Miért nincsenek vagy ritkák a normális baráti kapcsolatok 30 felett?

"Hacsak nem olyan szerencsés valaki, hogy a legjobb barátnője vagy barátja a szomszédban lakik. :-) "

Gyerekkorban erről álmodoztunk a barátainkkal! Hogy majd ha felnövünk, egy utcában fogunk lakni, mindenki ugyanott épít magának házat, és ott lakik majd a saját családjával, és átjárunk majd egymáshoz és a gyerekeink majd együtt játszanak. De szép álmok is voltak!

Aztán mi a valóság? Hogy 33 évesen is azért gürcölök tök egyedül, hogy egy nyamvadt lakásom legyen. Nemhogy a régi barátokkal egy utcában házat építgessünk... :-)

"más értékrendet követett, ..., amit már nem tudtam tolerálni"

Annyira züllött barátaim nem voltak. De általában nem gondolnám, hogy egy barátnak pont ugyanazt az értékrendet kellene követnie. Kivéve, ha az pont a barátsággal kapcsolatos. Pl nem járok bulizni egy régi baráttal, mert utálok bulizni, de neki az barát, aki megy vele bulizni. Viszont egy másik barátnak kőkeményen kifejtem a rosszalló véleményem, ha épp akkor hagyja el a pasiját, ha az súlyos betegséget kapott. A mi barátságunk az ő kapcsolatától nem változik. Én veszekszek vele, hogy rosszul cselekszik, de nem fogom megváltoztatni. Ha hallgat rám, akkor sikerült jót tennem, ha nem, akkor megsértődik és nem keres, de nem én taszítom el.

"Felnőttként az elhelyezkedésért már lényegében egymással versenyeztek."

Jaja, bizony éreztem már irigységet baráttól...

"Nem tudják átérezni, akármennyire is igyekeznek,a másik helyzetét, nem tudnak tanácsot adni, hozzá szólni sem tudnak. "

Nem akarnak átérezni inkább! Aki egy barátságot szeretne megtartani, az képes átérezni a másik helyzetét. Akarat kérdése. De legkönnyebb rámondani, hogy megváltozott az élethelyzet. Szerintem ez nem így van. Az igaz barátságnak pont az a lényege, hogy megértjük a másikat, és úgy segítünk neki ahol csak lehet, mintha a saját bajainkat oldanánk meg. Erre nagyon kevesen képesek. És akik képesek is, a sok csalódás miatt már óvatosak...

"Nem akarnak felnőni és ezért érezhetem ezt?"

Az, hogy valakinek szerencséje volt és fiatalon találta meg a párját, és még gyerekük is van, nem biztos, hogy felnőtt.

Ha annyira felnőttek lennének a családos nők/férfiak, akkor nem lenne annyi válás.

És akkor a társkereső oldalak nem lennének tele idegbeteg kétgyerekes anyukákkal, meg gyermekekkel rendelkező de nem velük élő apukákkal...

Ebből a kérdésből megint előjön a boldog (?) házaséletet élő barátnőm lenéző dumája.

Nincs férjem, nincs gyerekem. Örülök ha munkám van. Diplomával nem könnyű munkát találni... főleg nőként 30-as korban. Hála a munkahelyekről alattomosan szülni lelépő anyukáknak, a munkaadók nem kedvelik a hajadon 30-as lányokat. Mindegy, ez már más téma.

Mindenesetre nem szórakozom, hanem arra gyűjtök, hogy lakást tudjak venni és ha egy hozzám hasonló felnőtt gondolkodású férfi is akad, akkor majd családot alapítani. Az, hogy vele még nem sodort össze az élet, nem jelenti, hogy ne lennék felnőtt!

"ott azt veszem észre, hogy rám már nem igazán kíváncsiak, és nem lehet beszélni másról csak a gyerekről. Ha nincs is ott a gyerek, hiába akarok felhozni valami más témát, két mondat után megint a gyerekről beszél. "

No comment. Teljesen igazad van!

16. válaszoló vagyok.

Kérdező, szerintem nem értetted meg, amit írni akartam.

Más élethelyzetben levő emberek nehezebben találják meg a közös hangot. Nem néz le senki senkit azért, mert van családja, vagy mert nincs. Legalábbis én ezt nem tartom normálisnak és átlagosnak, nem erről van szó. Arról van szó, hogy az emberek érdeklődési köre megváltozik. Két eltérő élethelyzetben levő ember (és itt nem a dolgozóra és a munkanélkülire gondolok, mert az nem feltétlenül eltérő élethelyzet) más-más dolgokról szeretne beszélgetni, tanácsot kapni, megoldást találni. A politikai,v allási nézeteik lehetnek azonosak, az lehet egy alapból közös téma, de szerintem ez kevés egy jó barátsághoz.

Azért írtam a családost és a szinglit, mert ezt a helyzetet sokan ismerik. Egy anya (lehet, hogy egy apa nem) a munkájával, gyerekeivel kapcsolatos gondokra kíván tanácsokat kapni, az ezzel kapcsolatos jó-rossz élményeket kívánja általában megosztani. EGy szingli a pártalálásra szeretne megoldást találni. Aki megtalálta a párját (esetleg könnyedén), az nemigen fogja tudni megmondani (pláne nem, ha már 20x elmondta a véleményét), hogy mit cisnál a másik rosszul, és nyilván nem az lesz minden vágya, hogy pártalálási stratégiákat agyaljon ki. Csatlakozni meg ritkán tud, legalábbis, ha egy anyáról van szó.

Igen, lehet, hogy van különbség egy férfi és egy nő között. A férfiaknak ez sokkal könnyebben megy. Ráadásul ha egy nőnek családja van, akkor az első 10-14 évben leginkább őrá hárul a gyerek. A ffi sokkal jobban el tud mozdulni a gyerekek mellől, gyakrabban el tud járni a barátokkal is. Ez egy társadalmi berendezkedésnek is köszönhető. A nők is próbálnak persze a gyerek mellől elszabadulni, de ez sokkal nehezebb. Egy férfit kevésbé érdekelnek a gyereknevelés problémái, mint egy anyát, így nyilván másról is szívesen hall a baráti körében. Ebben az is szerepet játszhat, amit már előbb leírtam: a nő feladata az alapvető gyerekápolási, gyereknevelési problémák megoldása, így őt leginkább ez foglalkoztatja.

Szvóal lehet benne valami, hogy férfiként te butaságnak látod, hogy egy embert (legfőképp egy nőt) ennyire megszabjon az élethelyzete, de ettől ez még sajnos így van.

...és akkor ennyi?? Bele kell törődni, hogy 30 felett érjem be az internet kapcsolatokkal?? Ezt annyira nehezen fogadom el.. Nem tudom mit lehetne csinálni mert én is most is itthon vagyok egyedül szombat este, mint minden este és a net segítségével próbálok emberekkel kommunikálni.. ha belegondolok, akkor szánalmat érzek saját magam iránt..

Pedig egy közvetlen barátságos nő vagyok, könnyen ismerkedem (legalábbis régen) és pár éve még folyamatosan zsúfoltak voltak a napjaim/éjszakáim, hogy mikor kivel hova milyen programra megyek, mit csinálunk, vagy csak összejövünk és együtt vagyunk,nem pedig egyedül.. jöttek költözködések, munkahelyváltások stb. és egyszer csak azt vettem észre, hogy már senki nincs akivel egy délután beülhetnék egy kávéra. Változtatnék, mert nagyon szeretném, de merre induljak?? Az utcán szólítsam le az embereket?? A munkahelyemen nem tudok csak munkahelyi és nem baráti/jó ismerősi kapcsolatot kialakítani, mert munka után egyrészt mindenki rohan a családjához, másrészt pont olyan pozícióba vagyok, hogy vagy az ő főnöke vagyok, vagy az én főnököm..

Lépten nyomon azt olvasom, hogy hányan vagyunk magányosak és hányan vágyunk barátokra. Akkor miért nem próbálunk meg tenni valamit??

Akinek ötlete van és ki akar ebből lépni, az kérem ossza meg velem/velünk. Nem fogunk gyermekkori barátságokat kötni egymással, de adhatnánk esélyt magunknak a jó ismeretségekre..

ma 22:29

Alényeg abban van, hogy a 30-as 40-es korosztály lehetőségei a baráti kapcsolatok megtalálására, fenntartására illetve ápolására rosszabbak, mint a tízen- és huszonéveseké. Ez azonban elfogadható magyarázat a statisztikára, de nem elfogadható az egyes ember életében. Az ugyanis annak az embernek a döntésein múlik. Ha nem ideálisak a körülmények, akkor nem ideális körülmények közt kell létrehoznia az ilyen kapcsolatokat, ha valóban fontos neki.

Ötletet kértél, Íme:

Nem szabad elfogadni, hogy az élet pusztán maunkából, létfenntartásból, családból és pár nap szabadságbóláll. El kell kezdeni sportolni, bele kell vágni új vállalkozásba, találni kell valamilyen hobbit, el kell járni kocsmába vagy klubba. Lényeg, hogy meg kell mozdulni, és mozgásban maradni. Ebben az esetben lesznek barátok. Fiatalabb korban is így lettek, csak akkor nagyobb volt a merítés.

ÖÖÖ izé negativ, az a bizonyos harmincas csoport, nem barátkozni jár szórakozóhelyekre hanem ismerkedni jobbára ellenkező neműekkel, barátnőt lehet találni kocsmában barátot nem legfeljebb ivócimborát.

Ami engem illet elég gyakran járok el, de sokszor egyedül, elfogyott a türelmem hogy végig telefonálgatom az egész diszes társaságot és mindenki fáradt , jobban mondva lusta felemelni a seggét ,hogy jólérezze magát....

Én azt vettem észre, hogy valahogy a fiatal korban kötött barátságok tartanak sokáig (16-25 év között). Akikkel sok fiatalkori élmény köt össze, azzal marad meg a felnőttkorban is az "örök barátság".

A körülmények 30 felett gyakran megritkítják a találkozásokat. Pl.: az egyik műszakos melóba jár, a másik gyereket vállal és nincs elég ideje az összes barátjára, a harmadik ingázik más városba és folyton fáradt, a negyedik nyakába szakadt a frankhitel és nem jár szórakozni, csak otthon lehet vele találkozni, más esetleg elkezd vállalkozni és elfelejtkezik mindenről ami nem a karrieréhez kapcsolódik. Azt hiszem ez az a kor amikor tényleg vége a gyermekkornak és elválasztódik a felületes barátság az igazitól.