Mit tegyek h ne nézzen gyereknek?

Ez nem azon múlik, hogy valaki nagykorú-e. (Ráadásul a kérdező még nem is az) Akkor mondhatják a szülők a gyereküknek, hogy miért gondolod, hogy el kell tartanunk? Hiszen nagykorú vagy...

Ha jól sejtem, még gimibe jársz. Nálunk is ugyanez volt a helyzet, akkor változott meg valamennyire, amikor egyetemre kerültem, és kicsit a saját lábamra álltam. Már férjnél vagyok, de anyukám még mindig minden percemről tudni akarna, ha hagynám. Sajnos van ilyen.

Most lehetne mondani, hogy próbálj meg beszélni vele, stb., de az a tapasztalat, hogy ha 18 év alatt nem alakult ki a bizalom, akkor nem sok értelme van. Úgyhogy inkább alkalmazkodj, mutasd meg, hogy lehet benned bízni. Érettségi után már elköltözhetsz otthonról, akár a barátoddal együtt is, és akkor normalizálódhat a helyzet. Igaz, akkor dolgozni kell, de a felnőtt szabadsághoz sajnos ugyanilyen szintű felelősségvállalásra is szükség van.

Szerintem anyukád csak attól félt, hogy terhes maradsz, meg hogy mit szól ehhez a "falu". Pedig egy babát 20 perc alatt össze lehet hozni, na meg hogy tanulj felelősséget, ha sose enged dönteni??? Sajnos meg kell értened őt is, hogy csak a szeretet és a beteges aggódás vezérli. Én 23 éves friss diplomás voltam, mikor egy fiút vittem haza. Apám ha nem szégyellte volna, nem engedte volna meg hogy nálunk aldjon. Én meg szépen elmagyaráztam, hogy 23 vagyok, és mindenképp tartom a kapcsolatot vele, ha nem jöhet ide akkor én járok hozzá. Ez hatott.

Szerintem beszélgess sokat anyukáddal. Pl. hogyan ismerte meg apukádat, hogyan udvarolt neki, stb. És közben elmondhatod, hogy te is szeretnéd ezeket a szép élményeket átélni (pl. kézenfogva nézni egy mozit), de ha ennyire az utadba áll, magányosságra ítél. Meg azt is elmondhatod, hogy akik fiatalon a szoba 4 falát nézik, akok gátlásos, naív, befeléforduló emberek lesznek, sokan párt se találnak maguknak. No és ugye anyukád se olyan életet kíván neked, hanem férjet, gyerekeket. Talán ez hat.