Ennek így van értelme? Kíváncsiak vagyunk más véleményére!

Sziasztok!

Elég komplikált és bonyolult eset a miénk.

Tavaly megismerkedtem a barátommal még egy születésnapi bulin. Sokat szenvedtünk,még fél év után elértük azt,hogy együtt legyünk. Az ő bátya velem akart lenni,ezért ő nem akart belemenni ebbe a kapcsolatba,közben nekem is volt egy másik kapcsolatom,de végül úgy döntöttünk,hogy összejövünk.

Rá két és fél hónapra(ami kicsit korai volt,ezt mi is beláttuk) eljegyzett engem!

Telt az idő,neki ki kellett mennie külföldre dolgozni 5 hónapra,ami nagyon fájt nekem is,neki is. Mikor havonta egyszer hazajött,akkor voltunk együtt. A szüleivel összevesztem szilveszterkor,mert nem tudtam már tovább tűrni a sok baszogatást,amit kaptam az anyukájától,hogy semmit nem csinálok ott,amikor mindent megtettem,többet,mint otthon. Azóta nem mentem oda. Máshogy oldottuk meg a találkozást.Februárban terhes lettem tőle.Ami fájt,hogy azt mondta soha nem kérne rá,hogy elvetessem és mikor hazajött,mégis azt mondta. Neki már van egy négy és fél éves kisfia egy másik kapcsolatából,aki picit korán jött.Mind a ketten fiatalok voltak.6hós terhesen derült ki a dolog,így megmaradt a baba.Ő most 20éves.Nekem nem volt munkám akkor,csak neki.Anyagi okokból,meg mert fiatal nem akarta a gyereket.Elvetettem,de azóta is szenvedek ezért a döntésemért.

Abortusz után egy héttel elhagyott,hogy könnyebb lesz nekem,mert mellette csak szenvednék,de nem volt az.Rá 1,5 hónapra újra összejöttünk,majd idén júniusban összeköltöztünk.Rengeteg veszekedés van köztünk.Napi szinten megy a vita.Nekem nehéz az,hogy látom mennyire szereti a gyerekét és én nem tarthattam meg,meg hogy tartja a kapcsolatot a gyerek anyjával,neki meg szar,hogy én nem beszélek a szüleivel,meg a gyerekről nem tud velem úgy beszélni,ahogy szeretne,mert nekem mindig rosszul esik.

Már ő sem megy el annyit a barátaival itthonról sehova, én meg nem is tartom igazán az enyémekkel,mert csalódtam bennük.Ez őt zavarja,hogy én az ő barátaival vagyok és nem az enyémekkel.

Most mind a ketten azon a ponton vagyunk,hogy nem jó így,de mégis tanácstalanok,hogy mit tegyünk. Szétköltözzünk,vagy szenvedjük,vagy hogy tudnánk esetleg megoldást találni rá,amit igazából talán csak én akarok,ő nem. Azt mondta,hogy szerinte ő csak barátként tekint rám és én úgy érzem,hogy ha szétmegyünk,akkor együtt lesz újra a gyerek anyjával,mert őt szerette,vagy szereti.Nem tudom.Ennek ellenére,ha a gyerek itt van,azért igyekszem normálisan viselkedni vele,meg foglalkozni vele.

Vélemények?