Hogyan lehet őszintén élni? Ti így éltek? Mind a családi kapcsolataitokban, párkapcsolatotokban, baráti kapcsolataitokban.

Az őszinte élethez emberfeletti bátorság kell. Először hogy magaddal szemben legyél őszinte, aztán hogy azt tedd, amit valóban akarsz, ne pedig azt, amit a közösség elvár.

Én az utóbbit most döntöttem el. Tavasszal befejezek egy egyetemet, ami nem érdekel, amit a szüleim kedvéért kezdtem el. Akkor rögtön nekiállok és felkészülök a felvételire abba az iskolába, ahova valójában vágyom. Őszintén cselekszem, a dolog hátulütője viszont az, hogy most 23 éves vagyok, mire azt elkezdem, 25, mire befejezem, minimum 30. És akkor még nincs egzisztenciám, semmim, ami az embernek ennyi idős korára azért már szokott lenni. Nehéz kérdés, hogy megéri-e, mert gyakorlatilag ezzel a döntéssel determináltam magamnak még tíz év szegénységet. Sokaknak ez nem éri meg.

Csak párommal vagyok 100%-ig őszinte,és ő is csak velem.

Ment rá erre kapcsolatom,ezt akkor fogadtam meg.

Néha bántó,de rájöttünk,hogy ez kell a tartós kapcsolathoz.

viszont családdal,barátokkal nincs kedvem állandóan veszekedni mert megmondom a véleményem,igy egyszerűbb néha nem az igazat mondani.

Nekem volt egy nagy titkom a férjem elött, még mikor pár hónapja voltunk együtt.

Nagyon rossz volt, de nem mertem neki elmondani, mert éreztem, hogy akkor elveszítem.

Majd rájött magától, de szerencsére megtudtuk beszélni ezt a dolgot. Azóta nincs semmi titkom elötte, és úgy gondolom, neki sincsenek titkai.

Ha tényleg szeretitek egymást, feltétel nélkül, akkor meg kellene beszélni a dolgokat, mert akkor ez csak rosszabb lesz, sajnos.

Ajánlok egy nagyon jó könyvet, mi is olvastuk, és azóta sokkal jobb a kapcsolatunk:

Gary Chapman: Egymásra hangolva, Végre egy nyelvet beszélünk.

De az összes könyvét megéri elolvasni, nagyon jók.

Szívből kívánom neked, hogy legyetek boldogok:)

Egy jó barátom van, akivel őszinték vagyunk egymáshoz, gyakorlatilag bármilyen témában. Veszekedni nem szoktunk, tekintve, hogy ha valamiben nagyon nem jutunk közös nevezőre, akkor annyiban szoktunk maradni, hogy annyiban egyetértünk, hogy nem értünk egyet, miután elfogytak a logikus érvek. Egyébként meg a személyiségemet leginkább a vízhez tudnám hasonlítani: adva van a közösség/család által elvárt forma, én meg kitöltöm. Van néhány dolog, amihez foggal-körömmel ragaszkodok, de különben megalkuvó vagyok, ha ezzel elkerülhető a konfliktus és nem megyek szembe a saját alapelveimmel.

f/22

Érdekes kérdés.

Én sosem tudatosan törekedtem az őszinte életre, de azt hiszem, mondhatom magamról, hogy úgy élek. Másban nem is tudok létezni... Ahol sumákság van és játszmázás és manipuláció, onnan én kiszállok hamar, nem tudok vele mit kezdeni, és nem is akarok. Maradjanak maguknak az olyanok, én meg maradok az enyéimmel... mert mi is vagyunk ám sokan... nagyon sokan...