Mit csináljak ha a húgom miatt gyűlölök itthon élni?

Egy hisztis kis pits@ lett, rondán beszél, hajnalig kint van az utcán, iszik, cigizik, tiszteletlen anyukámmal. Anyu meg csak azt mondja, hogy "ez csak egy ilyen korszak".

A szüleim elváltak, az apámnak új felesége van, és ha velük vagyok, akkor mindig kérdezik, hogy hogyan lehetséges ez, hogy az anyja nem neveli meg.

Mert minél idősebb, annál rosszabb lesz. Ráadásul nem élünk olyan nagyon jól (bár szegények se vagyunk), és én próbálok mindenen spórolni, ő meg órákat fürdik, a barátnőivel Mekibe megy (amire anyámtól kér pénzt), és hiába van a szekrénye tele ruhákkal, amiknek a nagy részét szinte soha nem hordta, mindig új ruhákat vesz magának (abból a pénzből, amit anyám ad neki).

És ha meg merem kérdezni anyut, hogy miért engedi, hogy így viselkedjen, akkor az a válasza, hogy "én ne szóljak bele", meg "majd én biztos másként fogom csinálni a gyereknevelést".

Régen én nagy családot akartam, több gyereket, de amióta megtudtam, hogy milyen is az, ha valakinek van egy testvére, úgy döntöttem, hogy majd csak egy gyerekem lesz, hogy neki ne kelljen ezt átélnie, mint nekem most.

Én szeretem az anyámat, de én így nem tudok élni. Készülnék a nyelvvizsgámra is, de nem tudok, mert a mesecsatorna folyton megy, mert a húgom úgy akarja. Mindig zajos a ház, hol a zenéjétől, hol a TV-től, hol a barátaitól. Egy perc csend sincsen itthon, és én lassan kezdek begolyózni.

Nem akarok elköltözni, mert anyámat szeretem, és hiányozna. Inkább annak örülnék, ha a húgom végre eltűnne valahova, és nem kellene ezzel foglalkoznom. Mit tehetnék? Én látom rosszul a dolgokat, vagy az anyám tényleg meg sem próbálja megnevelni a húgomat?

16/L