Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Most mit tehetnék? A szüleim...

Most mit tehetnék? A szüleim elváltak és nemrég született egy olyan megállapodás.

Figyelt kérdés

A lényege az, hogy a dolgokat, amiket az anyu rám költ – tanszer, iskolai tankönyvek stb. – az apu kifizesse a felét – plusz azt is rámerőszakolta a bíróság, hogy találkoznom kelljen az apámmal. Ennek nem nagyon örültem, tudva, hogy az apu mit tett az anyuval – egy - két dolognak szem és fültanúja voltam…De szerintem egy kapcsolat 50 – 50 százalékos, nem csak egy emberen múlik – ezt tanultuk hittanon plusz szerintem igaz, de azért vannak kivételek. Lehet, hogy ez is az? Ezt sem tudom eldönteni.


Most két fal közé vagyok szorítva és úgy érzem, már nem kapok levegőt. Mindent ügyvéden keresztül kell intézni – pénzügyek -, de persze ott van az hogy én találkozok az apámmal és így az anyu előre szól neki h mik lesznek a következő kiadások (szerintem ez korrekt).


Az apu és az anyu is tudni akarják mit mondott róluk a másik, amit én persze nem mondok el és persze én fulladok meg. Ha nem teszem meg, akkor majdhogynem olyan, mintha azt vágnák a fejemhez, hogy elárulom őket, de én akkor sem vagyok hajlandó választani a két szülőm közül – bármennyire szeretem és nem szeretem őket.


Már mindent megpróbáltam, hogy eltereljem róla a figyelmemet, de amióta ez az egész elkezdődött (december) képtelen vagyok koncentrálni, romlottak a jegyeim miatt persze az anyu mindig üvöltöz vele, hogy hogyan fogok továbbtanulni (persze egyértelműen ő akarja meghatározni, hova és minek menjek, nekem még beleszólásom sem nagyon van), meg persze a matek miatt van a legtöbb vita. Próbáltam még zenével, járok edzésre, de nem sokat segítenek és éjszaka sem alszok valami normálisan – sokszor vannak rémálmaim. Ehhez még az is hozzájön, hogy a legjobb barátaim, akikkel általában tudok beszélgetni – nem erről – most fognak érettségizni, ami azt jelenti, hogy teljesen egyedül leszek. Plusz nagymamám és keresztapám (anyám öccse) is rögtön anyám mellé áll, akármiről lenne szó – nekem meg eleven nem lehet igazam.


Gondoltam elszökök, de azzal mit érnék el? Új életet kezdeni valahol elég kecsegtető ajánlat, de honnan kezdeném? A nagy semmiről?


2011. máj. 4. 16:45
 1/8 anonim válasza:
15%
hát ez szar ügy!
2011. máj. 4. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
szerintem törődj a saját dolgoddal, találj elfoglaltságot. a szüleiddel meg értesd meg h oké, hogy ők elváltak, de ebbe te nem akarsz résztvenni, nem akarod kipletykálni nem akarsz te lenni a közvetítő.
2011. máj. 4. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
75%

Az elszökéssel nem sokra mennél. Lenne hová menned? Rokon vagy jóbarát?

A szüleid vitájából maradj ki, és tanulj, amennyire telik tőled. A felvételinél meg úgyis te döntöd el majd, hogy hová akarsz továbbmenni.

2011. máj. 4. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
75%
Hát ebbe az egész dologban, te vagy a legrosszabb helyzetben. Az hogy anyukád kiabál a jegyért az azért lehet mert azt szeretné hogy légy valami az életben. Viszont az hogy téged hoznak ilyen rossz helyzetbe hogy vissza kelljen mondani amit az egyik szülő mondott. Hát ez tényleg nagyon rossz. Próbálj beszélni anyukáddal, ha nem megy akkor apukáddal is
2011. máj. 4. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
75%

"De szerintem egy kapcsolat 50 – 50 százalékos, nem csak egy emberen múlik"

Igy igaz. Mint latod, Mind a ketto uvoltozik, vitatkoznak, bele kevernek amibe nem kellene, egymas ellen beszelnek.

Te mond meg nekik, hogy nem fogsz hozzasegiteni a vitahoz, nem fogod oket egymasra ugratni. Mindkettovel legyel udvarias, szeresd oket, ne beszelj vissza. A hiatalos dolgokon nem tudsz tenni, csak kovetni. Hany eves vagy? Ha tenyleg nem akarod apukadat latni, ami mar a kerdes vegen nem ugy tunik, ugyved nem fogadta volna el toled, hogy nem akarsz menni, mert ez es ez.

Anyukaddal beszelj, hogy ez a csaladi balhe az iskola es alvasod, nyugodsagod rovasara megy.

2011. máj. 4. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon sokszor szerettem volna elszökni otthonról. Milyen "könnyű" lett volna. Persze a végén mindig otthon maradtam, pedig nagyon rossz családi helyzetben nőttem fel. Az, ahogy hozzáállsz a dolgokhoz, és hogy hiszel valamiben ez a felnőtté érés egyik jele. Nagyon jól, és határozottan gondolkodsz. Azt javaslom, légy kicsit önző. Most hanyagold a szüleidet. Tanulj szépen, és foglalkozz a hobbijaiddal. Ha most mész középsuliba, akkor igenis válassz te sulit, mert a te jövőd lesz. És ezt próbáld meg anyuddal is megbeszélni. Ha valahogy mégis olyan suliba mennél, amit anyud szemelt ki, akkor se ijedj meg, mert leérettségizni bárhol le tudsz. Utána meg aztán tényleg te döntesz! :D Vegyél magadnak egy füzetet, vagy ha úgy tetszik naplót! Írj bele sokat. Add ki magadból amit érzel, amit nem mondhatsz el anyudnak/apudnak. AMi benned van így egy kicsit kiáramlik. :) Egyszóval most legyél TE fontos magadnak, és ne mások!


Sok sikert a további életedhez!

2011. máj. 4. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Lehet hogy a szüleid kapcsolata is pont az édesanyád uralkodó természete miatt romlott meg.

A hittannal ne foglalkozz, más vallások is vannak, de az édesapád akkor is az édesapád, ha a szüleid nem házasok.

Az anyagiakkal te ne foglalkozz, a bíróság megítél tartásdíjat, azt kell fizetnie édesapádnak, többet pedig nem várhat el az anyád. De jobb is, ha ebbe te nem folysz bele. Szerintem nagyon undorító, ha egy szülő a gyereket használja fel az anyagiak megszerzésére.

Nagyon sajnállak, és azt tudom tanácsolni, hogy próbáld kívülállóként kezelni a dolgokat, az ő vitáikból maradj ki, rendezzék le egymás közt, és ezt mondd is meg nekik. A továbbtanulás tekintetében pedig állj a sarkadra és mondd meg édesanyádnak, hogy te nem vagy hajlandó oda menni és a papírt sem fogod aláírni. Elvileg ebben is közösen kell a szülőknek is nyilatkozni, tehát itt magad oldalára fordí1thatnád a szüleid vitáját, ha ügyesen csinálod.

2011. máj. 4. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
köszönöm a segítségeket!!
2011. máj. 13. 00:19

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!