Megbocsátanátok a szüleiteknek ha átvertek 15 évig? És kiderül, hogy nem is az apátok az igazi apátok? Meg lehet ezt bocsátani?

#29, a #16-os versenyző vagyok:)

" hogy ha csak ennyi bűnük van, akkor nem biztos, hogy érdemes haragban lenni velük." - hát visszaolvastam azt az írásom, és szerintem ott elég egyértelműen megindokoltam, hogy mit és miért gondolok úgy, ahogy. Szóval én az ott leírt bűnre semmi esetre sem mondanám azt, hogy "csak".

Gondold el a szitut megfordítva, tegyük fel, hogy én hazudok nekik folyamatosan, 18 évig, a nap 24 órájában... akkor mi lenne a véleményed? Akkor is úgy fogalmaznál, hogy "csak ennyi bűn"????

(egyébként nem, mint tudod, a bűnök ritkán járnak önmagukban... a főbűn ilyenkor az a dölyfös önhittség, hogy "a szülő úgyis jobban tudja, hogy mi a gyerek érdeke, mint a gyerek, és az, ha felnő, majd hálás lesz érte", és a konkrét cselekedetek ennek az önhittségnek a következményei ... a bünti - amit itt szó szerint magában hord a bűn - meg annak megtapasztalása, hogy mégse tudta jobban, és a gyerek, ha felnő, hát mégse hálás... nem más és nem több, szóval nincs ebben semmi "karmikus" semmi "bosszú", puszta ok és okozat...)

29. vagyok

Nyilván nem fogom tudni soha átérezni 100%-osan a helyzetedet, mivel én nem éltem át ilyet. Viszont továbbra is úgy gondolom, hogy az a szülő, aki eljut addig, hogy örökbefogad egy gyereket, már nagyon sok mindent megtett, hogy sajátja lehessen. Nagyon nagy elhatározás kell ahhoz, hogy valaki fel tudjon nevelni egy számára teljesen idegen gyereket úgy, mint ha a sajátja lenne. Ez hatalmas dolog!

Nekem általános iskolában volt 2 osztálytársam is, akit örökbefogadtak. Mindketten tudtak róla, az egyiküknél egyértelmű is volt a bőrszín miatt. Nos ezt kihasználva mindketten a szülők fejéhez vágták kamaszként, hogy "nem is vagytok az igazi szüleim". Ez szerintem a legrosszabb, amit egy olyan embernek mondhatsz, aki szeretetben nevel és mindent megtenne a boldogságodért. Nem elképzelhető, hogy azok a szülők, akik azt az utat választják, hogy nem mondják el a gyereknek az örökbefogadás tényét, azok ettől (is) tartanak? Sosem lehet tudni, hogy mit vált ki egy gyerekből egy ilyen információ. És bár lehet önzőség (de szerintem valahol minden ember félti a boldogságát és egy kicsit önző emiatt), de ha már valaki annyit szenvedett azért, hogy szülő lehessen, nem szívesen kockáztatja meg, hogy a szeretett gyermek elforduljon tőle csak mert nem ő adott neki életet. A te esetedben pedig úgy tűnik jogos volt a félelmük, mert emiatt elfordultál tőlük. Minden éremnek két oldala van és semmi sem csak fekete vagy fehér!

Egyébként még mindig nem tudom, hogy lehet egy gyereket úgy nevelni, hogy tudatosítod benne, hogy nem te vagy az igaz anyja/apja. Amikor azt mondja a gyerek, hogy "anya", akkor azt válaszolod, hogy "elméletileg az anyád vagyok, de nem én szültelek, úgyhogy gyakorlatilag nem állunk vérségi kapcsolatban, ezért nem én vagyok az igazi anyád"? Egy kisgyerek nem hiszem, hogy sokat felfogna ebből, maximum azt, hogy "nem én vagyok az anyád". Mire meg éretté válik a gondolkodása ahhoz, hogy képes legyen értelmezni az információt, megvan az esélye, hogy úgy reagál, ahogy te vagy a kérdező. Nem egyszerű megtalálni a megoldást szerintem.

Én a mostani eszemmel úgy gondolom, hogy ha ma kiderülne, hogy a szüleim, nem a biológiai szüleim, biztosan sok dolog kavarogna bennem, de nem tudnék elfordulni tőlük, mert annyi mindent kaptam már az életem során, amit nem biztos, hogy más megtett volna. Vagy csak belegondolnék, hogy a szülőanyám eldobott magától és hol lennék azok nélkül, akik felneveltek? Nekem az az édesanyám, aki szeretett, ringatott, megpuszilt, vigasztalt, nem pedig az, aki az inkubátor szerepét betöltve 9 hónap után megszabadult tőlem. Nem hazugságnak élném meg, mert nem hazugság az, hogy ők az édesszüleim, függetlenül attól, hogy ki szült meg.

Kedves előző, "hogy a szeretett gyermek elforduljon tőle csak mert nem ő adott neki életet. A te esetedben pedig úgy tűnik jogos volt a félelmük, mert emiatt elfordultál tőlük. Minden éremnek két oldala van és semmi sem csak fekete vagy fehér!" látom, hiába írtam le újra, még mindig totálisan félreérted. Az ember normális esetekben mindig egy tudatos döntés alapján lesz szülő, az által, hogy gyereket vállal. Az, hogy ez a döntés a saját (ill. a párja) terhességének a megtartása, vagy egy más genetikai állományát hordozó gyerek felvállalása valamilyen körülmények között, az szerintem tök másodlagos, az, aki szabad döntésből vállalt egy gyereket, az pont ugyanolyan szülő lett. (amiből nyilvánvalóan következik a másik válasz is, az ember apja és anyja, mindenféle extraság nélkül). Az örökbefogadási irataimat olvasatlanul b...tam a kályhába, ugyanis a dolognak ez a része halálosan nem érdekel, nem fogom elítélni sem azt, aki nem tudott gyereket vállalni ezért lemondott rólam ha már így alakult, és nyilván azt sem, aki meg gyereket akart, és felvállalt.

A megbocsájthatatlan bűn, az kérlek nem ez, hanem az, amit feketén-fehéren leírtam: a HAZUGSÁG. Ugye azt írtam, hogy " ugyanis szerintem azon a magatartáson, hogy valaki tőlem azt várja, hogy ne hazudjak neki soha, miközben ő nekem folyamatosan hazudik, az asszimetrikus viszonyon nincs, és nem is lehet mit megbocsájtani, ha valakitől őszinteséget várok el, akkor az a minimum, hogy őszinteséget adok magam is." - és hát tudod, azért írtam ezt, mert pont így gondolom, nincs mögötte semmi kombinálni való.

Tudod, ez pont olyan, mint ha mondjuk az én párom lenne mástól terhes. Ha elmondja, hogy ez van, akkor pont ugyanaz történne, mint ha tőlem, megbeszélnénk a dolgot, és ha úgy döntenénk hogy bevállalható a gyerek, megszületne, felnevelnénk és kész. Na, ezzel szemben, ha kiderül, hogy hazudott, átvágott a gyerekvállalás témájában, akkor meg kidobom, mindenféle mérlegelés nélkül. Akkor is, ha ebben hazudott, de akkor is, ha biológiailag ugyan én vagyok az apa, de mondjuk óvszert lukasztgatott, a fogamzásgátlóról mondta hogy szedi pedig nem is, a 4. hónapban szólt hogy terhes, stb.... mert a bűn az a komoly, jelentős dolgokban való HAZUGSÁG, a másik, az elvben "szeretett" ember tiszteletének a teljes hiánya.

"Egyébként még mindig nem tudom, hogy lehet egy gyereket úgy nevelni, hogy tudatosítod benne, hogy nem te vagy az igaz anyja/apja." - akkor erről szerintem kérdezz bárkit, aki NYILT örökbefogadással nevel gyereket, vagy a párja már meglévő gyerekét fogadta örökbe, lehet belőlük összességében párszázmilla a világban:))) - biztos a te tágabb környezetedben is akad ilyen ember, vannak ilyesmivel foglalkozó szervezetek, alapítványok is, Bölcső, Gólyahír, mondhatok párat:) Vannak szakembereik is, tudnak ebben tanácsot adni bárkinek.

Nézd, ha rajtam múlna, egyszerűen betiltanám a titkos örökbefogadást, mert semmi más, mint a hazugság melegágya - szemben a nyilt örökbefogadással, amivel semmi gond a világon. És leginkább a gyerek érdekeivel ellentétes, gondolj bele abba a szituba, ha az örökbefogadás tényéről nem tudó gyerek összejön a saját testvérével-féltestvérével, és ez mondjuk akkor derül ki, ha születik egy genetikailag károsodott gyerekük... vagy ha nem tud arról, hogy milyen betegségekre hajlamos genetikailag, és nem tud ennek megfelelően élni...

Én teljesen értem, hogy a hazugság tényével van problémád csak éppen nem értünk egyet abban, hogy hazugság és hazugság között szerintem van különbség, míg a te szavaidból azt szűröm le, hogy te egy kalap alá veszel minden nemű hazugságot, nem hiszel az enyhítő körülményekben. Vagy rosszul gondolom?

Egyébként szociális munkás végzettségem van és többször találkoztam már a gyermekvédelem rendszerében vergődő gyerekekkel, mint szerettem volna. Éppen ezért én többször javasolnám a zárt örökbefogadást a nyitottal szemben. Pl. mikor az örökbefogadott gyerek új és normális életet kezdhetne, de hol az anya,hol az apa veri hetente a kaput, hogy márpedig ő vissza akarja kapni a gyerekét. Vagy pl. itt is lehet olvasni, hogy milyen hátrányai vannak: www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__egyeb-kerdesek__2153647-maganuton-valo-nyilt-orokbefogadasnal-hany-fordulo-van-es-hany-napig-gondolhatja

Szóval ez sem olyan egyszerű azért.:( De mi nagyon másképpen gondolunk néhány dolgot, ami nem baj, csak nem biztos, hogy meg fogjuk tudni egymást győzni, ami szintén nem baj.:) Azért remélem rendeződnek a dolgaitok a szüleitekkel a kérdezővel együtt!:)

" míg a te szavaidból azt szűröm le, hogy te egy kalap alá veszel minden nemű hazugságot, nem hiszel az enyhítő körülményekben. Vagy rosszul gondolom?" - hát, ezt a részét mindenképpen:)) Szóval, nem, nem veszek egy kalap alá minden hazugságot, csak hát ilyen esetben nem enyhítő, hanem súlyosbító körülményeket látok... mint pl. az általad is (#33) említett önzést vagy az általam előtte említett önhittséget aka "én vagyok a felnőtt, én tudom jobban...". Enyhítő körülmény egy hazugságban pl. pont az önzetlenség lenne, ha valaki valamiért a saját érdekei ellenében hazudik... mondjuk magára vállalja más hibáját, vagy ilyesmi.

De valóban, ez teljesen lelki alkat, felfogás kérdése, hogy ki mihez hogyan áll.