Sokban nem illünk egymáshoz de borzasztóan ragaszkodunk a másikhoz. Van ilyen tapasztalata valakinek?

Szia!

Igen, exem és én. Teljesen különböztünk egymástól, másfél évig gyilkoltuk egymás idegeit, aztán szakítottam, mikor rájöttem, hogy társkeresőn akar mást helyettem. Szerinte ez normális volt, szerintem meg nem.

Nahát, ezt szóról szóra akár én is írhattam volna, még az életkor is stimmel :))

Hát szerintem is úgy van, hogy amiben csak lehet, kompromisszumot kell kötni, ha annyira ragaszkodtok egymáshoz. És ha nem sikerül megegyezni a nagyon súlyos dolgokban, mármint ami a másiknak nagyon súlyos, akkor is, ha neked annyira nem súlyos kérdés (pl lefogyni normálisra meg ilyenek, ez fontos lehet a másiknak, akkor is, ha te úgy is elvagy annyi kilósan...) Szóval ha nem sikerül közös nevezőre jutni, akkor marad az elválás.

Én azt hiszem, hogy sok más tényező mellett az is közre játszhat ennyi idősen ehhez a ragaszkodáshoz, hogy már mindketten a családalapításra összpontosítotok, és nem akartok egymással szórakozni, nehezen engednétek el úgy a másikat, hogy már tényleg a küszöbön a család.

Amúgy szeretetből sok mindent el lehet hordozni a másikban, fontos, hogy ne csak a lobogó szenvedélyes szerelemre alapozzatok. Ha nem arra alapoztok, akkor kb bármit meg lehet beszélni.

Amúgy bizonyos mértékig a különbözőség kifejezetten előre tud vinni egy kapcsolatot. Te is fejlődsz és ő is fejlődik általa.

Pl én otthon ülős vagyok, ha tehetném az orromat sem dugnám ki a falumon vagy az otthonomon. A párom viszont szeret emberek közt is lenni, vannak barátai, vagyis haverjai, sokkal inkább társasági ember, mint én. Viszont ő is szeret otthon ülni adott esetben. Így én húzom őt vissza a végtelen "nyugiba", míg ő húz ki engem az emberek közé, és ez így van jól. Ez nem ellentét, csak annak tűnik, de így tudjuk, és talán ti is hasonlóan tudjátok kiegészíteni egymást. Nem kell egyformának lenni! Az unalmas.