Érted már el a boldogságod hosszú, tekervényes, küzdelmes úton?

Én átmentem egy ilyenen de nincs hepiend. Az a helyzet, hogy mi összejöttünk anno és borzalmasan elkezdtük a másikat szeretni. Éveken keresztül nem voltak bajok, semmi probléma, mindkettőnknek az első olyan kapcsolata amiben úgy éreztük, hogy végre megtaláltuk akit kerestünk. Teltek az évek és egyszer csak elkezdtek jönni a gondok, problémák, veszekedések és hosszú hónapok után elhagytuk egymást. Elváltak útjaink. Emlékszem akkor az utolsó beszélgetésünkkor mielőtt elengedte volna a kezemet sírva mondta, ne adjam fel, talán egyszer újra együtt leszünk, hisz meglehet egymásnak teremtett az ég. Nem hallottunk egymásról sok időn át, de egyszer megcsörrent a telefonom, hogy nem bírja tovább, szeretne találkozni. Talán egy év telhetett el. Újra összejöttünk és még hittünk is az ilyen tündérmesékben, hisz biztos nekünk együtt kell lennünk, aztán persze megint jöttek a gondok. Veszekedések, kiabálások, sírások, majd ki kellett mondani a végszót. A végszó után persze néha egyikünk felhívta a másikat, szinte állandóan arra jutottunk, hogy nem értjük az egészet, mert imádjuk a másikat, mégsem tartozunk össze, hisz ha összetartoznánk nem lennének ekkora nézeteltérések. Csak azt tudtuk, hogy szeretjük a másikat. Megint jöttek a dolgok, hogy ne engedjük végleg a másikat, mert ki tudja mi lesz később. Aztán egyszer elegem lett. Beszélünk néha, persze most is el kellett telnie jó sok hónapnak, hogy beszélni tudjunk, ő néha felhozza, hogy talán most újra, utoljára, de én már nem hiszek ezekben a dolgokban. Ha együtt kell lennünk akkor együtt lennénk, nem pedig külön. És nem lett volna anno a rengeteg jó után annyi sok rossz emlék az egésszel kapcsolatban. Szétmentünk mert szét kellett mennünk és csak bekavartunk, hogy újra megpróbáltuk. Tudom, hogy ő szeretné még, én is érzem, hogy szeretném őt, de nem lenne már értelme, el kell engedni a múltat. Zárd le te is, csak az éveidet vesztegeted, ha ilyen dolgokban hiszel. Logikusan átgondolva semmi értelme sincs...

24L

Én 1 évig voltam külön attól akit a legjobban szerettem, és leírva talán nem tűnik soknak, de az idő nagyon lassan telt...A mi történetünk nagyon hosszú, tekervényes és küzdelmes.Mindenki lebeszélt róla, sőt már-már kezdtem lassan elfogadni a sorsomat, hogy nem lehetek azzal együtt akiért mindent feladnék...azt mutattam kifele hogy nem érdekel, de legbelül tudtam hogy ez nem igaz.

1 év után újra folytatodott mindent ahol abba hagytuk...vagyis ahol abba kellett hagynunk.

Ma már boldog férj és feleség vagyunk!

Én úgy éltem és élem meg az egészet mintha egy regény lenne az életünk!!!:-)

Nem tudhatjuk hogy mi áll a te történeted hátterében, de ha mindketten szeretitek egymást akkor talán tényleg egyszer egymáséi lesztek örökre!!!

#7 vagyok

talán sokan mondják hogy ez egy álomvilág...és ilyen csak a regényekben vagy és filmekben...És ha elmesélném a sztorimat akkor valószínű sokan mondanák hogy ilyen csak regényekben van..

Igen valóban nagyon ritka az ilyen történet, és néha tényleg el kell tudni engedni a másikat..de vannak kivételek...kevés..de van!