Csak nem érettem meg még a kapcsolatra, vagy "egyedülálló típus" vagyok?

A napokban múlt egy éve, hogy kiléptem egy komoly kapcsolatból, ami három évig tartott. Igazából komolyabb gondok adódtak a végén, amit úgy érzetem csak én próbálok megoldani, a másik nem tesz érte. A végefelé már csak nyűgnek éreztem a dolgot, ezért hosszú tépődés után lezártuk.

A télen aztán megismerkedtem egy fiúval, összejöttünk, de 2 hónap után úgy éreztem megfulladok a kapcsolattól, szakítottam, mert nem akartam, hogy áltassuk egymást.

Azóta eltelt pár hónap, van egy srác, aki nagyon tetszik, de tudom, hogy annyira különbözőek vagyunk, hogy egyáltalán nem működne... Valahogy bennem van az a meg kell szereznem érzés, de semmi másra nem vágyom. Volt egy másik fiú, aki látszólag nagyon kedves, aranyos, hozzám illő lenne, de magától a gondolattól is irtózom, hogy el kell köteleznem magam. Egy idő után mindig úgy érzem kihasználnak, mintha fojtogatnának egy kapcsolatban, ezért hosszabb-rövidebb idő után, de vége lesz.

Már maga az ismerkedés is amolyan nyűg, borzasztóan önbizalomhiányos vagyok, és egyfolytában attól rettegek, mi van, ha nem tetszem, ezért nagyon sokszor húzom-vonom a randikat is.

Nem vagyok egy nagy hódító típus, egy kezemen meg tudom számolni az eddigi kapcsolataim, tehát nem kiégtem, mégis ez van.

Tudom, hogy hiányzik, hogy szeressenek, és szeretnék férjet, családot, gyermekeket, mégis, ahogy komolyra fordul a dolog, megfutamodom. Mit tehetnék, hogy ne így legyen?

22L