Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Öngyilkossági hajlam? Segítség!

Öngyilkossági hajlam? Segítség!

Figyelt kérdés
Apum ma egész nap furcsán viselkedett. 4 hónapja eltört a lába és itthon van. Valószínűleg a munkahelyéről is elbocsájtották, erre több jel is utal, pl. beszüntették a telefonját. A lényeg, hogy mindezt ma tudta meg. És ma olyan furcsán viselkedett, hogy egyszerűen úgy nézett volna ki, mintha sokat ivott volna, de viszont itthon nincs sok innivaló, és máshova se mehetett (kocsma stb..), de olyan furcsán járt, szédelgett.. (Neki érdekes mód; nem az agyát roncsolja az alkohol hanem a járását nehezíti) Szóval, körülbelül egy másfél órája ki ült az udvarra, elővett az autóból egy vontatókötelet, és olyan hurkot csinált, mint ami a bitófán szokott lenni. Megkérdeztem tőle, hogy mit szeretne vele? Erre azt válaszolta, hogy tanul kötni. Én ebben nem hiszek, hiszen ő ezt a kötést nagyon ismeri, révén már egyszer majdnem követett el öngyilkosságot ily módon. De akkor szerencsére sikerült megakadályoznunk anyummal. Szóval szóltam most is anyumnak, hogy vegye el tőle a kötelet, és beszéljük meg ezt normálisan. De ebbe apa valahogy nem tud részt venni. Szóval a lényeg, hogy bevitte anyum a kötelet a házba. És utána elszívott egy cigit az ebédlőben, anyum a TV előtt volt, én pedig tükörből néztem mit csinál, és a fejét a kezére hajtotta, mintha sírna. Végül utána bejött a hálószobájukba, és elaludt. Azt szeretném kérdezni, hogy mit csináljak vele, hogyha netán újra rá tör ez a hajlam? Ezen a héten itthon leszek, szóval tudok rá felügyelni, a lényeg, hogy milyen gyanús jelei vannak, hogyha öngyilkos akar lenni?
2011. ápr. 20. 20:47
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

Nekem a családom sok tagja lett öngyilkos, soknál észre sem lehet venni, hogy valami baj van, nekem is van öngyilkosságra hajlamom(hülye gének, bár ilyen család mellett nem is csodálom). Amit tehetsz, orvost próbáltok szerezni apudnak, s felügyelet ha lehet.

Pozitív szemlélettel biztatni, valamint elhívni kirándulni vagy bárhová, csak hogy ne gondolkozzon a gondokon. Tereld el a figyelmét.

Az a gond, hogy ha a gyógyszert el is teszed, van egy csomó minden, ami elég nagy kárt tud tenni benne, s mivel nagykorú, ki tudja, hogy ha elmegy sétálni, mit tud beszerezni..:SBorotva, hypo...stb.

Remélem jobban lesz apud.

2011. ápr. 20. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
71%
Istenem! Szeresd, vigyázz rá, de nem kell dédelgetni, mégiscsak férfi. Ne érezze magát fölöslegesnek, kérd meg bármire, segítsen neked, mert nem tudod egyedül megoldani. Akármit tényleg. Valahogy meg is kéne nevettetni azt hiszem. Gondolok rátok nagyon.
2011. ápr. 20. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

Köszönöm a biztatásotokat!

Második válaszoló:

Nagyon szeretem apumat, mindenben segítek neki, de tényleg.. A legkisebb dologtól a legnagyobbig. De nem igazságos. Bármit megtehetek érte, sosem beszél velem szépen, sosem tud kérni semmit, de én mégis itt vagyok neki, és szeretem, de ő ezt nem veszi fel egyszerűen. Próbálok rá vigyázni, de nagyon kiszámíthatatlan. Az jó tényező, hogy nem nagyon mehet el itthonról, mivel nincs mivel, gyalog meg úgysem vállalkozna, szóval tudok rá felülgyelni.

2011. ápr. 20. 20:59
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Ez önygilkossági veszélyállapot. Hívd fel a pszichiátriai ügyeletet, mondd el, hogy mit csinál és hogy volt már kísérlete. Ha önveszélyesnek találják, bevihetik erőszakkal. Még így is jobb, mintha kát tenne magában.
2011. ápr. 20. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:
De a közelben nincs sehol ilyen ügyelet. Sőt kétlem, hogy egész Békés megyében volna :S
2011. ápr. 20. 21:19
 6/11 anonim ***** válasza:
100%
Itt nem segít egy beszélgetés, meg dédelgetés, orvosi segítségre van szükség. Egyébként valszeg be is szedett valamit,a barbiturátok okoznak részegséghez hasonló tüneteket. Kezelés alatt áll? Sürgősen hívjátok fel a pszichiáterét,he nem, akkor pedig az ügyeletet.Nem tudjátok szép szavakkal megmenteni,az itt nem elég.
2011. ápr. 20. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Már hogyne lenne pszichiátriai osztály egy megyében?Érdeklődjetek telefonon, az nem nagy ügy,nem tudom, te hány éves vagy, de mondjuk anyukád intézkedhetne.
2011. ápr. 20. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Szerintem nem szedett semmilyen gyógyszert, habár nincs előle elzárva, meg egésznap egyedül volt itthon, szóval nincs rá kizáró ok. De ha ő bánatos nem gyógyszerbe fojtja a dolgát, hanem italba. Kezelés alatt nem áll
2011. ápr. 20. 21:22
 9/11 A kérdező kommentje:
Ja, igen és 15 vagyok.
2011. ápr. 20. 21:23
 10/11 anonim ***** válasza:
Akkor anyukád kérd meg, hogy hívja fel a kórházat.
2011. ápr. 20. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!