Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit lehet tenni, ha a barátunk...

Mit lehet tenni, ha a barátunk iszik, könnyű drogokat használ és nagyon bonyolult a természete, de szerelemmel szeretjük már évek óta?

Figyelt kérdés
Előre is elnézést kérek, ha helyesírási hibákat vétek vagy összefüggéstelenül írok, egész nap dolgoztam, de már muszáj valahol tanácsot kérnem. Igyekszem lényegre törő lenni. A barátommal 5 éve vagyok együtt, én mindig kiálltam mellette mindenben. Nagyon szép 5 évünk volt, én koleszos voltam az egyetemen, ő meg a kolesz utcájában lakott pár haverjával és bemászott hozzám éjjelente, meg rengeteget találkozgattunk és rögtön egymásba szerettünk. Nagyon értékes ember, tele van álmokkal, mindent meg akar valósítani, amit eltervez. Szeret engem, nem tudnánk egymás nélkül elképzelni az életünket. Az utóbbi időben rendkívül összezuhant, kezdődött azzal, hogy váratlanul teherbe estem és a 4. hónapban elvetéltem. Ez 1,5 éve volt már, nagyon nehéz időszak volt, de én már úgy érzem, túlléptem ezen és nem is akarok visszagondolni rá, mert előre kell néznem. Ő elvesztette a munkáját, filozófiai cikkeket írt egy újságnak és leváltották, mert nem tartotta be a megállapodásokat, 1 éve nem talál megfelelő állást, alkalmi munkákból él. Az ivászat kezdődött azzal, hogy haverokkal egy héten többször kocsma, aztán már mindennap valami. Neki ez természetes. Nem alkoholista, de sajnos egyre többször részeg. Könnyű drog alatt a füvet értem, gyakran él vele, azt mondja, feszültséglevezető, nem fog rászokni. Én már hányok a szagától, pedig régebben én is szívtam. A természete egyre bonyolultabbá válik, néha dühkitörései vannak (nem bánt, semmi ilyen nincs, de kiabál, csapkod), féltékenységi rohamok törnek rá már akkor is, ha egy fiúbarátomnak köszönök, sokszor tör rá a lelkizés. Nem depressziós vagy bármi ilyesmi, de a nehéz természete az utóbbi időben még jobban kibontakozott. Hogy segíthetnék rajta? Milyen módszerek kellenének ahhoz, hogy ismét nyugodt legyen minden, ne legyenek veszekedések? Mert vele akarom leélni az életemet, azonban ha együtt akarunk családot, ilyen életmóddal nem fog menni. Nem akarom, hogy züllött legyen, még fiatal, de mégis úgy érzi, hogy már mindenen túl van, meg hogy túl gyorsan élt. Segítsetek légyszíves!
2011. ápr. 9. 01:36
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
Nem vagyok szakértő, de szerintem viszont depressziós. Vagy ha nem is az, de afelé halad. Első lépésként be kellene fejezni a ivást és a füvezést mert az nem segít. De lehet hogy szakértő segítség sem ártana.
2011. ápr. 9. 02:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%

Nem olyan biztos az, hogy nem depressziós. Ha a baba elvesztése után kezdett el a dolog előjönni az ivászat és a fű. Ne etesd magad azzal sem, hogy nem alkoholista, mert a mindennapos ivászat már az. Az is az, ha ettől még nem lenne részeg, de ha az az még erősebb. Akkor is az lehetne, ha csak időnként iszik, de akkor rogyásig ! Fogadd el ezeket, innentől kezdve elkezdhetsz neki hatékonyan segíteni !

Ami pszichológust jelentene szerintem már ebben a szituációban, és minél előbb, hogy ne zuhanjon lejjebb. Az ilyeneket persze nehéz rábeszélni, mégis érdemes megpróbálni. Nem a te feladatod egyedül, és nem is biztos, hogy megtud oldani egyedül ezt a nagy feladatot.

Erőt kívánok neked, hogy belásd a dolgokat, és merj segítséget kérni számára ! Eleinte az ilyen dolgok lehet még rosszabbá válnak még ha segítséget el is fogadja, mert tiltakozik nem csak az esze, hanem az addiktív szervezete.Kitartónak türelmesnek kell lenni vele a terápia alatt, és a végén meg lesz a gyümölcse !

2011. ápr. 9. 02:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
89%

" mindent meg akar valósítani, amit eltervez."

Es meg is valositja, vagy csak almodozik, hiteget? Szallj ki, amig tudsz. Meg mielott el kezd verni, semmiben nezni. Meg a munkajaban se lehetett ra szamitani, lasd, "nem tartotta be a megallapodasokat". Kar erte, lehetne ertekes ember, ha O is ugy akarna.

2011. ápr. 9. 03:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
94%
A srác most nincs jó passzban, csak vinni fogja az energiádat. Úgy néz ki, a gyöngébbik fajtából való, de hátha még megerősödik. Addig ne tervezz vele semmit, amíg ne életképesebb!
2011. ápr. 9. 06:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
69%

"Nem alkoholista, de sajnos egyre többször részeg."

De, alkoholista. Es ahogy en latom, depresszios is. Probaltal vele beszelgetni? Ha ez sem segit, el kellene mennie pszichiaterhez. Ez persze csak akkor mukodik, o is akarja.

2011. ápr. 9. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
69%

Nyilván kivan nagyon szegény, mert folyamatos kudarcok élik, amiket nem tud feldolgozni.

Az ivás nagyon gáz, itt egy mód van: vagy te vagy a pia. Nincskegyelem, mert ennek nagyon nem lesz jó vége. Beszélgess el vele arról, hogy milyen volt régen. Bíztasd, hogy lesz ez jobb is, bízol benne, hogy talál majd munkát, ami a mai világban nagyon nehéz dolog, de neki menni fog, csak legyen kitartó és harcoljon a célért, mint régebben. Rossz úton halad és ha ezt nem látja be, akkor sajnos nincs megoldás. Mondd el, hogy szeretnél segíteni, szereted őt stb...

2011. ápr. 9. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
93%

Aki feszültség levezetésére használja a füvet, az már RÁ VAN SZOKVA! Sajnos ez az igazság. Saját magától már nem tud, ezért vár a fűtől segítséget a problémáira(meg a piától).

Mi anno csakis arra használtuk a füvet, hogy a szuper hangulatunkat, egy kicsit még szuperebbé tegyük, szigorúan figyelve arra, hogy ne a füvön(vagy pián) múljon a jókedvünk. Ment ez így egy-másfél évig, aztán mindenki abbahagyta, pont azért, hogy a függőséget elkerüljük (és ennek már majdn' 10éve.)


Ha ő szívogatja, mert anélkül nem tud szembe nézni a problémáival, akkor más segítségre van szüksége nem a fű meg az alkohol, hanem szakember segítségére.

Te ismered, mivel lehetne rávenni őt hogy változtasson? A lényeg, hogy változtasson! Pszihológus, terápia, elvonó, akármi, de ha ezt folytatja, akkor innen csak lefele visz az út.


Amúgy ha nincs munkája a füvet meg a piát miből veszi?


Próbálkozhatsz, hogy először szépen beszélsz vele. Írj neki egy levelet, ha beszélni nem sikerül.

Ha a szép szóból nem ért, akkor esetleg fenyegetőzhetsz, hogy elhagyod. Ha kiugrasztod a nyuszit a bokorból sokkal többet fogsz tudni. Például bejelented, hogy Te vagy a fű, és ha mégcsak meg sem hajta a dolog, akkor tudni fogod, hogy tiplizni de gyorsan. Ha sokkot kap hogy esetleg elveszíthet, akkor tudod, hogy még van remény harcolni érte-segíteni neki.

Mindenképp kommunikálj vele!!!

2011. ápr. 9. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
69%
és ha mégcsak meg sem hatja! a dolog
2011. ápr. 9. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim válasza:
20%
Detox vagy hasznàlj te is
2011. ápr. 9. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
69%

Szia!

Sajnàlom a baràtodat, hogy ìgy ôsszetôrt!! De ez akkor sem megoldàs.

Nekem nem segìtett a pszihiàter, se a pszichològus, semmilyen teràpia, ez csak egy menô iparàg és szerintem ez ùri hobbi, még ha le is pontoztok, honnan tudnà màs, hogy nekem mi bajom van.. A probléma belôlûnk fakad és csakis mi tudjuk megoldani! Ha tényleg csak alkalmi munkàkbòl él màr egy éve, akkor szerintem megoldàs lehetne a kôltôzés, arra még nem gondoltatok? Nekem sajnos volt egy abortuszom, azutàn a pàrom lelépett, majd jôtt a nagy zuhanàs, és is voltam dokinàl a depressziòmmal (PAS) de nem lett jobb, sôt még szarul is éreztem magam, hogy egy idegennek kell beszélnem... Aztàn egy utazàs soràn vàltozott meg minden ahol felismertem, hogy élni jò és ùj célokat kerestem... Sikerûlt, neki is menni fog, de legyél vele és beszéljetek sokat errôl, mert ìgy minden csak szét fog hullani...

2011. ápr. 9. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!