Hogy lehet feldolgozni egy testvér halálát?

Szia!

Borzalmasan sajnálom, ami történt :( Elképzelni sem tudom mekkora fájdalom ez :(

Ha ez valami vigaszt nyújt, nem a ti hibátok volt. :(

Az idő enyhíteni fogja a fájdalmat, de eltüntetni soha.

Sok erőt kívánok és őszinte részvétem!

Szia!

Őszinte részvétem! Ezek borzalmas tragédiák egymás után.

Szerintem sem lehet sehogy, előbb-utóbb talán enyhül valamit. Esetleg felkereshettek szakembert, aki tudna tanácsokat adni, hogyan kell kezelni ezt a helyzetet, de jól meg kell választani, nehogy még csak feltépje a sebeket.

Még egyszer őszinte részvétem, és sok erőt kívánok! Sajnálom,hogy nem tudtam semmi érdemlegeset mondani.

Sajnálom, ami veletek történt. :(

Azt gondolom, hogy ilyen fokú traumák után, és azért is, mert a testvéred teljesen azonosult a halott testvérrel, nagyon jó volna segítségül egy pszichiáter, az egész családnak, és külön a húgodnak.

Igen, azt hiszem, itt szakember segítsége szükséges, akár külön-külön, akár együtt az egész családdal.

Nagyon-nagyon sajnálom, ami történt, azt hiszem, valahogy az adna egyszer megnyugvást, ha elfogadnátok, hogy akármilyen borzasztó, ez az ő döntése volt (az öngyilkosság természetesen), és nem cipelnétek a terheit tovább.

Nekem 11 évvel ezelőtt lett öngyilkos az öcsém.

Nekem nagyon sokat segített az idő. És a legtöbbet a kutyusaim. A mai napig nem tudok jobb gyógyírt náluk.

Mostanában már annyira helyrejött az életem, hogy úgy tudtam gondolni az egészre, mintha nem is velünk történt volna meg. Bár keveset nézek TV-t, múltkor ott ragadtam egy film előtt, ami egy házaspárról szólt, akiknek azt kellett feldolgozniuk, hogy a fiuk öngyilkos lett, de előtte még lemészárolta 17 osztálytársát. Olyan szinten kikészített az a film, hogy csak úgy bírtam elaludni, hogy a kutyáimmal aludtam a földön a szivacson. Senki más nem tud így megnyugtatni. A férjemet akkor még nem ismertem, amikor átéltük azt a tragédiát, ezért őt nem tudom úgy belevonni az érzéseimbe. A legtöbbet ő azzal teheti, ha békénhagy, ha olykor a kutyákkal akarok aludni.

Egyébként annakidején is csak ez segített: becipeltem a 2 blökit az ágyamba, csupa kosz meg szőr lett minden, de onnan kezdve újra tudtam aludni. Más aludjon altatóval, én megúsztam gyógyszerek nélkül.

Van ami már soha nem lesz olyan. A gyerekvállaláshoz való viszonyom örökre megváltozott. Most, hogy már tudom, milyen szörnyű dolgokat hozhat az élet, nem tartom becsületes dolognak megszülni valakit erre az életre. Főleg, hogy öngyilkosság, aminek az én öcsém esetében csak egy szerelmi csalódás volt az oka, nálunk egyértelműen kimutatható egy depressziós vérvonal, egyfajta túlérzékenység, és rettegek, hogy a gyerekemben is előjönne. Tudom előre, főleg ha fiam születne, már kiskorában is az öcsémet, a leendő halálraítéltet látnám benne.

Annakidején levágtam a hajamból egy darabot és befonva eltemették a testvérem mellé. A tarkómról vágtam le, kiengedve nem is látszott, legalábbis nem volt feltűnő. És azt mondtam magamnak, ahogy ez a haj nőni fog, és ahogy utoléri a többit, úgy lesz minden nap egyre könnyebb.

És így is történt. Nem lesz soha már olyan, mint azelőtt, de túltettem magam rajta.