Akik nem érzik jól magukat otthon a szüleikkel, de egyelőre nincs lehetőség költözésre:hogy bírjátok?

Türelem. Előbb-utóbb kinövöd ezt. Valószínű még nem vagy elég érett a különválásra. Vannak későn érő típusok.

Ha igazán el akarnál költözni, nem mondanád, hogy a 10 ezres kolesz drága. Cserébe ugyanis a magad ura vagy :)

Először is kitartás!

és nyugi, mert nekem majdnem 22 éves koromig húzódott, és most figyelj: Rá félévre vissza kellett költöznöm!!!!!! Most újra 4 hónapja anyámékkal boldogítjuk egymást, de már nem sokáig bírom én is úgy vagyok! Amúgy ...

Azt mondod idegenekkel nem érzed jól magad... Nem adsz egy esélyt nekünk? :D Írj rám, ha gondolod privibe, mert én is mennék külön újra!:)

22 és fél éves lány.

Pedig egyedül lakni nagyon jó!

Én 14 évesen kerültem koliba, majd 18 évesen albérletbe. 20 évesen saját lakásba. Én szerencsés voltam, azt kaptam 20 szülinapomra. Én választhattam. Hitel nélkül, de így is kisebb sokk volt, amikor sorra jöttek a csekkek, és nekem kellett fizetni. Egyetem mellett nem olyan mókás!:)

Ennek 13 éve, és imádom az életem, így volt (és most is az) tökéletes!

Én 17 vagyok,szintén a plafonra tudnék mászni a szüleimtől. Annyira más a gondolkodásunk, hogy ebből rengeteg konfliktushelyzet alakul ki. Én pl. a barátomnál töltök rengeteg időt(nem náluk élek azért), cserébe,hogy meghúzhatom magam náluk, néha segítek barátom anyukájának a házimunkában:) Mondjuk én már nagyon menekülnék itthonról...

17/L

Én is 20 éves vagyok, még itthon élek a szüleimmel. Eleinte kollégiumba mentem, de rájöttem, hogy a szüleim támogatása nélkül, heti 2-3 éjszakára felesleges 11ezret kidobnom a saját pénzemből. Szóval úgy pár hét koli után bejárós lettem (45km), bár a szobát még fizettem pár hónapig, néha-néha fennaludtam. Mondjuk nekem az is hozzátartozik a döntésemhez, hogy liszt- és laktózérzékeny vagyok, egyedül nem bírnám ezt anyagilag, a szüleim viszont jól keresnek. Ráadásul egy olyan szobatársam volt, akivel már kezdetben sem jöttünk ki, és az állandó bulik miatt kolisként kevesebbet jártam be, mint bejárósként és a jegyeim is jobbak lettek utána.

Eleinte anyám haza se akart engedni, azt akarta, hogy tűnjek el végleg itthonról. Mintha az olyan könnyű lenne...

Aztán szépen lassan beletörődtek, hogy itthon maradok, amíg az egyetem tart. De nagyon nehezen bírom... anyámék olyanok, akik az élő fába is belekötnek. Szó szerint még az ablakon se nézhetek ki úgy, hogy ne kössenek bele, hogy mit nézek és miért, és nekiállnak gúnyolódni (pl tegnap a macskámat vártam haza, 2 napja eltűnt). Mindenbe beleszólnak, felbontogatják a leveleim, mindig mindent tudniuk kell. Ezzel nem is lenne gond, csak ne kötekednének, gúnyolódnának rajtam állandóan, csak azért akarnak a dolgaimról tudni, hogy szemétkedhessenek utána. De nem ők a legrosszabbak, hanem a 17 éves húgom. Dohányzik, iszik, drogozik, egy gyenge akaratú, semmirevaló ember, nulla kitartás, nulla felelősség, nulla kötelességtudat, de ami a legidegesítőbb, hogy lopja a szüleim pénzét (havi többtízezret) és az én ruháimat is, amiket többször el is adott a csöves, intézetes barátnőinek (anyám aranyékszereit is elakarta), ráadásul ami a kezébe kerül, különösképp az én cuccaim, az minden tönkremegy. Erre a 2 éves itthonlakás alatt már soktízezer Ft-om ráment. Ez az, amit nem lehet bírni. Folytonos veszekedések mennek a húgom miatt, minden nap a kiabálást hallgatom, az egész család állandó stresszben van miatta. Néha már úgy érzem, ezt nem bírom idegekkel, de muszáj kitartanom még 2 évig, míg lediplomázom. Utána már, egy rendes fizetésből könnyebb lesz, különösen, hogy Ausztriába akarok kimenni, ott legalább megfizetik az ember munkáját. A határ mellett élek, így tudom, miről beszélek.

Átérzem a helyzeted, de kitartás, idővel minden jobb lesz, ha már független leszel!