Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hagyjam el? Adjam fel a...

F.Barby kérdése:

Hagyjam el? Adjam fel a szerelmemet!?

Figyelt kérdés
A párom anyja, kikészít egyszerűen az őrületbe kerget. Ki merem jelenteni szerelmes a fiába. 1,5 éve vagyunk együtt a kedvesemmel ebből 9 hónapot távkapcsolatban éltünk. Fél éve azonban itthon van, ebből a fél évből 3 hónapja nem kommunikálok az anyjával, mert egyszerűen nem normális. A kezdetekben jól el voltunk majd a legváratlanabb pillanatban ellenséges lett, de minden ok nélkül. Traktálni kezdte a fiát hagyjon el, éljen még. Ez a fülembe jutott, hát írtam neki, hogy még is mi baja!? letámadott. Hagyjam a fiát élni stb.. Ő volt mindig mellette és szeretné, ha sokat foglalkozna, lenne vele nem pedig velem. Nagyon kiakadtam. Hívtam a páromat beszéljünk erről, lenn ültünk a kocsiban hívogatta "gyere fel azonnal" beszéljük meg. Próbálta elérni, hogy ne hívjon mindennap és ne találkozzunk, hanem legyen vele. Ebbe természetesen nem egyeztünk bele. Egy napon annyira kikészítette a barátomat ott akarta hagyni, hozzám akart költözni. Nem engedte ki, öngyilkossággal fenyegetőzött elvette a telefonját felhívott. Undorító hangon azt kérdezte: "Örülsz, hogy elvetted a fiamat" az idegtől remegett a hangom kiabáltam, szinte nem is emlékszem mit mondtam, ami biztos, úgy tettem le a telefontam mondtam neki Te agybeteg vagy, mire leanyázott...Aztán eltelt egy hónap próbáltam vele kapcsolatot teremteni, mert még is csak a szerelmem anyja, elutasított azzal a szöveggel Ő nem bocsát meg akárkinek, de velem esetleg kivételt tesz... Na itt ismét elgurult a nyugtatom megfogadtam soha többet nem keresem. Nekem nem is kellett kb. 2 hét után keresett Ő, mivel külföldre költözést tervezünk a párommal. Tudatta nem akar rossz viszonyba lenni velem, de szerintem Ti is érzitek ebben mennyi őszinteség van!? Kis tűz szünet majd három napja újra kezdődik a sz.métláda támadásai. Most az a gond, hogy nem mentem fel hozzá mikor Ő, óhajtotta illetve egy 2 napos kirándulás során a fia nem hívta fel öt percenként és mikor Ő hívta egy nap ötször nem vette fel a telefont. K*rva nagy bűnt követtünk el, mert ketten jól éreztük magunkat, ezért 2 napig nem szólt hozzá, ismét öngyilkos akart lenni vagyis ezzel fenyegetőzött... Ma azonban nem bal lábbal kelt fel beszélget a fiával és azt hiszi az élet megy tovább. Na, de nem vagyunk bazári majmok, akiknek addig nyugodt az életük még nagysága, úgy akarja. El vagyok keseredve és mérhetetlenül ideges vagyok miatta.
2011. jún. 15. 19:09
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Nekem ezek alapján úgy tűnik, hogy a párod kiáll melletted és nem hódol be az anyjának. Akkor miért hagynád el? Beszéld meg a pároddal, hogy nem akarsz találkozni az anyjával, mert csak veszekedés lenne belőle - ha meg akarja látogatni ok, ha beszélni akar vele ok, de téged hagyjanak ki belőle.
2011. jún. 15. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
Na , őnagysága sem fog a jó anyósok padján ülni a mennyországban, az bizonyos.Azt fogja elérni, hogy a saját fia sem fog szóba állni vele.Ez nem anyai szeretet, kedves, ez önzés, ez kisajátítás jó adag érzelmi zsarolással körítve.El kellene fogadnia, hogy a fia férfi lett, és elengednie szépen, mert az elválás így nagyon csúnya lesz, és (talán) végleges.
2011. jún. 15. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:

Az anya egyedül nevelte a fiút?


Mert akkor magyarázat lenne a viselkedésére ez kisajátító viselkedés. Ha az anya a fiának szentelte az életét, akkor ő az egyetlen kapcsolata. Fél a magánytól, az egyedülléttől, ezért görcsösen ragaszkodik az egyetlen emberhez, aki pillanatnyilag a világot jelenti neki.

2011. jún. 15. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%

Dehogyis. Nehogy elhagyd ezért a barátodat. Kiáll melletted, normális. Ne uszítsd az anyja ellen, de mondd meg neki, ha nem muszáj, te nem nagyon akarsz találkozni vele. Ne kérj tőle semmit, ne fogadj el tőle semmit (ajándékot se), ne mondj el magadról semmit (és a barátodat is kérd meg, hogy ő se mondjon rólad semmi infot), és csak a minimálisan szükségest kommunikáld vele (jó napot, igen, nem, nem tudom, viszlát - ennél több szó nem is kell egy ilyen emberrel való kommunikációban).


Egyébként valószínűleg pár év múlva teljesen el fogja marni magától a gyereket. Ne idegeskedj a nőn, mert ezzel csak neki teszel szívességet (azért csinálja a fesztivált, mert látja, hogy érzelmeket vált ki vele). Az ilyennel úgy tudsz a legjobban kiszúrni, ha közömbös vagy vele, ha nem foglalkozol vele.

2011. jún. 15. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:
Nem fogjátok elhinni, de a helyzet fokozódik... Most éppen ott tartunk, hogy megfenyegetett azzal, hogy megöl, lehordott mindenféle k*rvának. Azt ígérte tönkreteszi az életemet. Olyan dolgokat mondott, hogy el sem tudom hinni... A g*ci folyjon ki a szádból Te takony k*rva. Ez egy idézet egy 47 éves anya szájából.
2011. jún. 17. 22:40
 6/12 anonim ***** válasza:
100%

Figyelj, ismerem a szituációt, dettó ez volt nálunk.


Tudod, mit tettem? Közöltem a párommal, hogy imádlak, de ezt nem bírom tovább, ha nem áll le édesapád, elhagylak.

Nem akartam, de a vége az lett, hogy elment hozzá, nagyon összebalhéztak, betört egy ablak stb. És képzeld el, vette a lapot. Egy angyal azóta.


Rakjátok helyre!!! Vagy te vagy az anyja!

2011. jún. 19. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
Legtöbb a barátodon múlik.
2011. jún. 19. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

Szerintem ez a nő sárga lapos.El vinnétek ki vizsgáltatni, akkor biztos elmebetegnek nyilvánítanák.Amit le írtál ez arra következtet.Főleg ha már nem csak magát, hanem téged is meg akar ölni..Szerintem irány külföld!!!!Mert ennek nem lesz így jó vége.

Hány évesek vagytok ha megkérdezhetem?

2011. jún. 19. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Hagy kérdezzem meg, hogy amit írtál utoljára kedves kérdező, annak mi az előzménye? Tehát mit mondtál/csináltatok, hogy ezt vágta a fejedhez? Mert gondolom, nem csak úgy elkezdte mondani. De persze lehet, hogy csak úgy mondja, csak akkor pszichiátriai eset... Várom a válaszod, kedves kérdező! 22/L
2011. jún. 19. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
Hidd el én is azt gondolom teljesen zárt osztályra való... 23 évesek vagyunk.
2011. jún. 20. 09:53
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!