Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért nem hordja a jegygyűrűjé...

Miért nem hordja a jegygyűrűjét? Szakítás után is hordanád a gyűrűt, amit a párodtól kaptál?

Figyelt kérdés

Távkapcsolatom volt egy évig,időt kértem, mert egyre nehezebben bírtam, hogy a párom messze van.Nemrég meg akartuk beszélni a dolgokat, de összevesztünk, azt mondta, szakítsunk véglegesen.Szomorú voltam, és ahogy elmentem Tőle, az utcán összefutottam a régi exemmel. Felhívott magához, hogy beszélgessünk.Már évekkel ezelőtt szakítottunk 1 lány miatt, aki nyomult rá, és akivel végül össze is jött sőt,el is jegyezte.

Tavasszal láttam a srácot utoljára, azt mondta, el akar búcsúzni tőlem végleg, beszélgessünk 1 utolsót, hogy aztán sohatöbbé ne találkozzunk.Akkor mutogatta a jegygyűrűjét, meg mesélte, hogy majd összeköltöznek a csajjal stb.,nagyon rosszul esett.

most viszont semmi nyoma nem volt a gyűrűnek. az én kezemen ottvolt az a gyűrű, amit a barátomtól kaptam (nem jeggyűrű, csak ajándékba kaptam). exem tudott róla, hogy tőle kaptam, elkapta a kezem, és azt nézegette egy csomó ideig.aztán meg elővette a fiókjából egy hajtincsét (régen hosszú haja volt, és megtartotta) és meglepetésemre nekem adta.

meg mesélte a régi emlékeket, és csajról nem mondott semmit...

aztán meg kérte, hogy találkozzunk újra.

én ezt nem értem.

csak nekem furcsa? kérdezzek rá, hogy most akkor mi van kettejükkel, és hogy is képzelte a találkozást?

Amúgy... ti hordanátok az exetektől kapott gyűrűt? Barátnőm szerint nem ildomos, de végülis ajándék volt, nem eljegyzési...

21/L


2011. aug. 4. 01:04
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
42%
Csak címet olvastam válaszom: NEM
2011. aug. 4. 01:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:

Majd, ha újra találkoztok, megbeszélitek. Az is lehet, hogy csak barátként tekint rád, az is lehet, hogy többet akar. Az is lehet, hogy még együtt van azzal a lánnyal, de az is lehet, hogy nincs. Ha találkozót beszélt meg veled, nagy esély van ez utóbbira is, de az, hogy nem volt rajta a gyűrű, így magában semmit nem jelent. Mi is ritkán hordjuk. A férjemnek kicsit szűk lett, nekem meg le akar csúszni, meg amúgy is félünk, hogy elveszik.


Az exemtől kapott pár bizsu közül egyet-kettőt még hordok, mert tetszik, gyűrűt nem kaptam, de ha kaptam volna és tetszene, talán hordanám, nem tudom. Attól függ volt-e bármi jelentősége, vagy csak úgy vette. De csak ha az is valami feltűnőbb bizsu lenne, ami megy valamelyik ruhámhoz. Ha értékes lett volna, meg már visszaadtam volna neki.

2011. aug. 4. 01:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%

Nem hordanám.Nekem nyakláncom van,és többé sosem fogom már felvenni,hiába csodaszép a nyaklánc.


Amúgy meg az exedről csak 1 vélemény: Ha nincs jó ló a szamár is alapon be akar kerülni újra az életedbe.

Jól gondold meg.

2011. aug. 4. 01:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
nem volt jelentősége, csak vette, mert azt mondta, szerinte illene hozzám :D
2011. aug. 4. 01:22
 5/11 anonim ***** válasza:
78%
Jeggyűrűt semmiképpen nem szokás hordani, de én nem hordanám az ajándék gyűrűt sem.Gondolom már nincsenek együtt, de mindenképp kérdezd meg, nehogy te legyél a végén cikiben :D
2011. aug. 4. 01:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

nem hiszem, hogy összejönnék vele, főleg most a szakítás után, mert nekem idő kell, és szeretem még a már volt páromat :(

csak fura volt, ahogy viselkedett, szinte már súrolta a határt a barátság, és a Más között.

2011. aug. 4. 01:24
 7/11 anonim ***** válasza:

Teljesen mindegy, hogy mit mond a barátnőd, a te gyűrűd te dolgod, ha te szívesen hordod, és senkit nem is bántasz meg vele, akkor nem "nem illendő" a dolog.

Barátnődnek csak azért nem tűnik kimondottan illendőnek, mert neki nem jelent semmit.

/Ugyan kit érintene ez rosszul??/


A barátoddal pedig beszélned kellene, nem muszáj dönteni a jövőtökről, elég ha először annyit tudtok, ki mit szeretne.

2011. aug. 4. 02:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

szerintem hiányzol a barátodnak (mmint a régi exednek)

amúgy nem tudom hogy hordanám-e

2011. aug. 4. 02:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Azért nem volt rajta a jegygyűrű, mert:

1. Levette, mikor veled találkozik, vagy lelkiismereti okokból,

2. vagy kíváncsi volt, észreveszed-e, benned ez milyen érzéseket kelt, hogy ő "szabad"

3. Szakított a lánnyal, vagy a lány vele


Én addig hordtam az exemtől kapott gyűrűt és fülbevalót, míg nem lett új kapcsolatom. Akkor már visszásnak éreztem volna, hogy hordom. Már azt se tudom, merre vannak, talán a húgom eljátszotta valahova.

2011. aug. 4. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Nem, nem hordanék jeggyűrűt szakítás után, ez világos mint a nap. Én is kaptam az exemtől egy nyakláncot, azt sem hordom, egyelőre érzelmi okokból, lehet, hogy egyszer még hordani fogom, mert amúgy nagyon szép darab, de eljegyzési gyűrűt soha többé nem vennék fel, vagy visszaadnám vagy eldugnám olyan helyre, ahol csak esetleg véletlenül bukkanok rá nagyon sok idő múlva.

Egyébként az a véleményem, hogy tiszta hülyeséget csinálsz, hogy a múltban turkálsz, csak a saját életedet nehezíted. Én egyik exemmel sem tartottam a kapcsolatot soha többé, akikkel komolyabb érzelmek voltak. A múlt azért múlt, mert elmúlt, nem szabadna piszkálnod, mert nagyon ráfázhatsz.


25 N

2011. aug. 4. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!