Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan menthetnénk meg a...

Hogyan menthetnénk meg a házasságunkat, ha a férjem nem hajlandó belátni, hogy neki is változtatnia kellene a viselkedésén?

Figyelt kérdés
12 éve élünk együtt, két gyermekünk van, 4 és 1 évesek. Eleinte megvoltak a közös tervek, beköltöztünk a nagyszüleimtől örökölt házába, belekezdtünk a felújításába... A probléma ott kezdődött, amikor itthon maradtam a nagyobb gyerekkel. A férjem folytatta a megszokott életét, sörözött a haverokkal, játszott a gépen volt, hogy napi 8-10 órákat... Én pedig szépen megváltoztam, "felnőttem" az anyasághoz, a 12 órás munkát lecseréltem a 24 órás ügyeletre. Ezzel csak az volt a baj, hogy a férjem szerint besavanyodtam. A közös témák eltűntek és az érdeklődési körök is eltérőek lettek, mert például engem már nem tud lekötni annyira az a számítógépes játék, amit 5 éve még közösen játszottunk, míg a férjem továbbra is napi minimum 4 órában azzal játszik, a témához kapcsolódó könyveket olvas. A háztartásban semmit sem segít, "minek hiszen itthon vagyok", majd megkapom, hogy "ugyan már mitől vagy fáradt". Ha véletlenül meg kell csinálnia valamit, akkor szinte szentté kell avatni, ha ez nem történik meg képes napokig a sértődöttet játszani. Számtalanszor próbáltam vele beszélni a problémákról, de szerinte én változtam túl sokat, vele semi baj sincs. A gyerekekkel csak annyit foglalkozik amennyi neki kényelmes, egyébként sürgősen átadja őket nekem. A ház felújítása még mindig folyamatban van, de ő már semmit sem csinál benne. Már nem tudom mit gondoljak. Mostanában úgy érzem felesleges küzdenem, mert nem éri meg ez az egész, de a kicsik miatt jó lenne még próbálkozni.
2013. jan. 9. 15:18
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
95%
Hát elég szomorú és nehéz helyzet. De ennyi játék és sörözés mellett mikor marad a férjednek ideje arra, hogy dolgozzon és pénzt keressen a család megélhetésére?
2013. jan. 9. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
16%
A megélhetéshez, lakásfelujításhoz a pénzt a pápa adja? Nem! A férjed dolgozik 12 órákat, akkor meg mi a baj?
2013. jan. 9. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
87%
Ha nem látja be, sehogy. Ehhez két ember kell. Valamint mutasd meg neki ezt a linket: [link]
2013. jan. 9. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:
Napi 8 órát dolgozik (8-16.30), a haverok egyben a munkatársai is, így elég hamar összejön a társaság. 1-2 sör után hazaér legkésőbb 18 órára, innentől a családi életet 19-re letudja, utána leül a gép elé, ott is eszik. Van, hogy hajnal 3-kor fekszik le aludni. Havi 60000Ft-ot ad haza. Ebből ugyan nem jut felújításra. Én max gyed-et kapok + a gyerekek utáni családit és a szüleim is besegítenek a felújítási munkákba.
2013. jan. 9. 15:40
 5/15 anonim ***** válasza:
15%
És te ezért elválnál? Vicc...
2013. jan. 9. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
98%

Igen, én megértem, hogy ezért elválna. Ezek igen is komoly problémák, és minden nő arról ábrándozik, hogy a férje szereti a közös gyerekeket, ők az elsők és foglalkozik, játszik velük, dolgozik értük, és felelősségteljes férfi, aki szép otthont szeretne a piciknek, és akár kétkezű munkával is, ha nem telik rá, rendbehozza a közös otthont a felesége segítségével természetesen.

A házasság egy szövetség, és nagyon idegesítő és kiábrándító, ha valaki nem így tekint rá, de a másik igen.


Kérdező, szerintem beszélj vele, mert máshogy ezt nem tudod megoldani. Igazán felnyithatnád a szemét, hogy kezdesz belefáradni, mert ha ez nincs időben lekommunikálva, abból lesz az, hogy egyszer csak összepakolsz és elhúzol, vagy találsz mást magadnak, a férjed meg nem érti mi a fene a bajod.


Meg lehet sztem finoman mondani, és nem kell veszekedni, hogy nem bírod ezt, és javuljon a helyzet.

Ha fontosak vagytok neki a gyerekekkel, nem hinném, hogy továbbra is folytatja ezt az életmódot.

Szerintem azzal sincs semmi baj, hogy hetente néhányszor iszik pár sört és 1,5 órával később ér haza. neki is kell a kikapcsolódás. De mondjuk lehetne, hogy van amikor egyből hazamegy, és te mész el egy órára barátnőkkel kávézni. Neked is jár a pihenés és a kikapcsolódás.


Ami a legnagyobb probléma, az a számítógép és hogy nem foglalkozik a gyerekekkel, ezen kéne leginkább változtatni.


Mert utálom ezt mondani, de ennek tényleg válás lesz a vége, és ezt jó lenne benne is tudatosítani, mert lehet, eszébe sem jut.

2013. jan. 9. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
80%
#3 még mindig könnyezek a nevetéstől.
2013. jan. 9. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
40%

Figyi, a ház a tied. A férjed havi 60-ad ad, szerintem válás esetén se adna kevesebb gyerektartást...


Felesleges vele veszekedni, mert ő így érzi jól magát. Bármi ettől eltérő részéről megerőltetés, ahogy látom. És hosszú ideig úgyse fogja bírni. De esetleg megpróbálhatod. Hogy minden nap adsz neki konkrét feladatot. Összeírod a bevásárlólistát, hogy légyszives most menj és vedd meg ezeket. Vagy, mondod, hogy menj el a gyerekekkel ide és ide. Ha megcsinálta, akkor hagyod játszani.


Engem ezek a dolgok nem zavarnának. Engem inkább az zavar, ha egy pasival folyton foglalkozni kell. Én örülök, ha elvan magában. De te más vagy. Igazából nem tudom hogy mit vársz tőle. Hogy ha rébuszokban beszélsz, nem fogja megérteni. Konkért dologt kell mondani. Vagy ha veszel olyan társasjátékot, amit hárman már tudtok játszani a 4 éves gyerekkel, akkor előveszed és mondod a férjednek, hogy negyed óra múlva játszani fogunk. gyere.


Ha semmi változást nem érzékelsz ezek után sem, és unod és úgy érzed hogy csak púp a hátadon, akkor próbáld meg hogy kirakod. Hátha így sikerül átértékelnie a "mit szeretek csinálni" dolgait.

2013. jan. 9. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
89%
2 Csőlátású vagy.
2013. jan. 9. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
Mondjuk ki,igazán az a baj hogy ne foglalkozik veled eleget.
2013. jan. 9. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!