Most vagy anyám bolondult meg, vagy én nem vagyok elég türelmes?

Nem tudom hogy ti mit szólnátok egy olyan anyához, akinek semmi nem jó. Folyton azzal van a baja, hogy nem segítek neki a főzésben. Azért nem segítek neki, mert elvette a kedvemet tőle. Ugyanis ha főzök mindig pofázik valamiért. Soha nem jó neki semmi. Még a palacsinta sütésbe is beleszól. Hogy "nyers a tészta, meg olyan kis semmilyen". Érdekes módon az 50db-ot amit csináltam 10 perc alatt elfogyott akkor nem hinném hogy sz*r volt. És ez mindennel igy van! Ha pizzát csinálok, ha túrós tésztát, ha maffint, ha levest.. És akkor csodálkozik hogy semmi kedvem nincs vele együtt főzni. Pedig már mondtam neki, hogy azért nem főzünk együtt, mert engem halálra idegesít a beszólásival. Ha kinyitom az ablakot mert melegem van akkor ő becsukja, ha előveszek valamit ami még fog kelleni akkor ő visszateszi a helyére pedig mondom neki hogy még kell de ő akkor is elteszi, én meg 5 perc múlva újra előveszem mert tényleg kell. (pl: olaj a palacsinta sütéshez) Képes mosogatni akkor mikor én rakott krumplit csinálok és telepakolja az egész padlót hogy essek fel benne, meg amúgy sem férünk el abban a kis konyhában. Mondtam már neki hogy mi a bajom, de szerinte én hisztis vagyok. Komolyan mondom hogy alig várom már hogy saját konyhám legyen és nyugodtan tudjak főzni, sütni és nem áll felettem senki hogy beleszóljon. Szerintetek mi a jó megoldás ilyen esetben?? Hogyan "férjünk el egymást mellett" ???