Mit tennétek édesapátokkal hasonló helyzetban?

Gyerekként borzasztó apás voltam, ő volt nekem a minden, felnéztem rá. Már akkor is voltak hasonló problémák, csak nem ilyen intenzitással. Annak ellenére, hogy mennyit jelentett nekem, mindig is tisztában voltam vele, hogy sajnos keményen iszik. Napi rendszerességgel, és nem 2-3 doboz sörről, hanem sokkal több alkoholról van szó. Az évek során ez az adag egyre csak nő, a kapcsolatunk teljesen megromlott. Sosem volt otthon, mindig a kocsmában ült, a családjával nem foglalkozott, bár ezt sosem volt hajlandó belátni, de szinte csak este láttuk, mikor hazajött a kocsmából és otthon folytatta, amit ott abbahagyott..Édesapám egy értelmiségi ember, középiskolai tanár, bár nem a szakmájában dolgozik. Én 23 éves vagyok, már nem élek otthon, párommal költöztem össze. Mára odáig fajult a dolog, hogy egyszerűen nem akarok hazamenni. Nem akarom látni és nem akarom hallani, semmit nem akarok vele kapcsolatban.. Ritkán, mikor mégis hazajárok, és éjszaka már fent vagyok a szobámban, mindig figyelem a neszeket lentről, hogy vajon mikor hallok olyat, amit nem akarok. 23 éves, önálló fejjel is még mindig összeszorul a gyomrom és befogom a fülem, mint egy kisgyerek, mikor azt hallom, hogy már ki is jön belőle az, amit megivott.

És ez sajnos, édesapám élettársa elmondása szerint, napi rendszerességgel. Az arca teljesen eldeformálódott, lerí róla, hogy alkoholista. Legnagyobb félelmem, mégis az, hogy elveszítem őt. És tudom, hogy el fogom, ha ez így megy tovább, mert mióta az eszemet tudom ez van, és a szervezete egyszer feladja..

16 éves voltam, mikor egyetlen egyszer megpróbáltam vele beszélni először finomabb hangnemben, aztán mikor az nem hatott, sőt még ő háborodott fel, akkor keményebben is. Azt a választ kaptam, hogy semmi közöm az életéhez, utána jól meg is ver.. (ittasan, természetesen...) Azelőtt soha nem emelt rám kezet, de akkor olyan szintű agresszivitást láttam benne, mint még emberben soha. Azóta nem merek leülni beszélni erről, nem merem felajánlani a segítségemet. Hogy miért nem beszélek vele, mikor józan? Mert olyan jóformán nincs...ha akadna is alkalom, biztos vagyok benne, mivel ismerem, hogy nem lenne hajlandó meghallgatni. Mit kéne tennem?

Soha nem tudnám megbocsátani neki, ha történne vele valami és azt sem, hogy ennyire elrontotta az életét.