Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Jogosan haragszom, vagy...

Jogosan haragszom, vagy túlreagálom?

Figyelt kérdés

Szóval a helyzet a következő. Több, mint 3 éve vagyunk együtt a párommal, együtt is lakunk és általában egész jól megvagyunk. Viszont tegnap nagyon megharagudtam rá. Néha szokott olyat csinálni, hogy ha véletlenül bejelentkezve hagyom a Facebook-ot, lájkol valamit az én nevemben. Én ezt poénra szoktam venni, és tegnap gondoltam visszaadom neki( nem, nem 12 évesek vagyunk, de nem vagyunk mindig komolyak). Odamentem a géphez, hogy lájkoljak valamit a nevében, de észrevette, és eltolt onnan. Én erre rácsimpaszkodtam. Ő erre azt a megoldást találta, hogy lelökött magáról az ágyra, és rámdőlt, majd miután látta, hogy nem nagyon kapok levegőt, úgy szállt le rólam, hogy előtte azért még jól ráült a hasamra. Mondtam neki, hogy ez nagyon nem volt vicces, mert ebből akármi bajom lehetett volna, azért mégiscsak több, mint 80 kg. Ő csak azt hajtogatta, hogy rossz voltam, és csak így tudott leállítani( meg sem kért, hogy szálljak le róla). Azóta fáj a hasam, és hiába mondom neki, hogy ez elég komoly dolog, láthatóan meg sem hatja.

Az egészben az zavar a legjobban, hogy egy olyan miatt okozott fizikai fájdalmat(lájkolás), amit ő is megcsinált és én szó nélkül hagytam, még röhögtem is rajta. Kicsit úgy érzem, nem vesz komolyan és azt hiszi, bármit megtehet. Ez a rámülős dolog pedig azért érintett rosszul, mert semmi jelét nem mutatja annak, hogy rájött, hogy lehet, hogy ez kicsit tényleg durva volt, bocsánatot sem kért.

Bocsi, hogy hosszú lett, remélem, lesz aki végigolvassa. Mi a véleményetek? Egy hisztis liba vagyok?


2011. máj. 18. 16:39
 1/9 anonim ***** válasza:
48%
Igen az vagy. Biztosan nem direkt bántott. Most pedig már simán égő lenne beismernie, hogy véletlenül túl durva volt. Ez azért közel sem olyan fizikai fájdalomokozás, mint amit megpofoznak vagy vernek. Ez egy sima véletlen,amit ő szégyell beismerni. Szerintem túlreagálod.
2011. máj. 18. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
70%

Szerintem jogos.

Megbàntott? kérjen bocsànatot!Ki nem f0ssa le a szégyenérzetét?

2011. máj. 18. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
92%
Azért azt nem hiszem, hogy hisztis liba lennél, mert ha maradandó fàjdalmad van, akkor legalàbb bocsànatot kérne tõled, ha még jàték volt az egész akkor is, vagy egy kicsi puszi a hasadra. Irhatjàtok, hogy gyerekesség, de eezel elvenné a kételyeit a baràtnõjének.
2011. máj. 18. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim válasza:
92%

Szerintem jogosan haragszol. Durva volt a párod. Lehet, hogy nem így akarta, és már megbánta. De akkor meg kérjen bocsánatot tőled. Nekem ez a véleményem.

Üdvözlettel: egy ötvenen felüli nő

2011. máj. 18. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat! Kicsit akkor megnyugodtam, hogy nem vagyok annyira elborult. Tegnap este a kanapén aludtam. Tudom, elég gyerekes egy ilyen miatt, de az van bennem, hogy ha ezt most annyiban hagyom, akkor teljesen semmibe fog venni. Ez normális? Olyan bizonytalan vagyok.
2011. máj. 18. 17:33
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
Nem talàlom normàlisnak, hogy te a kanapén aludtàl és nem ment hozzàd, hogy ne haragudjàl, gyere vissza aludni mellettem.
2011. máj. 18. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%
Miért nem őt küldted aludni a kanapéra? Az a kényelmetlenebb, nem?
2011. máj. 18. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%
Még ha viccnek is szánta (aminek szerintem durva volt), bocsánatot kellett volna kérnie, amikor látta, hogy nem nevetsz.
2011. máj. 18. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Nagyon makacs, nehezen látja be, ha nincs igaza. Kényelmes az a kanapé is. :D Egyszerűbb volt így, mint huszadszor elmagyarázni, hogy mi is a problémám. Amúgy az hagyján, hogy nem nevettem, de a könnyeim is elkezdtek folyni, azóta sem tudom miért, mert akkora fizikai fájdalmat azért nem okozott, hogy sírni kezdjek miatta. Köszi a válaszokat!
2011. máj. 18. 20:35

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!