Egy válás esetén a gyerekek, főleg a kamaszok miért dühösek és elutasítóak a szülők új párjával szemben?

Az első két válaszolónál van a pont asszem.

Egyébként pedig - mint minden érzelmi reakció - személyiség- és temperamentumfüggő. Alapból sokat számít az is, hogy a szülők hogyan állnak egymáshoz és a válás tényét mennyire dolgozták fel. Sok múlik a szülők hozzáállásán is. Mennyire tudják a válást lekommunikálni a gyerekkel, mennyire tudják ők maguk magukkal lekommunikálni a válást. A gyerek többnyire csak válaszreakciókat ad helyzetekre.

Én 14 éves voltam amikor a szüleim elváltak. Sosem vitatkoztak, így nem is igazán értettem hogy anyám és apám miért ülnek le velem, és miért beszélnek a válóperről. De felnőttként kezeltek. Elmondták mi az oka, és hogy én nem vagyok hibás. Elmondták, hogy bár ők külön válnak, de én mindkettőjüknek fontos leszek. Már külön éltek, és csak annyi változott, hogy apuval csak hétvégén találkoztam. Előbb anyunak lett partnere. Eleinte furcsa volt, de mivel baromi rendes így könnyen elfogadtam. Később apunak is lett új felesége. Ő is biztosított arról hogy sosem fog apu és közém állni. Végül is betartották a szavukat. Mindkettőt szeretem,mert rendesek, és sosem törekedtek arra, hogy szétválasszanak a szüleimtől.

Szerintem fontos hogy ha a szülők válni akarnak akkor mindent őszintén elmondjanak a gyereküknek. Nekem sokat segített hogy felnőttként kezeltek.

20/L

Amikor anyu még el sem vált aputól már be lett mutatva nekünk az "új apuka". Nem szóltunk semmit, pedig rosszul esett hogy este is nem hozzánk jön haza anyu, hanem először a pasijához, és majd hazaér amikor mi már alszunk, reggel meg hajnalba megy dolgozni. Ekkor voltam én 11 bátyám 13.

Azóta már összeköltöztünk, féltesónk van akit nagyon szeretünk. De elég rosszul esik sok minden, de úgy voltunk vele, hogy anyu tudja, aztán mára már ő is megbánta valamilyen szinten.

nekem a szüleim már csecsemő koromban szétmentek, szóval nem érzékeltem belőle sokat.

anyámnak 4-5 éves koromban lett egy nagyon rendes barátja, aki sosem akart atyáskodni felettem, de sokat tanultam tőle. apám nem az a mintaember, nem is tartottam vele a kapcsolatot igazán.

aztán 14 éves voltam, mikor szakított az első barátjával, és összejött az újjal. én már régebbről ismertem a fickót, alapvetően rendes ember, de nem akartam, hogy kvázi a nevelőapám legyen, mert láttam hogy bánik a saját lányával.

anyám kitalálta, hogy költözzünk össze 4en. hely lett volna, de úgy éreztem, hogy nem lennék tőle túl kiegyensúlyozott.

lecsendesedett a dolog, és megvárta, míg leérettségizek, és egyedül élhetek a régi lakásunkban. nem az volt a bajom, hogy szerelmes, és van párja, csupán annyi, hogy szükségem volt a megszokott környezetre. olyan típus vagyok, aki sok emberrel nem tud együtt élni. max én plusz 1 fő. lehet, h defektes vagyok, de ameddig megvan a lehetőségem arra, hogy ne tömegszálláson éljek, addig nem is fogok.