Van itt olyan, akinek hosszú évek után valóban megváltozott a korábbi rossz kapcsolata az anyjával/apjával?

Anyukámmal fiatalkoromban nagyon rosszba voltam, sokat veszekedtünk, szerinte "kezelhetetlen voltam" későn járkáltam haza, a jegyeim miatt is mindig balhéztunk, egyetemen is vitáztunk folyton, mennyit járok be, milyenek a vizsgák, stb.

Amikor elköltöztem otthonról, egyből elkezdtük keresni egymást, napi kapcsolatban vagyunk, és el sem bírom képzelni, mi lenne velem az anyukám nélkül :) Nemsokára nagymama lesz (én pedig anyuka), ami továbberősíti a kapcsolatunkat.

Több dolog miatt is változhat. Egyrészt amikor valaki elköltözik a szüleitől, akkor ritkább lesz az együttlét, és a szülők kevésbé szólnak bele a gyerek dolgába, illetve kevesebb az értelmetlen, piti veszekedés. Sok esetben ez megjavítja a kapcsolatot, azért is, mert megérzik, hogy időnként hiányoznak egymásnak. (Ha nem hiányoznak egymásnak, akkor meg úgy javul meg a kapcsolat, hogy nem találkoznak...)

A másik dolog, hogy a szülők öregednek, és ettől általában toleránsabbak és nyugodtabbak lesznek, egyre kevésbé ragaszkodnak ahhoz, hogy mindig igazuk legyen és mindenbe beleszóljanak, ellenben egyre jobban félnek a magánytól.

Természetesen elsülhet a dolog rosszul is, vannak kiállhatatlan fajta öregemberek is, akik csak egyre rosszabbak lesznek :)))

Mindkettőre a saját példámat tudom mondani.

A szüleim 16 éves koromban váltak el, addig is egy viperafészek volt az otthonunk...

Apám 13 év után, néhány hónappal ezelőtt bukkant fel az életemben újra. Kimondottan jó lett vele a kapcsolatom. Furcsa is volt, mert az utolsó emlékeim róla szörnyűek voltak, szinte már úgy élt az emlékeimben, mint valami szörnyű gonosztevő. Ehhez képest nagyon emberi és kellemes csalódást okozott. (Persze az élet nagyon elbánt vele, rossz sora volt az elmúlt 13 évben, megtanulta a maga leckéjét).

Anyám viszont a rossz példa. Ővele folyamatos volt a (rossz) kapcsolatom ez idő alatt, de csak távolodtunk egymástól és egyre jobban gyűlt bennem az iránta érzett harag, mire eljutottam odáig, hogy soha többé nem akarok vele kapcsolatba lépni (a fiamnak a közelébe sem engedem). Vele azt hiszem már így marad. Vagy legalábbis nem én leszek az, aki felveszi vele a kapcsolatot...

Utolsó vagyok. Még annyit hozzátennék, hogy anyukám a testvéremért mindig mindenre képes volt, mindig ő kapott mindent. Tőlem meg csak elvett és kihasznált. Azt hittem, hogy csak azért, mert ő az elesettebb, neki kell a több segítség...

De amikor én is elestem és nekem is kellett volna a segítség (és akkor éppen a testvéremnek nagyon is futott a szekér), akkor sem segített, akkor is csak követelőzött velem szemben.

Szóval, ha anyud csak egy kicsit is hasonlít az enyémre, és a testvéreidet jobban szereti, mint téged, akkor ebben soha nem fog megváltozni.