Az a gyerek, aki kiskorától kezdve sportol, az kamaszként nem fog cigizni, heti szinten lerészegedni, egész délután gép előtt ülni?

Genetika egy nagy szart! Nevelés kérdése az egész. Pozitív példát kell mutatni a gyereknek ez az egyik, a másik meg emberszámba venni és nem úgy tiltani dolgoktól, hogy "Mert azt mondtam nem!" Hanem az életkorának megfelelő szinten elmagyarázni, hogy mit miért nem jó megtenni.

Persze a sport is jó dolog, és azt sem kell abba hagyni. Egy jól nevelt, sportoló nem lesz cigis, piás hülyegyerek. Persze azért ő is kipróbálhatja, de kisebb az esély, hogy rászokik.

De ez csak a véleményetek, vagy valamire alapozzátok?

Tudom, hogy sok ember számára vonzóbb azt hinni, hogy a nevelés a fontosabb, hisz azt lehet befolyásolni.

Nincs ezek között összefüggés. Az is rossz, ha a szülő semmire nem motiválja a gyereket, de az is rossz, ha állandóan teljesítménykényszer alatt van a gyerek (sport), mert akkor meg a stressz elől fog menekülni a piába meg a haverokba meg a számítógépes játékokba. A vallási nevelés szintén nem old meg semmit, mert egy gyerek lázadni fog és kíváncsi lesz kamaszkorában a körülötte lévő világra, és erre csak még egy lapát lesz az, ha számára felesleges vallási dolgokkal tiltják. Még inkább ki akarja majd próbálni, amit nem szabad.

Hogy tudd, hogy milyen neveléssel lehet sikeres embereket nevelni, ahhoz olyan szülőket kell megkérdezni, akiknek a gyerekeik felnőtt korban becsületes, józan életű, sikeres, ambiciózus emberek lettek. Én mondjuk magamat ilyennek tartom, és ezt az anyukám nevelésének köszönhetem. Anyukám kivívta a tiszteletemet és szeretetemet már kicsi koromban, felnéztem rá, és fontos volt az ő véleménye, hogy mit gondol rólam, és nem akartam azzal csalódást okozni neki, hogy lerészegedem meg egész nap lopom a napot a gép előtt. Pedig én szegény környéken nőttem fel, és sok banda körülvett, tehát a lehetőségem megvolt a piálásra, rossz útra térésre, de mégsem tettem, mert nekem annyira fontos volt, hogy anyukám felnézzen rám!

A legtöbb gyerek azért tud pofátlanul hetente lerészegedni, gép előtt lopni a napot, stb. mert nem érdekli őket, hogy a szüleik mit gondolnak róluk, mert a szülők nem voltak olyan tiszteletreméltó személyiségek az ő életükben, hanem inkább lenézett, megtűrt, idegesítő elemek.

Hogy egy gyerek szeresse és felnézzen a szülőjére, és meg akarjon neki felelni, ahhoz hiteles, erős, szerető szülőkre van szükség, akik élvezetes légkört teremtenek otthon. Valamint azzal, hogy saját maguk hitelesek és tiszteletreméltóak, ezzel a gyerek olyan akar lenni, mint ők, vagyis motivált lesz a tanulásban, munkában.

Én például tisztán emlékszem, hogy az anyukámtól mindig kérdeztem kiskoromban, hogy hogyan lehetnék olyan, mint ő? És erre anyukám mindig mondta, hogy tanuljak nagyon jól, és tudom, hogy ez engem már kisebb koromban is motivált, és sokszor amikor nem volt kedvem tanulni, akkor is nekiálltam, mert ez volt a szemem előtt.

Kérdező, miért gondolod, hogy csak ez a két véglet létezik?

A társadalom nem csak mintaéletmódot követő élsportolókból és dohányos, drogos, alkoholista, tunya emberekből áll...vagy szerinted igen?

Jómagam pl versenytáncolok, mégis dohányzom és bulikban, baráti összejöveteleken iszom is. Van mikor többet, van, mikor kevesebbet. Mondjuk drogokat még egyáltalán nem próbáltam, nem is akarom, fenti kettő nekem elég:D

Ettől még normális ember vagyok, intelligensnek tartom magam, sok mindenről lehet velem beszélgetni, nem vagyok agresszív stb. stb. Van természetesen rossz tuladonságom is, mindig utolsó pillanatig húzok mindent, előfordul, hogy teszetosza vagyok, és lustának is neveztek már párszor:)

Normális barátaim voltak egész életemben, a szüleim pedig foglalkoztak velem, neveltek. Ennek köszönhető, hogy ilyen lettem amilyen. Nem a sportolásnak, releváns összefüggés nincsen a kettő között.