Baj az ha a problémáimat nem anyámmal beszélem meg?

Nem baj.

Anyukád az anyukád. Őt nem választottad, hanem "készen kaptad".

Nem minden anya megértő.

Az a lényeg, hogy valakivel tudsz beszélgetni.

Én se tudok anyával megbeszélni semmit, mert, ha elmondom egy problémámat, rögtön ítélkezni és vádaskodni kezd, hogy ez az én hibám, és mi mindent csinálok rosszul, milyen béna vagyok stb...

Erre nincs szükségem.

Inkább nem mondok semmit neki.

Nem neked ciki ez (vagyis nem baj, ha mással beszéled meg)

hanem anyádnak. A mi nem megy, nem kell erőltetni, ez minden emberi kapcsolatra meg minden másra is igaz.

Elvégre az egyetlen ember a világban elvileg az anyád (kéne hogy legyen) az, akivel egy hullámhosszon vagy. Vagy valamikor voltál. Ha ez a hullámhossz eltolódott, az a szülő "bűne", és az ő feladata, hogy az érzelmi IQ-ja segítségével visszataláljon hozzád, hiszen szellemileg ő az érettebb.

Az ember hajlamos azt hinni, hogy a saját problémái annyira egyediek, hogy sokan nem érthetik meg azt. Viszont ez gyakorta nem így van.

Az anyukád valószínűleg járt már hasonló cipőben és ezért reagál úgy, ahogy. Neked úgy jön le, hogy "csak neki lehetnek problémái", viszont ez érthető is, mert az embernek az idő múlásával egyre komolyabb problémákkal kell megküzdeni. Az ami számomra 16 évesen hatalmas problémát jelentett, mostanra már, így 10 évvel később nevetség tárgyát képezné.

Teljesen érhető, hogy szívesebben beszéled meg a gondjait a hozzád korban közelebb álló emberekkel, hiszen az értékrendetek sokkal hasonlóbb, mint amilyen közted és anyud között van.

A mamáknál még durcibb a helyzet, bár ők általában már kellően "bölcsek" ahhoz, hogy jobban át tudják érezni a problémáidat, hiszen ők már nem csak magukkal vannak elfoglalva, mint az emberek általában úgy 50 éves korukig...

Szóval az én véleményem az, hogy az esetek többségében sokkal kézenfekvőbb és effektívebb is olyan emberekkel megosztani a gondjaid, bánataid, akik korban közel állnak hozzád.

Én saját kézből tapasztalom azt, hogy nincs akkora különbség két "nemzedék" között, mint ahogyan azt általában gondolni/mondani szokták manapság. Az öcsém majd egy generációval fiatalabb nálam, viszont a problémáit amit így 10 évesen megél teljesen át tudom érezni, de csak mosolyogni tudok rajta. Sajnos a nesze semmi fogd meg jól válaszaimon kívül nem tudok mit tanácsolni neki, mert már elfelejtettem, hogy én hogyan reagáltam anno, viszont most már említésre sem lenne méltó a szituáció.