Úgy érzem elvettem a lányomtól 15 év boldogságot. Lelkiismeret furdalásom van. Mit tegyek?

Mi az, hogy nehogymár a befőtt egye meg a nagymamát???

Felnőtt ember életébe nem szólunk bele, akkor sem, ha mi csináltuk.

Én sem beszélnék vele és leszarom, hogy az anyám vagy sem. Az én életem, nincs joga senkinek beleszólni abba, hogy kit választok társamnak! Én fogok vele élni, nem ő.

Csak mert szülni merészelt még nincs joga megszabni, hogy hogyan éljek.

Egyébként Anett - (amúgy nagyon szép neved van :) )

Így a lánya él 20 évig boldogságban, egyéb esetben egy életen át boldogtalan lenne.

Mindenki a maga sorsának kovácsa. Ebbe a lányod is beletartozik.

Csak úgy tudsz megtiltani valamit, ha ő meg hagyja.

Gondolj bele, jót tettél vele: ahogy soraidból kivettem, most nem küzd éppen anyagi gondokkal.

Ki tudja mi történt volna ha együtt maradnak a pasassal. Lehet hogy 2 év múlva becsődölt volna az egész, így pedig lett egy izgalmas, félig plátói románcuk. Ráadásul mivel folyamatosan tartották a kapcsolatot, nem is kellett egymás nélkül élniük.

Jó példa az én történetem: anyám tiltott a páromtól, beleuntam, elköltöztem 19 évesen.

Anyám kitagadott, megszakadt a kapcsolatunk.

A párommal rengeteg anyagi problémánk volt, anyám miatt is idegösszeroppanást kaptam, belebetegedtem az egészbe.

A párom most szerzett egy jól fizető állást.

Ha ez a három nehéz év kimaradt volna, én nem lennék fizikailag és lelkileg beteg.

Talán ha én is így cselekedtem volna mint a lányod, minden könnyebb lenne :)

Mindenesetre az egyetlen dolog amit így utólag nem bánok, hogy anyámtól megszabadultam.

Írásodból ítélve a lányod tartja veled a kapcsolatot.

Ez azt jelenti hogy nem neheztel rád.

Ne legyen lelkiismeret-furdalásod, mert a legjobb belátásod szerint cselekedtél, és könnyen elképzelhető hogy pont így alakultak jól a dolgok.

Nem kell semmi extrát tenned :) Csak légy kéznél ha a lányodnak szüksége van rád.