A gyászt hogyan sikerült feldolgozni? Úgy érzem, megőrülök!

reszvetem:((

hogy veszitetted el???:((

es hany eves vagy???

14/l

http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__egyeb-ker..

Olvasd el, épp most írtam egy szép hosszú szöveget példaként a gyászról. Talán segít.

Nem fogsz megőrülni, csak egy kis idő kell, mire túljutsz ezen az állapoton. A két hét bizony még elég közel van.

Írj naplót, vagy sírj, vagy csinálj kis virtuális temetést neki pl. a gyertyagyujtas.hu oldalon.

Ez mind-mind segít. A többin pedig a türelem és az Idő.

Részvétem és csak a legjobbakat!

Nagyon megértelek, én is gyászolok.

részvétem..

de ezen igazán csak az idő múlása fog javítani és nem fog annyira fájni.. de elmúlni soha nem fog ..

Részvétem! :(

mi történt?:(((

Részvétem!Tudom mit érzel én majdnem 4éve veszítettem el a 25hetes babámat,de nekem egy betegség miatt kellett megszülnöm Őt.Igazából még mindig sokszor eszembe jut, de már el tudtam engedni.Igaz nekem segített, hogy pár hónap után újra terhes lettem, ma már 2éves lassan a lányom.

Adj időt magadnak és beszélgess sokat a pároddal, ne tartsd magadban a fájdalmat!

Szia!

Én is elvetéltem, azt hittem belepusztulok. Igaz nagyon korai vetélés volt, de az alatt a rövid idő alatt is a szívemhez nőtt a babám. Épp mentünk volna haza a szüleimhez, szerkesztettem egy megható kis videót , ezzel jelentettük volna be az örömhírt. És az indulás előtt pár órával elment a baba. Hát képzelheted, mennyire összetört.

Rengeteget sírtam, teljesen kikészültem, egyszer azt álmodtam kislány lett volna.

Két hét még nem túl sok, nekem kb 3 hónap alatt sikerült feldolgoznom.

Sportoltam, buliztam, keményen dolgoztam, barátokkal jártam el, a párommal romantikáztunk...tényleg mindent megpróbáltam, semmi de semmi nem segített. Csak ezen járt a fejem és még jobban kikészültem.

Aztán eljött egy pont, aminél már nincs lejjebb. Aminél már nem lehet rosszabb. Amikor már rosszkedvvel keltem, rosszkedvű voltam mindentől, egy rossz szótól el tudtam volna sírni magam, amikor már a párom sem tudott semmivel sem felvidítani. És akkor valahogy megért bennem, abba kell ezt hagynom. Egyszerűen mint egy betegség, olyan volt már az állandó stresszelésem, sírásom, kiborulásom stb. Túl kellett lépnem a "betegségen". És úgy döntöttünk, szerzünk egy kiscicát. Tudom nagyon bután hangzik, de egy kiscicával sok törődnivaló van, sokat kell vele foglalkozni, lehet szeretgetni, ölelgetni, kis puha meleg teremtmény. Valahogy azt a szeretetigényt, ami miatt egy kisbabára vágytam, részben meg lehet kapni egy kisállattól is. És az segített lelkileg, valahogy megnyugtatott és képes voltam elfogadni, hogy nem most leszek terhes. Hanem majd egyszer jönni fog magától.

Most fogjuk a hétvégén elhozni a cicát, már nagyon várom. Valahogy úgy állok most vele, hogy szomorú vagyok a történtek miatt, sajnálom az akkori felhőtlenül boldog énemet, amikor terhes voltam és az egész világ gyönyörű volt. De elfogadtam, hogy majd egyszer terhes leszek, nem most, addig pedig élnem kell az életem. Eszembe jutnak még a dolgok, de már nem fájnak. Tényleg mintha egy betegség lett volna.

Remélem segítettem.