A szülők miért nem becsülik gyerekeik munkáját?

Nálunk is ez van, szóval teljesen megértelek. Mondjuk én nem dolgozom, középiskolába járok még. Én is itthon kidolgozom a lelkem nekik, takarítok, néha főzök-sütök is, komplett vasárnapi ebédet csinálok, utána tanulok, egy szem rossz jegyem nincs, mégsem kapok soha semmilyen jó szót. Persze, ha anyum vagy apum valamit jól megcsinál, netán fel mer söpörni a konyhába, akkor azt hallgatom hónapokig... ja és tegyük hozzá, hogy a végére utána mondják h: persze, te meg nem csinálsz semmit..!

Szóval tökéletesen megértelek :)

17l

Én is megértelek, nálunk is ez a helyzet, azzal a kiegészítéssel, hogy a testvérem munkája is sokkal jobban meg van becsülve, mint az enyém. Bátyámnak a melegen gőzölgő levest ki kell szedni (apukámmal egyetemben), tőlem meg még azt sem kérdezik meg, hogy szeretnék-e egy kocka csokit, ha éppen esznek...

Ők fáradtak, nekik az élet sokkal de sokkal nehezebb, mint nekem. A kedvenc mondatom pedig a "Majd Te is megtudod, ha..." kezdetű! Én már úgy vettem észre, hogy ha nincs is itthon probléma, kreálnak egyet (főleg apám). De én hiába teszek bármit is, ha nem csinálom az a baj hogy nincs kész és márpedig ennek még ma késznek kell lennie, ha meg kész, észre sincs véve. Ha kérdeznek és válaszolok a stílussal van a bajuk, ha befogom a szám, a hallgatásommal.

Ezen csak a távolság fog segíteni, semmi más. Remélem a munka (nemsokára, kopp kopp...) és a költözés javítani fog ezen. Neked is sok sikert!

Sztem ebben nagyrészt az van, hogy azok a szülők ilyenek, akik ki akarják élvezni, hogy vki fölött uralkodhatnak, mert szakmailag ez nem sikerült nekik. Apám is ilyen, ma is nagyon felhúztam magam rajta. Neki az természetes, hogy mi mindent megcsinálunk a házban, soha még kisgyerekként sem kaptam egy dicséretet sem akármiért, amit csináltam, pedig abban a korban még nem annyira természetes, pláne nem az, hogy egyszer nem kaptam meg azt, hogy de ügyes vagy, vagy de szépen megcsináltad. De ő meg elvárná ezt fordítva minden apróságért, még akkor is, ha vmi olyasmit csinál meg a lakásban, amit én észre sem veszek, mert nem használom... meg a kedvencem, amikor elkezdi, hogy már megint nem dicsértük meg, hogy elrakta a cipőket az előszobából, mikor 1) az, hogy nem 3 pár cipő van ott, hanem 15, az nem oszt, nem szoroz, mert elférnek és nem is néz ki hülyén, csak ez az ő rögeszméje, 2) nála a cipők elrakása az, hogy amit olyannak ítél, hogy a család adott tagja nem használja elég gyakran, behányja a kamrába, ahol éri, és mindig a dszuvás férfiedzőcipőket dobálja a tetejére... na mindegy. Meg persze megy a mi semmit nem csinálunk itthon-dolog... ami az öcsémnél így is van vmilyen szinten, mert anyám meg úgy van vele, hogy ő fiúúúúúú, inkább én csináljak szinte mindent, még a cipekedést is, ami azért inkább férfimunka... de én rendszeresen mosok, teregetek... főzni nem annyira tudok, de ha tudok, besegítek a konyhában, mosogatok, ha megkérnek, bármit kitakarítok és be is vásárolok. Amikor meg dolgozom és tanulok is, akkor meg főleg... mondjuk most épp elvesztette a főnököm a bérelt helyét, és most kétséges, hogy van-e/lesz-e még munkám, és direkt ezzel rúgott belém apám, hogy amíg nem dolgozom, addig ne dumáljak neki vissza, amikor POTNOSAN TUDJA, hogy én rendesen eljártam dolgozni, nem otthon punnyadok, és hogy közben keresek munkát mellette, de azért nagyra volt magával, hogy sikerült megbőgetnie...

22/l