Ti mit szólnátok hozzá, ha a lányotok összeköltözne a párjával, de bizonyos okok miatt úgy döntene, hogy rövid időn belül visszaköltözik a szülőkhöz?

Nálunk pár napja került sor a szétbútorozásra (vagy is szakításra), így még friss élményekkel állhatok elő. Meg sem fordult a fejemben, amit mondtál. Szerintem normális családban nincs ilyen!

Én a könnyeimet nyelve, türtőztetve magamat hívtam fel édesanyámat, hogy hazaköltözhetek-e, amikor végleg elszakadt a cérna és azonnal menni akartam. Mindegy hova, csak el onnan. Még majdnem hogy letolt, hogy még is hogy kérdezhetek ilyeneket, persze hogy költözhetek. Körbeugrál, 10 percenként rám néz, hogy kérek-e valamit, jól vagyok-e. Nem tudom neki megmagyarázni, hogy nem készülök felakasztani magamat, nyugi na... :) Tegnap a nagyimmal is "megtelefonálta" a történteket, ő is aggódott, kérdezősködött a hogylétemről. Szóba sem jött, hogy gáz lenne, hogy hazaköltöztem, te jó ég.

Persze természetesnek tartom, hogy önálló keresettel rendelkezvén beleadok itthon a költségekbe, ebből nem lehet gond, pedig ezt sem akarják anyuék elfogadni.

Nekem sem lenne kérdés, hogyha a szüleim, vagy nagyszüleim "bajba" kerülnek, akkor bármikor nyitva áll előttük az ajtóm és ha ismét elköltöznék, netán már végleg, akkor is tudatni fogom velük, hogy rám mindig számíthatnak. Én egyszerűen így nőttem fel, ilyen családban és ugyan rákérdeztem haza jöhetek-e a lelkem mélyén tudtam mi lesz a válasz. :)