Lenézed azt a nőt, aki háztartásbeli?

Én otthon vagyok. 2 gyerekem van, és mennék dolgozni, de sajnos nem lehet, mert nagyon betegek. Most is itthon nyomja az ágyat mindkettő. Így nem lehet, fel sem vennének sehova úgy, hogy átlag 2 hetente betegszabira mennék valamelyikkel. Persze, mert betegek, kapom az emelt csp-t, és a gyest most még. Mikor iskolában vannak, akkor viszont nagyon is feleslegesnek érzem, hogy itthon maradjak, hiszen a háztartás nem egész napos munka, ha rendesen meg van csinálva. Mikor éppen nem betegek a gyerekek, akkor próbálom magam elfoglalni értelmesen, de sajnos nem mindig sikerül.

Sógornőm is otthon van, csak ő gyerek nélkül. Egyszerüen nincs kedve dolgozni. És az az igazság, hogy velem takarózik, mondván, hogy én is itthon vagyok. Most éppen gyereket akar szülni, hogy ne legyen már a "hülye munkával" piszkálva. Én nem mondok neki semmit, nem érdekel, hogy ki mit csinál, úgy vélem, nem tartozik rám. De magamban bizony nem értem. Én a gyerekek mellett is sokszor megbolondulok, mikor be vagyunk zárva, mint most is, hiszen beteg gyereket nem hurcolhatok semerre. És ő otthon van egész nap, csak egy kiskutya van neki. De ha neki ez így jó, csinálja. Én ha tehetném, mennék dolgozni.

Én nem nézem le, csak éppen megérteni nem tudom, hacsak nincs rá valami reális ok. Az nekem is természetes, hogy a nagyon kicsi gyerekkel otthon van a szülő. Vagy ha beteg gyereket nevel. Vagy ha neki magának van valami betegsége. Esetleg ha keres ugyan munkát, de nem talál, mert olyan településen él, ahol nagy a munkanélküliség.

De azt valahogy nem tudom megérteni, hogy valakinek elég az, hogy reggelente elindítja a családot iskolába, munkahelyre, aztán kitakarít, bevásárol, főz, mos. Ezek olyan dolgok, hogy mások munka mellett is megcsinálják. Ha az én családomban annyi bevétel lenne, hogy ne okozzon gondot, ha egy fizetéssel kevesebb van, akkor inkább felvennék valakit, aki ezeket megcsinálja helyettünk (nem helyettem, hanem helyettünk, vagy inkább úgy mondom, hogy nekünk), én meg dolgoznék. Mert számomra az az élet rendje, hogy az ember felnő, szakmát tanul, dolgozik. Nem tudnék úgy élni, hogy a fő "foglalkozásomban" már nincs hova fejlődni.

Ja, és akkor én is megjegyzem, hogy van gyerekem, csak hogy ne legyen az, hogy majd akkor nyilatkozzak, ha már szültem, mert ezen már túl vagyok :)

Nem nézem le. Ügyes volt, gazdag férjet fogott magának.

Ez persze függ attól is, hogy mennyi idősek a gyerekek. De szerintem ha van ilyen, az leginkább kényszerűségből. Nincs gyermekelhelyezési lehetőség, vagy nem veszik fel dolgozni a gyerekek miatt. Nekem sok ilyen ismerősöm van, mivel nekem is kicsi gyerekeim vannak. Nem teszi őket boldoggá ez a lét. Függetlenül attól, hogy nem nélkülöznek, azért ez hosszú távon nem sok nőnek kielégítő.

Nem nézem le, én is az vagyok. Kislány koromban elhatároztam, hogy az én foglalkozásom az lesz: HTB :-)

9 éve vagyok itthon, 3 gyereket szültem ez idő alatt, nagy ház, kert, állatok. Eszemben sincs "dolgozni", boldoggá tesz, hogy ellátom a családomat, de még véletlenül sem mártír módon. Sokat, olvasok, van hobbim, sokat járunk el a férjemmel kettesben, csinos vagyok, és vígan elbeszélgetek bárkivel, bármiről, és nem csal a férjem :-)

De ez nem járható út mindenki számára. Mi a férjemmel közösen döntöttünk így, anyagilag is megengedhetjük magunknak, és az évek próbája bebizonyította, hogy működik. Ha bármelyikünkben is felmerülne a kétely, hogy ez így nem jó, vagy anyagilag rosszabb helyzetbe kerülnénk, akkor újra meg kellene találnunk az optimális megoldást.

Nem nézem le, csak sokkal többre tartok egy olyan nőt, aki szintén gyereket nevel, rendben tart egy háztartást, és mellette dolgozik is.

A házát mindenki rendben tudja tartani, a gyerekeivel minden normális édesanya foglalkozik. Ez tehát alap. Aki dolgozik is és emellett van rendben minden, na őt csodálom! A háztartásbeli nőt pedig nem értem.

Mondjuk ez abból is adódik, hogy nekem a szellemi igényeim is fontosak. Ismerek háztartásbeli nőket, nagyon aranyosak, jókat főznek és mindig rend van, de azt például EGYIKNÉL SEM tapasztalom, hogy a gyerekük kiegyensúlyozottabb lenne, vagy úgy egyáltalán, az anyukájuk többet foglalkozna velük, mint a dolgozó nők.

Nem feltétlen arról van szó, hogy a htb nők buták mert nem olvasnak. Mert az olvasás egy dolog.

A sikerek, a célok, a mindennapos kommunikáció felnőtt emberekkel, a szakmai sikerek, az hogy elértek valamit, hogy fontosak, stb. Ezt nem értem, hogy nem hiányzik egy otthonlévő nőnek.....

Persze, otthon is sikert ér el az ember, mert fincsit süt. Vagy elér mást, mondjuk a gyereke ötöst hoz haza. Fontosak is, a férjnek és a gyereknek. De azért az ember kicsit a saját kis kertkapuján túl is szeret létezni, más emberek számára, más célok érdekében. Én így látom.

En sok evi melo utan most munkanelküli vagyok, nökent haztartast vezetek, es gyakorlatilag az örület közelebe juttat a gondolat, hogy nincsenek hataridök, stb. Rohadtul unalmasnak erzem magam, es nincs jo hatassal az önbecsülesemre, mert gyakorlatilag nem törtenik semmi velem. Egy haztartast vezetni bar melo, de nem szellemi kihivas. Nekem arra is szüksegem van.

Ugyhogy bar nem nezem le a nöt, aki otthon van allandoan, de en nem ereznem teljesnek az eletemet munkahely, munka nelkül.

Nem nezem le. Inkabb irigylem. Ha megtehetnem (legalabbis most igy gondolom) akkor szivesen maradnek itthon. Azt nem tudom h csak HTB lennek e, szivesen vezetnek sajat vallalkozast mellette, de ugy erzem idovel sokkal 'szabadabb' lennek, es igenis tobb ido jutna a kislanyomra. Lehet h ebben az is kozrejatszik, h kulhonban nincs gyes, gyed, csak egy ev fizetesnelkuli szulesi szabi jar attol a naptol kezdve amikor utoljara voltam a munkaban, es nem a szules napjatol, ugyanis itt nincs TB, es nem irnak ki 5-6 honapos terhesen, igy sok kis mami addig nyomja a melot mig birja es sokan egyik nap dolgoztak masnap szultek. Jo magamat is beleertve. Ugy gondoltam egy het pihim lesz, de nem lett mert felment a vernyomasom igy a routin vizsgalat utan amire melo utan mentem korhaz lett es beinditottak a szulest. Tehat sem fizikailag, sem lelkileg, sem erzelmileg nem keszultem fel a szulesre. 3 es fel honapot maradtam otthon, mert nagy volt a hitelunk ferjem nem keresett olyan jol mint most, es en ketszer annyit hoztam haza mint o, felso vezetoi pozicioban. Ugyanabba a pozicioba mentem vissza dolgozni, es talan az elso ketn hoanpban igen elveztem, mert hianyzott a szellemi kihivas, az h pezsegjen minden ujra korulottem, h be legyek vonva dolgokba, h emberek kozott legyek etc.. de utana ez folyamatosan valtozni kezdett. Ceg valtozott, gazdasag valtozott, uj kihivasok. Elegem lett a midnenkinek valo megfelelesbol, h kiteszem a lelkem akkor sincs koszonet, h ugyanugy sokat dolgozok, mint elotte, avval a kulonbseggel, h ejjelente dolgozom, es hozom be a lemaradast amit nem tudtam megcsinalni napkozben, mert mikor hazajovok akkor a kislanyom az elso, regen sokat bentmaradtam kesoig, ma mar nem teszem. es semmi koszonet, elvarasok meg nagyobbak mint valaha. es mindemelett ugy erzem, h nem vagyok eleg jo a munkahelyen, es nem vagyok eleg jo otthon. sokszor ez lelkileg felorol. Szerencsere ma mar a ferjem jobban keres, bar meg mindig en hozom a tobbet, de ha talalnek megfelelo jovedelmezo kislavvalkozast amit megvennek, akkor azon nyomban lepnek is ki a jelenlegi helyemrol.

Tehat a valaszom, igen en lennek HTB. es nekem mar ezek a szellemi kihivasok nem igazan kellenek, hisz elegem lett, igy 15 ev tavlatabol. Mar nem akarom a vilagot megvaltani, ahhoz mar oreg vagyok, de nem is akarok fontos esemenyeket elmulasztani mert dolgozom. Igenis szeretnem a kislanyom iskolaba kiserni, csinalni vele a lecket, kulonorara vinni, erte menni a suliba.