Miért ilyen a családom, mit tegyek ellene? Egyáltalán tegyek, vagy meneküljek?

HOSSZÚ, DE KÉRLEK OLVASD VÉGIG.

17 éves fiú vagyok. Megpróbálom leírni a problémát a családommal, és a családtagjaimmal is. Leszögezem az elején, nagyon szeretem a családom,csak csupán idegbeteg leszek ha ez így folytatódik.

A családom: 3-an vagyunk. Apu, Anyu, és én. Van egy nővérem, de ő elköltözött. A hét nagy részén anyummal vagyok mert apa dolgozik messze innen. Hétvégén jön haza. A családban igazából egyfajta hierarchia működik ahol mi meglepő, én vagyok a csicska. Nincs mit szépíteni. Úgy foglalkoznak velem, mint egy utolsó drogos emberrel. Pedig nem vagyok rossz gyerek. Még csak részeg se szoktam lenni. Anyu Aput, Apu Anyut pártolja mindenbe..Ha tanulmányi eredményről van szó, akkor más gyerek a példa. Ha arról, hogy az a más gyerek milyen nevelést kap, hogy az a más gyerek aki a legjobb barátom, szinte családtag, őt elengedik mindenhova,(Nagyon jól ismerik egymást Anyuék, és az ő Szülei.) akkor pedig, nem érdekel más gyerek.. Igazából, a családomat felszínesen leírtam.

Jöjjenek a problémák:

Anyukám:

Anyukám egy olyan személyiség, 17 év alatt rájöttem, aki abban leli örömét, hogy másoknak parancsolgat, másokat irányít. Ő úgy foglalkozik velem, hogy a kötelességeit -ami mintha már egy szabályzat lenne- megcsinálja, és utána egy szavam sem lehet. Főz, mos, takarít, figyel rám, és persze nem utolsó sorban, de nevel. A probléma az, hogy miután elköltözött a nővérem, azóta rajtam csattan minden. Engem irányít, és engem próbál befolyásolni. Nevelésével a probléma az átgondolatlanság. A legnagyobb probléma, hogy mivel ő az Anyám, ezért én köteles vagyok mindent megtenni, és nem vissza kérdezni hogy miért?. Ezen az elven nevel. Egy két példa erre:

-Jogosítványom van 3 hónapja. Télen szereztem meg. Ha elakartam vinni az autót, a kifogás a csúszós út, és a tapasztalatlanság. "Majd nyáron szerzel tapasztalatot, ha jó idő lesz mész és akkor télen is elviheted." Hozzáteszem, ha együtt mentünk mindig én vezettem. Megjött a jó idő, mindenfelé csajok és szeretnék kicsit kocsikázni.

Anyu, elmehetek a városba kerülni egyet? 20 perc és jövök...

Nem!Szó se lehet róla..

De anya, eddig az volt hogy nincs tapasztalatom..

Nem érdekel, azt mondtam hogy nem akkor nem.

Ezek után maradjak csöndbe, mert ő az Anyám és azt kell csinálnom amit mond. Ami idegesítő az csupán annyi, hogy ő maga sem tudja hogy miért.. de nem, mert ő az Anyám, és ő azt mondta.. Na meg ugye milyen jó kib.szni a gyerekkel..

Anyukámról nagy vonalakba ennyit. A legfőbb probléma ez, amit leírtam.

Apa:

Na hát Apukám egy külön műfaj. Ő engedékeny, de igazából egy papucs, és amit anyám enged, az a szent és sérthetetlen, többet ő nem enged. Ha kérném tőle a kocsit akkor anyáddal beszéld meg. Anyám pedig hát... na mindegy.

Apámmal ma nagyon csúnyán összevesztem. Egyre jobban, kezdem megutálni a viselkedését. A mai napi vita:

13:30: Hazajövök az iskolából, apu segítsek e? Erre a válasz: Úgy se segítesz, akkor minek kérdezed? Jó, hát erre mit mondjak? Ha meg kérsz megcsinálom..

14:00.Anyumért menjünk el a munkahelyre. Oké, én vezettem. Belemajmolt a vezetésbe, hogy mit hogyan csináljak. Nem segítő képen, inkább ilyen nagymenő stílus, hogy "hova mész már, nem tudsz bekanyarodni.." Simán kanyarodtam, gigszer egy szál sem.Kérdezem hogy mikor végez anya? Mondja hogy kettőkor.. Mondom neki , akkor ráértünk volna később is elindulni. Nem volt benne semmi olyan, hogy fuu de belehalok, hogy itt várok, csak megjegyeztem.. Erre ő:

" Belenehaljál már hogy itt vagy... " . Ekkor a következő párbeszéd játszódott le : Idézem:

"Bele ne haljál már hogy itt vagy..

Ne forgasd ki a szavaim, nem azt mondtam hogy belehalok, csak mondtam.

Hogy beszélsz velem ?!

Mert mit mondtam?

Fogd be a pofádat!

Nem pofám van, hanem arcom.

Kussoljál, mert aládrugok itt olyat hogy ittmaradsz.

Na és igen, itt ültem be a kocsiba. Nem azért, mert megijedtem, nem azért mert megfordult a fejemben, hogy elkezdek én is kakaskodni. Inkább beültem, mert vérszemet kaptam, és elborult az agyam. Ettől félek, hogy nagykoromban ez durvább lesz, és mindnenek ugrok ha szólnak..

Aztán megjött Édesanyám. Be szált a kocsiba, hátra. Mellé apám, hát miért is ne?? nem ül mellém, mert én vagyok a sz.r. Úton megkérdezi Anyu, hogy min vesztünk össze? Mondom semmin.. Erre apám: "nem lehet a fiadhoz hozzá szólni, szokáshoz híven. " Hát oké, ezt is lenyeltem. Aztán apámmal még az a baj, hogy mindent próbál ugy csinálni, hogy Anyámnak jó legyen. Ha ezzel engem bánt, akkor is. Mindent neki hisz el, mindenben engem okol. Ha van kint az udvaron, egy rohadt nejlon szatyor, vagy épen egy villáskulcsot kinthagytam az asztalon, mert szereltem. Akkor ő azt napokig elnézi. Aztán elrakja, és jön azzal, hogy én is megcsinálhattam volna. Kérdezem, hogy szóltál hogy a sarokba ott van egy szatyor ami szurja a szemed és vidd ki? " Ja hogy neked szólni kell 18 évesen, ne hogy szoljak már.. észre vehetnéd. " Néma gyereknek, anyja sem..

Lényegében ennyi a családom. Magamról annyit, hogy a tanulmányi átlagom ami kifogásolható. Van elégtelenem, de már javítok. Nem iszok, nem cigizek, nem drogozok. Barátokkal vagyok ha itthon már nem tudok meglenni, vagy épen elmegyek és csajok után koslatok. Mint egy értelmes 17 éves. Barátaim, jó gyereknek meg jófejnek tartanak. Legjobb barátom pedig sajnál... a kocsira visszatérve.. Azért ezt hozom fel, mert sokszor megkapom ezt, hogy jajj Xy -nak se adják oda.. De.. Xy maga mondja, hogy ő is idegbajos lenne ha ezt csinálnák a szülei.. De neki nem csinálják ezt, és ezért nagyon is irigyelem őt.. Lényegében ennyi. Kérdésem annyi lenne, hogy szerintetek harcoljak a jobb családért, megéri? Vagy meneküljek el? Talán hagyjam a p.csába?