Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Normális ez a viselkedés?

Normális ez a viselkedés?

Figyelt kérdés

Olyan vagyok, hogy ha valamire azt mondom, hogy én ezt nem csinálom meg, akkor nem csinálom meg. Akár agyon is verhetnek az sem érdekel. Utálom az összes tanáromat (1-2 kivétel van) főleg a tesit. Egy farok az a tanár...én úgy bánok vele ahogy ő velem, pedig tudom, hogy úgyse az enyém lesz az igazság..főleg, hogy a szülei a polgármester mellett dolgoznak. Nagyon bunkó vagyok vele és jártam már ezért az igazgatónál de megúsztam egy lecseszéssel, megfenyegetett hogy megbuktat mert egy senki vagyok és kaptam egy szaktanárit. Magasról leszarom a véleményét, ő megalázhat bárkit mindenki előtt meg szó szerint azt csinál amit akart. Több osztálytársamat is érte már baleset (kéz/láb törés) a hülyesége miatt és nem kapott érte semmit, ráadásul soha nem intézkedett egyiknél se, még röhögött is. Néha beszólok neki mert már nem tudom szó nélkül hagyni. Téliszünet előtt futottam és megkérdezte, hogy "na mivan, futsz a kettesért?" olyan ideg volt bennem azt hittem neki megyek, állítólag rákvörös lett a fejem de mondtam elég furán, hogy erre inkább nem válaszolnék. Utána pár barátom előtt kiadtam magamból de csak szavakban. Börtönben érzem magam, nekem nincs jogom semmihez, nem csinálhatok semmit mert mindenért én vagyok a hibás. Előre félek, hogy mi lesz holnaptól (vége a szünetnek) és napról napra jobban utálom őket és nem tudom magam megállítani. A töri tanárommal is a múltkor nagyon flegma voltam, félreértés történt és mondta ilyen tök bunkón hogy "olvassá'!" mondtam hogy "jóvanna!". Már annyira kikészültem hogy az sem érdekel ha megbuktatnak vagy kapok igazgatóit, egyszerűen hidegen hagy. Szeretem a börtönös műsorokat és elgondolkozom azon, hogy szinte ugyanúgy bánnak velem mint a rabokkal (ez most halál komoly!). Legtöbbször visszaszólok a tanároknak pedig nem akarok, de ők hozzák ki belőlem. Minden egyes reggel gyomorgörccsel kelek fel és bármit megtennék csak ne kelljen suliba menni. Erre rátesz egy lapáttal az osztályom is, de őket jobban elfogadom, miattuk utálok emberek közé járni. Eléggé rasszista is vagyok amiért szólnak a tanárok de egyik fülemen be, a másikon ki. Nem érdekel a jövő, hagyom hogy történjen aminek történnie kell. Megfogadtam, hogy évvégén a tesitanáromat kiosztom (azért akkor mert nem tud megbuktatni, megütni nem fog ha meg mégis megteszi feljelentem) addig próbálok nyugodt lenni de lehet, hogy nem bírom ki addig.

Egyébként nem vagyok elkényeztetve és megvagyok nevelve. Senkivel nem szoktam rosszul viselkedni csak azokkal akik tettek azért, hogy így viselkedjek. Sajnos részben a tanárok miatt vagyok ilyen. Most tuti egy regényt írtam, bocsi. Egyébként itthon is vagy bárhol leszarom, hogy mi történik csak hagyjanak békén. Azt hiszem ez rossz. Nem normális, ugye? Hogy fogjam vissza magam?

14/L


2012. jan. 8. 17:36
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
83%
De rühellem az ilyen kölyköket...
2012. jan. 8. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
93%

Az élet ilyen,jelenleg a tanáraid megbuktathatnak azért is ha bunkó vagy,vagy nem végzed a feladatodat.

Ha te Csak azért is ellenállsz,az végtelen ostobaságra vall,ugyanis ez az élet.Néha nyelni kell,hogy az ember előrébb jusson,lehet,hogyha szembeszállsz a pillanatnyi "erkölcsi győzelem" a tiéd (szerinted,legalábbis) de kitörlöd vele a segged,ha megbuksz és 20 évesen is 10.be fogsz járni.

Vannak normális,meg nem normális emberek,ezeket nem tudod kikerülni,szerinted a főnökeid mit fognak csinálni? Senkit nem fog érdekelni,hogy te hogy lázadozol,kirugnak és rögtön lesz 25 jelentkező a helyedre ,akik elvégzik zokszó nélkül a dolgukat.

Igen,vannak helyzetek amikor az embernek ki kell állnia magáért,de a te helyzetedben ez a lázadozás semmire nem vezet,és butaság. persze ahhoz,hogy ezt belásd higgadtnak kell maradni,és a céljaidra koncentrálni (neked nincs,akkor mihez szeretnél kezdeni? anyádék majd eltartanak halálodig?)

Tény és való,hogy 14 évesen még gyerek vagy,de már ráléptél a flenőtté válás útjára,kicsit embereld meg magad ha akarod valamire vinni az életben. Ajánlom a pszichológiai témájú könyveket,nekem ezek sokat sgeitenek az önkrontrollban,hogyha tudom miért viselkedik valaki köcsögül másokkal. igy csak bólogatok (mert tudom,hogy egyszer ugyis jobb állásom lesz,visziont addig pénzt kell gyüjtenem hogy továbbléphessek) ,belül meg egyszerre nevetek rajta és szánom is,hogy valaki mások bazsogatásában leli örömét,biztos nehéz gyerekkora volt,stb..

NŐLJ FEL kicsit agyilag és könnyebb lesz. Ez amit most cisnálsz cska ostoba és gyerekes, nem célravezető igy kezelni az embereket.

2012. jan. 8. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 A kérdező kommentje:
Tudod miért vagy ilyen? Mert kihozzák belőlem. Az mi amikor a tanár felvisz az igazgatóhoz, hogy nem csinálok semmit tesin, én mondom, hogy ez nem igaz és az igazgató nekem áll, hogy nem hazudtolhatom meg egy tanár szavát?! És rajtam kívül huszonakárhány ember tudja bizonyítani, hogy igenis csináltam a feladatot. Pedig sose voltam balhés...7 év alatt egyetlen osztályfőnökit meg semmit nem kaptam, én voltam az egyik legjobb gyerek az osztályban, sose panaszkodtak rám. És egyszer csak elegem lett ebből. Mit tiszteljek rajta ha észrevehetően hazudozik még az igazgató is? Én elhiszem, hogy sokat dolgoznak és néha nem is kapnak fizetést és ki vannak akadva, de én se rajtuk vezetem le a mérgemet. Azt várják el, hogy üljek, meg se mozduljak és kussoljak. Ha csinálom az se jó, ha nem csinálom az se, ha beszélek az a baj, ha nem beszélek az. Akkor döntsék már el hogy mégis mit csináljak?! Amikor mindenki tudja, hogy nekünk van igazunk akkor nem csinálnak semmit..leszarják. Nem tudom őket olyan embereknek képzelni mint mondjuk a szüleim, valahogy másak.
2012. jan. 8. 19:06
 14/17 anonim ***** válasza:
91%

Én nem mondtam,hogy tisztelni kell őket,vagy hogy nem igazságtalanok.DE AZ ÉLET IGAZSÁGTALAN,fogadd el,hogy nem fogod megváltani a világot,se megváltoztatni a seg.gfejeket.. csak idegbeteg leszel ..

vagy azzal,hogy itt hisztizel holnaő jobb lesz az iskola? Hát nem. velem nem kell veszekedni,én leszarom mit csinálsz, csak egy jótanács volt,hogy ne haljál meg 30 évesen szivinfarktusban vagy agyvérzésben.

2012. jan. 8. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 A kérdező kommentje:

Nem is csak neked írtam. Teszek rá hogy mikor halok meg, egyszer úgyis megkell és ilyen szar világba nincs is kedve senkinek élni.

A szar világot úgy értem, hogy felesleges tanulni mert diplomás embereket küldenek kapálni. Olyan mint az iskola.

2012. jan. 8. 20:25
 16/17 bánomisén ***** válasza:
95%

Kérdező, minek teszel fel kérdést, ha a válaszolók véleményét ugyanúgy lesz@rod, ahogy a tanáraidért? Akkor nem kell kérdezni, élj a magad feje szerint, amíg egyszer jól be nem vered és meg nem tanulsz viselkedni.

Részemről befejeztem :-)

2012. jan. 8. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
Megtanulhatnál okosan védekezni, mosolyogva úgy kitolni velük, hogy ne te kerülj bajba.
2012. jan. 8. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!