Alapelvárás, hogy a nyugdíjas nagyszülők vigyázzanak a gyerekekre nyáron?

Buddha szerint az elvárások minden fájdalom okai.

Ha a nagyszülő jóban van a gyerekével, és annak párjával, akkor legtöbbször a legnagyobb örömmel vállalja (valószínűleg) az unokát akárhány hétre is, magától és önként. Boldogan nyaraltatja a gyereket, a gyerek pedig boldogan megy a nagyihoz, egy másik környezetbe, kis levegő- és környezetváltozásra.

De ennek önkéntesnek kell lennie a nagyiék részéről! Te hiába várod el, csak csalódni fogsz. Nem dönthetsz helyettük és nem is kényszertíheted őket arra, hogy a gondolataidat olvasva és a vágyaidat kiszolgálva "önként" vegyenek a nyakukba valamit, amit nem akarnak. Csak azért, mert van szabadidejük, mert nyugdíjasok és szerinted ezt kéne tenniük. Szerinted igen - szerintük nem.

És nem, nem ítélednő el, ha a kényelmükre hivatkozva nem vállaják - max. elgondolkodhatsz rajta, hogy téged (vagy a párodat, ha az ő szüleiről van szó) vajon mennyire szerettek, mennyire akartak és hogyan neveltek fel (a hogyan alatt itt most csakis az érzelmi oldalt értem), ha az unokát nem akarják a kényelemre hivatkozással egy-két hétre sem felvállalni.

Ugyanis a nagyszülő-unoka kapcsolat kicsit mindig lágyabb-melegebb és szeretettelibb, engedőbb, mint a szülő-gyerek. Pláne, ha nem élnek együtt, egy családban, pláne, ha csak nyaranta egy-két hétről van szó. Ha ezt sem vállalják, holott emberileg, egészségigleg, anyagilag megtehetnék, az nem elítélendő (mert az ő döntésük és az ő életük), csak erősen elgondolkodtató.

Valamint roppantul fájdalmas szembenézni a Valósággal.

Attól függ, milyen típusú a család.

Ha összetartó, hagyományos családról van szó, akkor igen, alapelvárás, hogy a nagyszülő segítsen. De ebben az esetben fel sem merül benne, hogy ezt ne tegye meg. Hiszen ő is tudja, visszakapja ezt, mert amikor neki kell segítség, a családja ott lesz mellette, nem dugják be egy otthonba.

Ha a család csak valami névleges dolog (sajna egyre több ilyen van), ahol nem általános az egymás segítése, ott nem lehet alapelvárás a nagyszülőtől sem, hogy segítsen.

Nem alapelvárás.

Én a gyereket egyik nagyszülőre se tudom hagyni,mert a saját kényelmük fontosabb.

De a dédszülőkre (én nagyszleim),akik 80 felett vannak ,náluk egész éven lehetne,nyáron szokott is többször 1-1 hetet,alig lehet hazarángatni faluról.

Egy ilyen dolog valóban nem lehet elvárás, vagy szívesen és gondolkodás nélkül megteszi ezt valaki a saját családjáért ( áldozatot hozva azzal hogy lemond a saját kényelméről), vagy nem.

A mi családunkban fel sem merülne az hogy "elvárás" lenne, a nagyszülők, akik ráadásul még dolgoznak, boldogan vannak együtt a kis unokákkal ( elmondásuk szerint még ez is kevés idő).

Számomra tehát furcsa az, ha ez "elvárássá" fajul.