Lassan másfél éve hogy elhunyt a feleségem 31évesen, képtelen vagyok elfogadni ezt, hogyan tovább?

Igen, személyes ismerős a példám.

Lányom barátnője édesanyja 35 évesen halt meg mellrákban. A kislány második osztályos volt akkor. Borzasztó volt megélni velük a szomorúságukat, gyászukat, feldolgozni a visszafordíthatatlant.

Az apuka (50 év körüli) a nehéz időszak-, 6 év után édesanyát "talált" a lányának, "új életet" kezdtek. A közös gyermekük 8 hónapos.

Kedves Kérdező.

Ez nagyon megrázó. De azért ne gondold, hogy ez akkora csapás, amit lehetetlen elhordozni. Szeretnélek bátorítani, hogy tovább lépj. Azt mondják, az idő megold mindent. Ez természetesen nem igaz. Semmit sem old meg. Később is fájni fog, de a fájdalom, a sebek hozzátartoznak az életünkhöz. Később nem fog ennyire fájni. Most viszont az a normális, hogy fáj.

Bár ez kegyetlenül hangozhat, de az az igazság, hogy neked nem másokért kell élned, hanem magad miatt. El kell engedned a feleségedet, hogy újra élhess.

Van pozitív példa. Ismertem egy bácsit, aki évtizedeket élt le özvegyen. Sohasem házasodott újra, mégsem volt savanyú, már ami az utolsó éveit illeti, mert előtte nem ismertem.

Ismerek olyan családot, akiknek Dawn-kórosan született a babájuk, majd meghalt 7 hónaposan. ott voltam a temetésén.

Ha érdekel, összehozlak velük egy beszélgetésre, talán ők meg tudják érteni, amit átéltél.

Kedves fiatal család, nem harapnak. Ha nem zavar, hogy keresztények. Nem mintha zavarnia kellene, de gondoltam, szólok, mielőtt elkezdenek azzal vádolni, hogy térítek:D

Neked is lehetséges, sőt, a fiadnak is van jövője. Nem a fiadért kell összeszedned magadat, hanem magad miatt. A fiadnak nem arra van szüksége, hogy keménynek mutasd magad. Hiszen természetes, hogy fáj. Ha viszont gyógyulnak a sebeid, akkor ezt ő is érezni fogja.

Nekünk nem volt gyerekünk; nagyon sokszor kívánom, bár lett volna :-(

Mi 22 évesek voltunk, autóbalesetünk volt, amit én ráadásul egy lábtöréssel és apró karcolásokkal megúsztam. 5 évet voltunk együtt, pont egy évvel az eljegyzésünk után történt.

Először a világ ellen fordultam: nem voltunk részegek, be voltunk kötve, szabályosan vezetett - ez nem volt fair.

Nekem végül egy új kapcsolat segített. A szülők és a barátok is próbáltak segíteni, de valahogy nem sikerült lelket verniük belém. Ráadásul úgy éreztem, öreg vagyok és elhasznált, míg ők folyton olyanokat mondtak, hogy "fiatal vagy még" meg "előtted az élet". Na ennek az ellenkezőjét éreztem.

Új munkahelyre mentem, ahol senki nem tudta, mi történt ezért normális, átlagos emberként kezeltek. Ez nagyon sokat segített.

Részvétem :-((

A főnököm, saját bevallása szerint, szintén élete szerelmét vesztette el, másfél éve. Mellrák. A felfedezés után másfél évvel feladta a teste. Négy árvát hagyott maga után. Most hét, négy és két és fél évesek. Én vagyok a nevelőnőjük. A főnököm azt mondta, hogy értük bármit megtenne, küzd, mosolyog, egy éve őszintén is. Nézz a fiadra, és érte küzdj. Tudom hogy fáj, de kétlem, hogy a nejed ezt szeretné látni.

Ha ajánlhatnék filmet, nézd meg a PS. i love you -t.

Szia.

Hát ez egy nagyon rossz dolog. Meg lehet érteni, hogy fáj, de nem szabadna összeomlanod.

Mit érsz el azzal, ha tönkre mész? A dolgok jönnek és mennek. Mindenki elmegy egyszer, és ez ellen nem lehet tenni. Ki így, ki úgy. Van akinek az élet ad 90 gyönyörű évet, valakitől pedig 8 év múlva elveszi.

Abba kell belegondolni, hogy ez normális. Mindenkinek meg lehet írva a sorsa, amivel szemben nem lehet tenni semmit. Állítólag már megfoganáskor eldőlik az adott személyé.

Mindenki tud új lappal kezdeni. Elfelejteni a dolgokat. Még ha ezt lehetetlennek is látod.

Tudod, hogy aki elment, az nem jöhet vissza többet, és ha azon gondolkozol, hogy milyen jó lenne, ha újra látnád, akkor az csak súlyosbítja a helyzetet.

Talpra kell állnod, nem csak magad miatt, hanem a fiad miatt. Hogy szép, és jó körülmények között tudjon felnőni, és boldog, sikeres, probléma megoldó ember legyen belőle, ha felnő.

Ki kell tűznöd magad elé célokat, amiket leküzdve egyre könnyebb lesz.

Nem az a lényeg, hogy erős legyél, hanem az, hogy tudjál magaddal mit kezdeni. Legyen elég lelki erőd.

Ehhez minden segítséget meg kell ragadnod, és nem a pszichológusra gondolok, aki fel ír három féle gyógyszert, amiről elmondja a meggyőző mondókáját.

Te meg jóhiszeműen beszeded, úgy érzed, hogy segít, közben a mélybe húz.

A másik fontos probléma, az az alkohol. Soha, de soha ne nyúlj hozzá, lökd el magadtól, ha találkoznál vele.

Szóval, én nem ezekre a segítségekre gondoltam. Nem csak ilyen módon lehet elfelejteni a keservet.

Hanem egy olyan emberhez kell fordulni, akiben megbízol, tud segíteni. Átérzi a helyzetedet. Akinek nem csak el tudod mondani a gondodat, hanem segít is.

Azt meg gyorsan felejtsd el, hogy kevés leszel a fiadnak. Mit gondolsz, mit fog érezni, ha látja, hogy tönkre mész?

Meg kell tanítanod, hogy gondolkodjon, tanuljon. Lássa, hogy törődsz vele, szereted.

Tehát keresel egy olyan embert, aki segít. Akinek a segítségével mindent újrakezdesz. El tüntetned azokat a dolgokat, amik emlékeztetnek a feleségedre.

Talán új munkahely, új ház. Új bútorok. Persze, ezt nem mindenki engedheti meg.

Csinálj olyan dolgot, ami leköt. A hobbidat, mutasd meg a fiadnak. Vagy kezdjetek el valamit együtt. Élesítsd a kapcsolatotokat a legjobb apa-fia kapcsolatra.

Hogy majd ha felnő, legyen a lelki társad.

Szenteld az életedet neki, és, hogy felépülj. Tervezd, alkosd meg a jövő képedet. Írd meg a céljaidat és az álmaidat.