A húgom egy gusztustalan, önző ember, akivel semmit nem lehet normálisan megbeszélni. Mit tegyek?

Soha nem használok ilyen szavakat emberre, de rá egyszerűen nem találok szebbet. Gyerekkorunk óta közös szobában élünk, ami maga volt a borzalom, ugyanis tipikusan Skorpió személy: rosszindulató, bosszúálló és nem bírja elviselni, ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, azonnal jön a megtorlás. 19 éves, de agyilag valahol egy 12 éves szintjén áll, minden apróságért képes hisztizni, csapkodni az ajtót, ordítani és bosszantani, csakhogy rosszul érezem magam, ha már valamit nem úgy akarok, mint ő. Példaként kamasz korunkból, jó szokása volt, hogy miután lefeküdtünk, és épp vitáztunk előtte valamin, elkezdett hangosan énekelni, mert tudja, hogy idegesített - és számtalan ilyen dolgot kellett elviselnem napi szinten. És igazából nem az idegesít, amiket csinál, hanem az, hogy undorodom attól, hogy lehet valaki ennyire rosszindulatú...egyszerűen nem értem, hogyan állhat valaki lyen minimális értelni szinten, hogy mi ért nem képes normálisan megoldani a problémáit, csak sértődéssel és ilyen gyerekes játszmákkal. És a legmegdöbbentőbb, hoy soha senki nem volt hajlandó megnevelni ebből a szempontból.... anyánk egyetlen mondata ezzel kapcsolatban: "Hagyjatok békén ezzel, oldjátok meg."

Több mint egy éve elköltöztem otthonról ( nem bírtam idegileg a családi légkört), de megszűnt a munkahelyem és hiába kerestem melót, nem találtam, úgyhogy hazaköltöztem. Az első napom azzal telt, hogy miután megérkeztem, megkértem, pakolja ki az íróasztalom fiókjaiból, amit odapakolt, erre elkezdett hisztizni, hogy ő nem fogja, majd 10 perc múlva fogta és dühösen kiborogatta a földre a fiókok tartalmát. Később elkezdte kipakolni a nagyszekrényt, amiben szintén csak az ő cuccai voltak, tök normálisan közöltem vele, hogy nem kell, mert nincs annyi dolgom, hagyja benne nyugodtan a sajátját, erre az volt a reakciója, hogy elkezdte ismételgtni :melyik kell, melyik kell? Megint csak a hiszti...

Ma ebéd közben elsétált az ebédlőben és meglátta, ogy az ő tányérjából eszek (hozzáteszem, nem is figyeltem, mit vettem elő, eszembe nem jutott, hogy az övé, csak előkaptam, ami a kupac tetején volt), erre fúriaként nekem esett, hogy mit képzelek, hogy az ő tányérjából eszek, mert ez "a pofátlanság végső határa"... teljesen értelmesen mondtam neki, hogy nem figyeltem, hogy ez az övé, és különben is, ez csak egy tánér, de ő mondta tovább a magáét...

És ez még csak 24 óra tartalma volt, napi szinten legalább 4-5 ilysen dühkitörése, idegbeteg hisztije van. Pedig én jóformán nem beszélek itthon senkivel, hozzá sem szólok, pont azért, hogy nel egyen mibe belekötnie, de enélkül is mindig talál valamit, amiért rinyálhat.

Megkértem anyámat, hogy beszéljen vele erről, a válasz ugyanaz volt, mint régen: "Én nem fogok köztetek igazságot tenni, beszljétek meg."

De mi az, hogy felelős szülő létére nem tesz igazságot??? Épp emiatt a hozzáállás miatt tartunk ott ahol, mert a húgomnak világéletében egyetlen - rá befolyással bíró - ember nem mondta még, hogy "Elég." Se szülő, se nagyszülő, senki nem képes leültetni és azt mondani neki, próbáljon már meg úgy viselkedni, ahogy egy 19 éves felnőtt embertől az elvárható - annyira el van kényeztetve, hogy hihtetlen. Neki magának le sem eik, mennyire szánalmas és gusztustalan, amit csinál.

Ha én valakinek kiakadok itthon emiatt, annyi a válasz, hogy "Oldjátok meg ti ketten felnőtt emberként:" - de egyszerűen nem fogják fel, hogy vele nem lehet normálisan beszélni, csak hajtogatják ugyanezt az egy mondatot.

Nem tudom, mit csinálhatnék még...