Mit tennétek ha az anyukátok/apukátok öngyilkos lenne?

szomorú lennék, nagyon.

De én nem kínoznám magam, vagy nem lennék öngyilkos, mert ha itt hagyott engem akkor egy picit önző volt, hogy nem érdekelte volna mi lesz velem. Írd ki magadból, hogy mi a baj, idővel minden jobb lesz, kitartás :)

Ugye, ez már nem a te életedben volt és nem múltidő? Ha igen, akkor részvétem.

Feldolgozni ilyet nagyon nehéz, de én mindenképpen egy szakembert javasolnék, egy kiváló képzettségű klinikai szakpzsichológust vagy pszichiátert, mert te fiatal vagy (ha jól sejtem), a szülőd volt, azért érint mélyebben, az özvegyen maradt másik szülőd viszont a társát veszítette el, az pedig azért sérült nagyon erősen. Attól támaszt kérni és várni, aki maga is a padlón van, nagy teher és nemigen lehet, sokkal inkább neki is szaki kéne.

A legjobb volna a családterápia ilyen esetben, de ha elmégy egy szakihoz, akkor az majd elmondja, mi a jó. Mindenképen igyekezz azon, hogy feldolgozd a téged ért traumát, mert kezeletlenül egyrészt nagyon mély sebet ejt az ember lelkén, másrészt pedig a rossz minta (az öngyilkosságba menekülés) hajalmos a fiatal emberbe úgy beleégni, hogy a későbbi mély krízis esetén esetleg könnyebben nyúl ehhez, megoldásként - és azt nagyon nem kéne!

Ha nem veeld történt, csak valaki másról írsz, akkor a tnácsok természetesen neki szólnak, és tőled elnézést kérek.

Egyetlen okot tudnék az öngyilkosságra, azt ha gyógyithatatlan beteg lennék. De az akasztásnál akkor is egy kevésbé fájdalmas megoldást választanék.

Egy 13 éves gyerek már fel tudja fogni a dolgot ha normálisan elmondják neki az okokat. Nem kell mellé beszélni, hiszen ő már nem kis gyerek. Más kérdés az, hogy egy szülő elvesztését feldolgozni még felnőtt korban is igen nehéz.

Apukám meghalt, nem öngyilkos volt. ee hát nem igazán tudom, mert ezzel se tudok mit kezdeni. A legjobb szerintem ha elfeledteted magaddal, szóval barátokkal beszélgetsz akármi csak az kell hogy tök jól érezd magad, meg elfeledkezz magadról. Legalábbis én ennek örülnék. Igazából nem is fontosak a barátok csak valahova tovább kell lépned.

Ha nincs hova akkor meg elég rossz lesz. Plusz szerintem itt azért elég sok múlik barátokon vagy akár xy tanáron hogy megpróbálnak jobb kedvre deríteni. Egyedül szerintem nem lehet feldolgozni.

Illetve majdnem elfelejtettem, hogy azon is sok múlhat hogy mikor történik. Értelemszerűen egy felnőtt ember azért jobban viseli mint gyerek-fiatal. Plusz a körülmények is számítanak. Ha pl amugy is rossz volt a helyzet akkor ettől 100xor rosszabb lesz. Ha meg mondjuk váratlanul történik és addig meg minden jó volt akkor azért elég megrázó de legalább van valami stabil amibe lehet kapaszkodni.

Pl.:.. apukám meghalt. Amugy is viták meg üvöltözés ment itthon, meg hülyén viselkedtek, nem is figyeltek rám. Na ha apukám után meghalt volna anyukám, hát akkor szerintem az totál káosz lett volna. Nem tudtam volna mit csinálni, gondolom szóltam volna iskolában, de lehet nem mert annyira megijedtem, rosszul lettem volna hogy többé ki se mozdultam volna, csak majd mikor már 200 óráról hiányzom majd lesz valami. Egyenlőre annyit tudok tenni hogy próbálok nem ezzel foglalkozni, így elviselhetőbb.

Még annyi hogy család összetartása is számít, bár igazából barátok is. Mert ugye anyukámmal folyton vitáztak na de őt is megviselte ez a hirtelen változás, mert 1ik napról a másikra agyvérzése volt, aztán 3 nap múlva kórházban meghalt. Szóval biztos jobban ment volna ha jó lett volna a légkör, aki mondta a család terápiát az is jó lehet gondolom, végül is csak legyen jó légkör.

Vannak 4-en 1 ellen. Esélye se lenne, de ők meg kicsinálják egymást ahelyett hogy együtt aztán vesztenek.

Ha a 13 éves gyereknek valóban segíteni szeretnél, akkor javaslom, hogy mielőbb keresd meg a legközelebbi Gyermek- és Ijfúsági Pszichiátriai Gondozót és ott valóban szakszerű segítséget kap a gyerek. Különösen akkor érdemes elmenni, ha nagyon megviseli, ha rémálmai lesznek, ha nagyon erősen befelé fordul (ami a gyász kiatt és a kamaszkor miatt egyébként is, külön-külön is megvolna), ha nagyon erősen kötődött az édesapjához, ha érzékeny és okos gyerek. (a 20 éves is jó lenne, ha menne, neki azonban már nem kell szülői beleegyezés, de beutaló igen)

Elmégy vele a háziorvoshoz, és kérsz neki beutalót (jobb volna, ha az anyja is ott lenne, mert nem tudom, hogy ott kell-e szülői engedély), és utána elmentek a Gondozóba. A neten fenn van a Gondozók listája, keresd meg a legközelebbit. Biztosan segítenek, Ezt a TB is támogatja, még 20 éves korban is (25-ig tán, ha jól tudom).

A legeslegjobb volna, ha az egész család menne először, anyuka mint a két gyerek kísérője, és nagyon ajánlom a családterápiát.

Neked pedig minden elismerésem, hogy ilyen melegszívű, törődő, kedves ember vagy. Igazi támasz a bajban.

Sokban segíthetsz a temetés lezajlásáig abban, hogy a gyerekek mellett állsz, a mama mellett állsz (nem tudom, hogy hány éves vagy, lehet, hogy mellett más felnőttek is vannak és nincs akkora szükésge rád, mint a két gyereknek), és nem tolod magad előtérbe, de mindig tudják, hogy bármi van, te ott vagy. Ez a legnagyobb segtíségek egyike, tudni, hogy van egy ember a hátunk mögött, aki nem tolakszik, nem tukmálja ránk magát, de mindig lehet rá számítani, ha odanyújtuk neki a kezünk, hogy "kérek, segíts!".

A neten van gyász-lap is, a gugli segít, vannak gyászcsoportok, vannak kifejezetten gyászfeldolgozással foglalkozó szakemberek. Ha baj van, és te segítesz nekik annyit, amit javasoltam, azzal mindnt megtettél. (Ne végy túl sokat a nyakadba, mert az téged betegít meg és azzal nem segítesz nekik sem, magadnak sem. A legmelegebb szívű, legodaadóbb emer is ember, aki kimerülhet, ha csak ad.) A gyász feldolgozása ezután úgyis egyéni, helyettük nem sírhatsz, levenni többet nem tudsz a vállukról az egyéni fájdalmukból.

Olyan, látszólag apró, de a gyászolónak nagyon fontos dolgokban lehet segíteni, hogy helyettük bevásárolni, főzni vagy kaját hozni a menzáról, kiváltani a gyógyszert, megsétáltatni a kutyát, gondozni a papagájt, a macskát, a halakat (kinek mi van), megöntözni a virágokat, kitakarítani - ez az első időszakban a legtöbb segítség, közvetlenül a temetés UTÁN. (A temetési utáni időszak a legnehezebb.)

Minden jót, sok erőt és kitartást! és neked annyit: közben pihenj sokat!

A párom édesapja is meghalt, amikor a párom3 23 éves volt. Sosem derült ki, h öngyilkos lett vagy megölték. Ez 13 éve volt. A mai napig nem tudták túltenni magukat rajta (párom és anyósom) folyamatosan járnak orvoshoz, gyógyszert szednek. De mivel soha nem fognak választ kapni a kérdéseikre, ezért szerintem soha nem fogják túltenni magukat rajtaw. Hol düh, harag, hol pedig lelkiismeeretfurdalas... Változó. Egy betegségről adódó halált könnyebb elfogadni, mint egy öngyilkosság/gyilkossagból adódó halált.

Szerintem ami ilyenkor nagyon fontos, h beszelgessetek, még véletlenül se hibáztatják magukat a halál miatt.

a nagybátyám lett öngyilkos, 2 éve és 3 hónapja körülbelül. az unokatesóim (gyerekei) 6an vannak. 18, 16, 10, 9, 5 és 2 évesek. a legkisebb születése után néhány héttel hagyott egy levelet, kiment bp szélére, xanax, kipufogógáz vissza a kocsiba. a volt felesége takarítónőként dolgozik a hat gyerek mellett, de nagybátyámnak volt akkor egy étteremtulajdonos barátnője, aki a mai napig küldi nekik az ebédet, idén viszi őket nyaralni balatonra. mindenkinek részvétem, külső szemlélőként tudom, milyen !

17/L