Utálom anyámat, direkt csinálta ezt velem, nem fogom neki ezt megbocsájtani soha, értitek?

Egyszerűen nem jövök ki az anyámmal. Apám meghalt, is hárman maradtunk, én és az öcsém, meg ő.

Történt azt, hogy egyik osztálytársam aki lány, nyár közepén még megírta levélben, hogy bejövök neki.

Beszéltem vele, de nem mertem neki elmondani, hogy találkozni szeretnék vele, élőben, hogy komolyan gondolta-e. Megkértem anyámat, beszéltem vele, elmondtam, hogy mi történt, hogy vegyen pár új ruhát, hogy eltudjak menni ahhoz a lányhoz. Nem vette meg. Pedig szépen kértem, szinte könyörögtem neki (nem is egyszer), hogy vegye meg. Nyár végén amikor nagy nehezen elmentünk a boltba, akkor meg azt mondta, ezt túl drága nem veszi meg, majd ha olcsóbb lesz. Mindig ezt csinálja velem. Pedig volt rá pénzünk. Még nyár kezdete előtt kijelentette, hogy nem mehetek nyári munkába, így megkeresni sem tudtam volna a rávalót. Mindig száz mérettel, nagyobb ruhákba járat, soha még véletlenül sem olyant vesz, ami kicsit is passzolna egymáshoz.

Egyszer egy lány (rendesebbik fajtából), tök komolyan, hívott buliba, arra sem tudtam elmenni, mert tudtam, hogy nem fog elengedni, és akkor megint csak vitatkozna velem.

Hívott egy lány, bálba, szokás szerint arra sem tudtam elmenni, mert azt mondta, hogy "biztos" nem lesz majd ott az a lány, hogy ne menjek. Direkt megkérdeztem egy ismerőst, hogy ott volt-e az a lány, és azt mondta, hogy ott volt, vártak. A szomszéd faluban lakott a lány, biztos hazudott volna nekem. Logikus nem?!

Most nemrég, úgy három hónapja, lány egy mondta az iskolában, hogy "szerelmes" belém.

Nem mentem oda hozzá. Anyának már ezt el sem mertem mondani, inkább hagytam az egészet. Mondtam neki utoljára, hogy vegye meg azokat a ruhákat amikor nyáron nem vett meg.

Nem vette meg. Az idő elmúlt a vonzalom elillant, és még egy lánynak okoztam csalódást.

Női szemmel, gondolom felfoghatatlan ez a szemlélet mód, de egyszerűen annyira csalódott vagyok, hogy bőgni tudnék. Gondolja most valaki ennyire nem lehetek hülye, meg ilyen nincs, de nagyon is van. Senkinek nem kívánok olyan anyát amilyen nekem van. Igen hülye vagyok, és voltam, hogy hallgattam rá, mert eddig mindig hallgatam rá, és mit kaptam cserébe?

SEMMIT!!! Soha nem enged el buliba, soha nem ittam, de cigiztem soha, akkor, mért ezt érdemeltem?

Mért????????????????????????

Mért ilyen velem? Miért? Mivel érdemeltem tőle ezt ki?

Megvolna rá a pénz, nem vagyunk annyira szegények, ne tudnánk ezt megvenni, nem éhezünk, van normális házunk, és ennyit nem érdemeltem.

És mért tudnék bőgni?

Azért mert minden nap látom azt a lány, egy másik sráccal, (nem mint ha irigy volnék, meg senki boldogságába nem álltam és nem is fogok soha), de kimondhatatlanul rosszul esik, hogy én is vele lehettem volna, ha megvette volna azokat a ruhákat.

Lehet, mondani, hogy nem az számít, de igen is számít, és nekem ezt ne hazudja senki.

Ennyit bőven megtehetett volna, ehelyett meg azzal fenyeget, hogy intézetbe rak, mert mertem neki szólna, "hogy lécci vedd már" meg?!".

50 éves az anyám, szóval az idősebb korosztályból való, és nem fogja fel, hogy nem régen van. Nem olyan a világ mint régen, és a lányok meg főleg nem, tisztelet a kivételnek. A mai világban a külső az első, aztán a többi. Ezt olyan nehéz lett volna megérteni, és azt a pár forintot rám költeni?

Gyűlölöm, ezért hiába vigasztal, még a mai napig nem vette meg, hogy nem maradtam le erről, lesz majd barátnőm, hát most lett volna, így nem kellett volna várnom.

Nem bocsájtom meg neki ezt..