Mit lehet kezdeni ezzel a kapcsolattal? Lelki sebek azóta se gyógyultak be sajnos.

Van egy barátom, imádjuk egymást, egy évesek voltunk most, egyébként 19-23 évesek vagyunk, úgy érzem Ő az igazi, 9 hónapig minden rózsaszín volt, soha semmi összekapás. Az édesanyja jelent problémát, otthagyta a családot a jelenlegi férjéért, akivel 10 éve házasok, és a bíróság az édesapára bízta az akkor kisfiút, édesanya nem látta az elején 3 hónapig, aztán heti párszor láthatta pár órára, illetve kéthetente egy hétvégére ott lehetett a barátom. Utána feljött egyetemre, és megismerkedett velem, bemutatott a családnak 1,5 hónap után, imádtak, édesanyja is, én is szerettem őket. Nyáron voltunk az édesanyjáékkal nyaralni, kétszer is, az első teljesen rendben volt, a második, amire szintén ők hívtak meg, pokoli lett, teljesen kisajátította a barátomat, nem csókolózhattunk a strandon a többi pár mellett, mert szólt nekünk, hogy mindenki minket bámul, egy szabad percünk se volt kettesben lenni, romantikázni, szó nélkül tűrtem, hagytam, bántott az édesanyja mindenért, utolsó előtti napon a strandon külön ültünk gyékényen tőlük 5m-re, akkor sírt is. Utolsó napon, miután minden este sírva aludtam el, kihagytam az éttermi vacsorákat, meg a kirándulást, hogy legyenek minél többet a barátommal, megkérdeztem tőle sírva, mit tettem, hogy ennyire ellenszenves lett. Erre olyasmi volt a válasz, hogy ők a barátommal nyaralnak, én csak elkísértem, úgyhogy alkalmazkodjak, meg biztos az én ötletem volt a külön ülés a strandon, ne akarjam kisajátítani a barátomat, meg nagyon csalódott bennem, nagyon szeretett, külön főzött nekem a diétám miatt, mert szeretett, de már nem tudja, mit gondoljon rólam. Annyira fájt az egész, fuldokolva sírás lett a vége, barátom teljesen tehetetlen volt, nem tudott mit csinálni, nem értette a történeteket. A pokoli nyaralás után barátom felhívta tőlünk az édesanyját, hogy szereti, mint anyukáját, továbbra is az egyetlen fia fog maradni, és engem is szeret, mint a barátnőjét, és nagyon bántja, hogy ennyire rossz volt a nyaralás, védett engem, mondta a külön ülésre is, hogy közös döntés volt. Az édesanya enyhült, de utána sms-ben megint utálatos volt vele, hogy nem kell őt szeretni. Engem felhívott 2 héttel később, hogy hogy vagyok, beszéltünk félórát, kínos volt kicsit. Ez augusztusban történt. Azóta még mindig nem tudtam ezen túllépni, azon a nyaraláson kitépték a lelkemet, beletapostak, azóta sokszor rossz a kedvem, nem mondják már, hogy virulok a szerelemtől, barátommal gyakran összekapunk apró hülyeségeken, ettől függetlenül szeretjük egymást nagyon. Édesanyjával találkoztunk szeptemberben, közös színházlátogatás alkalmával, azóta nem, ha lehet, kerülném még, mert egyszerűen fáj, nem tudok a szemébe nézni, úgy, hogy ő jópofizik velem, miután ennyire a lelkembe taposott. A barátomat gyakorlatilag zaklatja telefonon, mit evett, mit visel aznap, rendes-e a gyomra, hová mentünk, ha buliba ment, mikor szólt nekem, hogy hazaért, melyik ismerősömet látogattuk meg a kórházban? mitől kapta el? Hány éves? Olyan értelmetlen kérdések, és amikor beszélnek telefonon, összeszorul a gyomrom. Éves fordulónkon wellnessezni voltunk, megbeszéltük, hogy nincs telefon, nincs internet, csak ketten leszünk, rendbe tesszük kicsit a kapcsolatunkat. Erre mikor odaértünk, az édesanyját értesítette telefonon, ez még meg volt beszélve, aztán az édesanyja engem kért telefonon, hogy megmondja, gratulál, és annyit mond, hogy holnap is kap sms-t, úgy beszélték meg a fiával. Szóhoz nem jutottam a döbbenettől, azért akart velem beszélni, hogy megmondja, csak azért is beszélni fog a fiával a MI hétvégénken, amit MI fizettünk ki? Hiszen ez meg lett beszélve vele pár héttel ezelőtt, hogy nem lesz telefon, és el is fogadta. Most meg a barátom beteg volt, és az édesanyja szerint nálunk nem tud pihenni, se tanulni. Pedig ha az albérletben van, nem tud enni, nem tudja kúrálni magát, mi foglalkozunk vele, adunk kaját, itt csak tanul és pihen.. Segítsetek, hogyan tudok ezen túllépni? Nagyon fáj még mindig, ha eszembe jut, elsírom magam, és nem szeretném ezt a rossz érzést.. köszönöm a válaszotokat!