Hogyan éltétek meg azt, amikor kirepültetek a családi fészekből? És a családotok hogyan reagált?

14 voltam, én a koleszban zokogtam, anya otthon. Aztán gimi után fősuli, albérletekl, majd saját lakás. Nem volt könnyű, de meg kell lépni, mert kell az önállóság.

Én nagyon örültem annak,hogy végre elköltöztem,mert ezáltal megszabadultam az erőszakos,alkoholista anyámtól!!Minél messzebbre akartam menni,hogy véletlenül se fussak vele össze..

Ha te is lány vagy: az anyával való ellentét természetes. Én is miatta mentem el otthonról. És úgy éltem meg, hogy jó volt, még ha nem várt problémákat is hozott.

Nem bántásból írom, de ha még most kezded a fősulit, akkor gondolom 18 körül lehetsz, az még azért annyira felnőttnek nem számít. Pláne a szülő szemében. Én annak idején a főiskola 3. évében elköltöztem albérletbe, abba a városba, ahol a fősuli volt (előtte átjártam, mert csak 30 km-re volt). Fene nagy volt ugye akkor a szabadság vágyam. A szüleim jól álltak anyagilag, megtehették, hogy fizetik. Persze nem örültek neki, mert felesleges pénzkidobás (igazuk is volt, át tudtam volna járni továbbra is), meg hát csak el kellett engedni a lányt. Aztán évek múltán apuval vhogy feljött szóba az az egy év külön, és azt mondta, hogy többek között azért is nem akart engedni, mert ezzel nem azt látom, hogy önálló vagyok, külön élek, mert effektíve ők fizettek mindent. És hogy a külön élés nem erről szól. Az arról szól, hogy eltartod magad, tudsz önállóan gondoskodni magadról, nem pedig apuka pénzéből, anyuka kajájából. Visszagondolva, igazuk volt. Azt hittem akkoriban, hogy nem is olyan nagy cucc ez a különélés. Aztán összejöttem a párommal, és gondolgodtunk, hogy jó lenne a szülőktől külön menni. Aha, csak hogyan. Igaz lakás volt, de nekem munkám nem, és ahogy számolgattuk, nem nagyon jöttünk volna ki rezsivel, kajával együtt az övéből. Na ekkor jött apu, hogy látod mennyire nem egyszerű önállóan elköltözni. Hogy a különélés, az nem egy jó brahi, hanem komoly felelősség. Most már persze külön lakunk, eltartjuk magunkat, de én már most tudom, hogy arra fogom a saját gyerekem ösztönözni, hogy csak akkor költözzön el, ha már egyedül is meg tud élni. Csak azért, hogy ő "önálló" legyen, nem fogom eltartani, és nem fogok egy külön lakást ezért fenntartani. Jó, nálatok apukád gázos, szóval más a helyzet. De azért gondold meg a költözést. És igen, az ő szemében még gyerek vagy, és mivel a barátod is ilyen fiatal (gondolom), nehéz ezt neki is megérteni. Hidd el, ha elkezded a főiskolát, egy rövid időn belül egyébként is több önállóságod lesz. Akkor esetleg átalakul a szüleiddel való viszony is, és lehet, hogy ők is máshogy állnak majd a barátodhoz. Jó ez a felnőttéválás dolog, de nagyon siettetni nem szabad.