Ezek után még mennétek hozzuk? Le tudnátok "nyelni" mindezt?

Én nagymamám már 3éve ránk se nyitotta az ajtót. Mi nem létezünk számára és a fia se. Azóta se egy telefont nem ejtett,hogy élünk-e egyáltalán. Ugyanis történt egy veszekedés egyszer.Mamámnak eldurrant az agya,szidott mindenkit mivel a lánya teljes mértékben kihasználja. Jól keres,mégis állandóan sír,hogy így nincs pénze úgy nincs pénze,de a legújabb divat szerint öltözködik és nem olcsó kínai áruházakban vásárol. Mi mondjuk mamámnak,hogy mennyire kihasználja és ezen teljesen bepöccent. A szememre hánytorgatta,hogy születésnapra meg ballagásra mennyi pénzt adott,és hogy az ő pénze kell mindenkinek de nem tud annyit adni amennyi elég lenne stb. Pedig mi soha az életben egy Ft-ot nem kértünk,összekevert minket apukám tesójával.

Sajnos vannak ilyen emberek. Apukámat sajnálom én is,hogy ilyen anyja van,de ez ellen nem tudunk tenni. Mi biztos nem fogjuk hívni,azok után ahogy beszélt velünk. Te is próbáld figyelmen kívül hagyni amit mondanak. Begyepesedett öregek...

" Fura, saját törvényeket szabó egyszerű falusi emberek, akik világ életükben agyon dolgozták magukat..."

Na szép. Falusinak lenni és dolgozni már egyet jelent azzal, h az ember begyepesedett, rosszindulatú.

Amit a nagymamádékról elmondasz az az enyémre is igaz, de ez nem származás, hanem neveltetés kérdése. Egy felnőttet meg megnevelni már nem lehet.

Amit tehetsz az az, h nem azon mérgelődsz, h mit csinálnak, hanem apukádnak segítesz átvészelni. Nem kell a telefont felvenni v rögtön le kell tenni, ha meghalljátok, h ők azok. Ha ilyenek, akkor a kapcsolatot meg kell szakítani.

Én pedig a sorok közt olvasva ítélem meg azt, h számodra nyomatékkal bír a "falusi" és "agyon dolgozott" jelző. Ha nem lenne rajta hangsúly, akkor nem írtad volna bele. Gondolom, h te meg a "városi nagyképűn" akadnál fenn.

Mindegy, én egyiknek sem vallom magam, mert falun nőttem fel, most városon élek és totál ugyanolyan személyiségtípusok vesznek körül.

Az én nagyszüleim is elèg dilisek, ketten maradtak, mivel a fiúk akié lettvolna a családi ház meghalt, a menye a kislányával kiköltözött utànna külföldre. Gyakran járunk segiteni kertimunkàban vagy a hàzkörül. Èn ritkàbban mentem mivel tanultam, nem voltam itthon. Mamàval beszèltük, hogy jò lenne egy nagytakaritást csinàlni, hàt èn el is mentem 1hetembe került mig kinyaltam az egész hàzat, de szivesen csinàltam mert szeretem oket. Nagyapàm minden nap azt fujta elfele, h apu sose megy oket meglatogatni, meg h õk mien betegek mind ketten ès anyu se jön be csak nagyritkàn. Hiába magyaráztam nekiek, hogy apu reggeltõl estig dolgozik van hogy este 10kor jön haza, örül ha lepihenhet; és anyu is feszt szalad a munkàja miatt, és monta, h 1szavatokba kerül és jön az orvos, de mintha falnak beszéltem volna. Miutan befejeztem a takaritást meg köszönték ès nagyapàm azt mondta, h majd ha megkapja a nyugdijt akkor kifizet, mondtam h èn nem pènzért csinàltam, màskor ha fizetni akarnak fogadjanak napszàmost, azóta csak 1voltam és akkor is mondta, h elszàmol majd velem, mèg a multkor oda akarta adni csak nem jöttem. Èn meg modtam, h nem is fogok jönni pont emiatt mert èn szivesen segitek ôk meg azt hiszik, h pènzt akarok, vagy a hàzukat.

Szòval szerintem, jòl teszed ha hanyagolod ôket.