Hogy lehet ezt szûlôként feldolgozni?

Sziasztok!!

én a làny vagyok a kisebbik testvér... Adott egy 4 tagù csalàd, Anya, Apa, Bàtyò, Hugi! Màsra nagyon nem szàmìthatunk, sajnos a rokonaink szarnak a fejûnkre, de nem is hiànyoznak, kicsikoromtòl kezdve ez a normàsil szàmomra, hogy csak apa van anya, meg a tesòm.. Se nagypapi, se nagymami... senki... Anyàék nagyon fiatalon hàzasodtak ôssze, 16-18 és a bàtyàm is egybôl megérkezett, majd én... A kôrûlményekhez képest csodàsan neveltek minket, soha nem voltunk elkényeztetve, de mindig megvolt mindenûnk, sôt anyàm amennyit csak tudott velûnk volt, tényleg tiszteletre méltò szûlôk, amit ôk végigcsinàltak, az egy igazi csoda. Lassan 30 éves hàzasok, gyerekek felnôttek (25-27) és mindkettô kûfôldôn él, én eu-n belûl, tesò màsik kontinens... Sokszor hìvom anyut, heti 2-3 alkalommal is òràkat tudunk beszélgetni... Ahogy nekem is rettenetes ez az elszakadàs, ùgy neki is, elveszettnek érzi magàt, néha haragszik rànk, hogy ilyen messzire mentûnk, de azt is mondja, hogy ha mi boldogok vagyunk, akkor ô is az... Apàmmal jò a viszonyuk, de apa sosem volt az a beszéds fajta, szòval egyûtt szòrakozni nem nagyon szoktak, de ettôl még nem vàlnànak el, tôbbet éltek egyûtt mint egymàs nélkûl... Bennem sokszor felvetôdik, hogy jò lenne vissza kôltôzni Magyarorszàgra, de egyszerûen, ott kételen lennék elhelyezkedni, a pàrom meg nem hisem, hogy meg tudna tanulni magyarul... A bàtyàm szinte esélytelen, ô nem adnà fel a luxust csak azért, hogy kôzelebb legyen hozzàjuk...

Mi a véleményetek? Mi lehetne megoldàs ilyen helyzetben?