úgy érzem, nincs 'életem', mert nem akarok anyámékkal összeveszni. Jó lenne már élni az életemet. Mit tegyek? 17l

Nekem is ilyenek anyámék. Ha el akarok menni itthonról, egyből fintorognak, húzzák a szájukat, rosszabb esetben pedig kiabálnak velem, hogy állandóan csak csavargok (ha 1 héten egyszer elmegye pár órára, az már luxus). Kibírhatatlanok, ezért én sem megyek már inkább sehová, 19 évesen. :( Sajnos munkát nem találtam, így saját pénzem sincs. De amúgy ez a megoldás, dolgozni suli mellett, pénzt szerezni, önállósodni, így sok joguk már nem lesz beleszólni, hisz nem az ő pénzükön mész. Ja, meg persze minél többet segíteni otthon, hogy emiatt se modogathassanak (bár az én szüleimnek az sem elég, ha egész nap a házban takarítok, vannak örök elégedetlen emberek). Addig pedig tegyél rájuk egy nagy ívben, miket mondanak. Tudom, hogy nagyon el tudja venni az ember kedvét, de ezért ne gubózz be. :(

Ilyenkor csak az a megoldás hogy függetlenedsz. Én most megyek kollégiumba bár nem teljesen ilyen okból. 15/l

Megértelek,ugyanebben a helyzetben voltam.Pedig sokat segítek nekik,én takarítom az egész házat,főzök,és a kertet is én csinálom.De ha egyszer el akartam menni,akkor rögtön találtak még munkát.Egyik délután,úgy 5 óra körül találkozni akartam az egyik barátnőmmel,erre az volt a válasz,hogy jó,de előtte töröljek port,az úgyis egy jó 2 órás munka.Na igen,és akkor este hétkor meg már az lenne,hogy "ne menj sehova".Ezért fellázadtam.Csinálom továbbra is a házat,kertet,főzést,de ha ezek rendben vannak,akkor elmegyek,bármit is mondanak.Nálunk azóta megszűnt ez,és így mindenkinek jó.

Az a baj, hogy a saját kereset sem mindent old meg. Én dolgozok a suli mellett, és ugyanúgy húzza a száját anyám, ha valahova menni akarok 19 évesen...