Mindig elszomorít anya, amikor felhozza, hogy mennyire szeretne unokát, én is szeretnék gyereket, de nem tudom valaha lesz-e gyerekem, nehéz feldolgoznom, mert úgy néz ki, hogy pár éven belül sem lesz, hogyan dolgozzam ezt fel?

30 éves vagyok, több, mint 2 éve élek külföldön a párommal, a rossz otthoni helyzet miatt jöttem ide, itt nem azt csinálom amit szeretnék, de legalább megélek és félre is tudok tenni, nem úgy, mint otthon. Viszont most fogok elkezdeni egy főiskolát, ami 4 év legalább, addig nem tudom, hogy beleférne-e egy gyerek, itt nem tudom azért megengedni, hogy valakit alkalmazzak, a párom pedig egy fizetésből nem tudna eltartani, itt nincs gyes,gyed, ilyenek. Nem akarom feladni az iskolát semmi miatt, mert sikeres akarok én is lenni, szeretném azt csinálni, amit igazán szeretek, amiben ki tudok teljesedni, de ha nem tanulok, akkor csak az aljább munka marad. Anyának én vagyok az egyetlen gyereke, otthon mindig látja, hogy családtagok, barátnőim már anyukák, vagy úton vannak az anyaság felé, én 30 évesen a küszöbén sem állok, párom is csak akkor akarna, ha minden körülmény adott, rendben van, de nincs még, én meg az a típus vagyok, aki jól meggondolja, mérlegel, oszt-szoroz, de most nem férne bele egy gyerek, főleg hogy még viszonylag új vagyok az országban, nem európai ország, szóval itt más a rendszer, nem anya-központú. Mindig úgy látom a két dolog nem mehet egyszerre, és a barátom is így gondolja. Előbb is beszéltem anyával és mondta, hogy mennyire szeretne unokát és mennyire irigyli azokat akiknek már van, őszintén sírtam. Mit csinálhatnék?