Van itt köztetek olyan, aki attól fél, hogy nem fogja elfogadni soha senki és nem fog kelleni senkinek?

Ez velem is volt hosszú évekig, belekezdtem egy kapcsolatba, egész jól működött, aztán gyorsan inkább leléptem. Ez azért volt, mert amúgy én könnyen nyitok mások felé, de van egy pont, ahonnan tovább nem engedek közel magamhoz senkit. Nem tökéletesnek, hiba nélkülinek akarok látszani, hanem nem tudtam kiadni magam, volt, akitől akkor léptem le, amikor már nagyon erőltette, hogy mutassam be a szüleimnek, mert én már régen feljártam hozzájuk és családtagként kezeltek.

Szerintem a legfontosabb, hogy meg kell tanulni mutatni magunkból valamennyit a hibáinkkal együtt. Ha csalódunk valakiben, akkor újra és újra, amíg nem találunk olyat, aki elfogad ilyennek. Bennem túl sok szégyenérzet volt miden olyan iránt is, amiről nem is én tehettem (apám alkesz, elég lepukkant volt a lakásunk és hasonlók).

Ha nem adsz magadból másoknak egy kicsit, szerintem akkor veszted el az érdeklődést, közvetlenebbnek kell lenni és menni fog.

Szia!

Én is így éreztem egy darabig, mivel én Asperger szindrómás vagyok (ez egy enyhe fajta autizmus), és vannak bizonyos fura szokásaim, amit úgy hittem, nehezen lehet tolerálni. A helyzetet még nehezebbé teszik a pánikrohamaim, amik időközönként előjönnek.

Egészen addig hittem, hogy a kutyának sem fogok kelleni, amíg meg nem ismerkedtem életem szerelmével, aki ugyanezekkel a problémákkal küzd, és ő is ugyanígy érzett. Mindketten tudunk egymásnak segíteni, és a problémáink csak közelebb hoztak minket egymáshoz.

Ma már tudom, hogy mindenkinek van párja, csak meg kell találni.

3 éve együtt. Jövőre esküvő. Mindketten várjuk.

én is így vagyok vele. nem tudom elhinni hogy kedvelnek és törődnének velem... emiatt el is marok magam körül mindenkit sikeresen.

ez egy csalódás következménye lehet... az a baj hogy velem nem történt olyan hű de nagy, mégse tudom hogy miért vagyok ezzel így.

Ugyanígy vagyok. Az jár a fejemben, hogy én nem vagyok arra alkalmas hogy párkapcsolatom legyen. Mert XY ilyen.olyan, és én a közelébe sem érek, mert olyanok kellenek bárkinek is mint amilyen ő (vagyis ők, kb mindenki). Másokhoz viszonyítom magam mindig, és alul maradok mindenben. És akkor a családom nyaggat hogy miért nincs párom. És mikor azt mondom,h ogy azért mert nem vagyok elég jó ahhoz, akkor azt mondják "Hülye vagy". De tényleg így érzem, hogy soha sem fogok kelleni senkinek, vagyis olyannak nem aki nekem is kell. Az unokahúgom most összejött egy "álompasival" mindenki el van tőle ájulva, már úgy emlegetik hogy biztos együtt is maradnak mert ilyen pasit nem szabad elengedni. És az jár a fejemben, hogy oké hogy kifogta a tökéletes pasit, együtt élik le az életüket idilli boldogságban, de nekem majd valami csavargó fog jutni, akiben nem lesz semmi jó, akivel csak azért leszek együtt hogy legyen valakim. Vagy elvált leszek, de boldog nem hiszem...

22/L