Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » 2 napja nem beszélünk a...

2 napja nem beszélünk a párommal. Normális ez? Előfordult már másnál is?

Figyelt kérdés

Tegnap összevitáztunk. Igazából nem volt nagy balhé. Kb 5 perces összeszólalkozás volt. Nem kiabáltunk egymásra fűt-fát meg semmi. Csak épp az adott dolgon vitáztunk. Azóta hozzám se szól. Bár én sem eröltetem meg magam mert, szterintem nincs igaza. És már csak az is stuffol, hogy ne is kezdeményezzek, hogy nincs igaza és még ő van felháborodva.

A vita lényege röviden a házi munkáról szólt.

Reggel kv-zás után kipucoltam a hűtőt, kidobáltam a maradékot és elmosogattam a halom edényt. Majd megfőztem 2 féle kaját. Aztán vh céloztam rá, hogy örülnék, ha segitene és most ő mosogatna. De csak ugy finoman, viccelce. Na ekkor robbant a bomba. Hogy aki főz az mosogat maga útán mert még anno én ezt mondtam. De a hűtőből kipucolt maradékos edényekbe nem én főztem hanem ő szal akkor azt neki kellett volna. Szte nem volt igazam és ennyi. Tök gyerekes meg minden. Tudom jól.

De amiért igazán felháboritott, hogy több mint 2 hónapja munkanélküli. Én heti 6 napot dolgozom 8-9 órát. És még igyis mindenben segitek. De azon az egynapon szinte elvárja, hogy én csináljak mindent. Most tényleg normális ez??? És még ő nem szól hozzám???


2012. okt. 30. 21:50
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
nem
2012. okt. 30. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
91%
Meddig akarod még ezt a kedves embert eltartani?
2012. okt. 30. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:

Nem én tartom el. Van pénze.

Csak épp a munka megosztással vannak problémák szerintem...!

2012. okt. 30. 21:57
 4/14 anonim ***** válasza:
100%

Nem normális. Ha együtt éltek, minden közös, a házimunka is. Ha pedig az egyik fel valamilyen oknál fogva otthon van pl munkanélküli, akkor természetes, hogy több mindent vállal, mivel ráér. Legalábbis én igy gondolom. Mikor nekem nem volt munkám, mindent megcsináltam otthon, hogy mire a férjem hazajön, minden rendbe legyen. Aztán mikor megszületett a babánk, ő vállalt át minden hazimunkat, hogy nekem könnyebb legyen.

Igenis közöld vele, hogy nem vagy háztartási gép, neki is kötelessége segíteni, főleg mivel bőven ráér.

2012. okt. 30. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
Talán más baja is van. Ennyitől nem kéne így besértődnie.
2012. okt. 30. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
Kedves kerdezö neked adok igazat , a parod most biztosan nagyon feszült! De szerintem holnapra mar rendezödnek a dolgok!!! :)
2012. okt. 30. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:

Remélem igazad van 6-os mert, ha sokáig folytatja még rosszabb lesz a helyzet. Kezdek időzitett atombombává alakulni...!!!

Én, ha hibázok általában belátom. Lehet, hogy nem rögtön de nem is kell 2 nap, hogy rájöjjek és bocsánatot kérjek...!

Nem értem, mi baja....

2012. okt. 30. 22:13
 8/14 anonim ***** válasza:
100%
Amikor az én párom munkanélküli volt, ő is kezdett sündisznó lenni pár hónap után. Ez egy elég nagy lelki teher. És, ha jól vettem ki a soraidból, akkor segít egyébként otthon, csak azon az egy napon nem. Szerintem az igazi baja az otthonléttel van, lehet, hogy az önbecsülése csökkent; nyiss Te felé. Még akkor is, ha azt érzed, hogy a konkrét vitában nem neki volt igaza. Hátha meg tudod törni a csendet, és elmondja Neked, ami a lelkét nyomja.
2012. okt. 30. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:

22:18

Én is gondoltam már erre.

De az őszintét megvalva nem is nagyon erőlteti meg magát munka keresés szempontjából. Mert ugye (még) van pénze.

És ami még igazságtalannak érzek, hogy ő mondja nekem, hogy én mekkora luta vagyok miközben amikor ő is dolgozott én meló mellett megcsináltam azt amit most ő munkanélküli létére tesz.

És az egy szabadnapon ahelyett, hogy segitene, hogy hamarabb végezzünk és eggyütt lehessünk, ő nem hajlandó. Forditott esetben már volt ilyen én mindent megtettem, hogy legalább akkor kipihenhesse magát és nem a nyakába zuditottam mindent.

És igazából nem az bánt, hogy nekem kellett elmosogatni, hanem a hozáállása és az, hogy még ő mer lázadni.... és duzzog. Ezzel még jobban felidegesit... elmondhatatlanul.

2012. okt. 30. 22:44
 10/14 anonim ***** válasza:

Mi is voltunk így h 2 napig nem szóltunk egymáshoz. Nagyon rossz volt. De megtanultam azt, h néha engedni kell. Akkor is ha neked van igazad. Nemöminden a kompromisszumokon múlik mindig.

Most én is munkanélküli vagyok egy jó idelye, kezdek depressziós lenni, semmiért is megsértődök. Hagyd őt békén picit. Ha akarsz valamit ne célozgass, kérd meg rá. "Fáradt vagyok, csináld már meg légyszi.

2012. okt. 30. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!