Nektek milyen a viszonyotok anyukátokkal? Mi olyanok vagyunk, mint a barátnők. Szerintem ez tök jó, de sokaknak megszólnak azért. Vélemény?

"Nem fogsz tudni leválni anyukádról, ha nem tiszták számodra a szerepek."

Tételezzük fel, hogy a gyerek már felnőtt, megtörtént a leválás. Akkor már igazán nem olyan ördögtől való egy baráti anya-lánya viszony.

Két felnőtt emberről beszélünk, ahol az alá-fölérendeltségi viszony legfeljebb olyan formában jelenik meg néha, mint más idősebb-fiatalabb emberek barátságában. Amolyan "tanító-tanítvány" viszonyban. Szükség esetén.

Szerintem nem okoz problémát, ha egy idősebb ember egy fiatalabbal barátkozik. Az sem, ha valaki a szüleivel tart felnőtt-felnőtt viszonyt. Nekem jó érzés volt meglátni a szüleimben nem csak az apát és anyát, hanem az embert is. És jó érzés volt megszeretni őket újra, mert az embert szerettem meg, míg addig csak a szülőt.

pedig a 20-as válaszolónak igaza van.

mondjuk a kérdező elmondhatná, hogy mit ért baráti viszony alatt... mert ha úgy barátnője, ahogy a kortárs barátai, az tényleg nem normális. a leválás pedig nem azt jelenti, hogy elköltözik otthonról vagy betölti a 18-at. nagyon sok gyerek érzelmileg nem tud leválni a szülőjéről, általában azért, mert a szülő nem hagyja azt (ha nem is tudatosan). bár ezt az esetek többségében az anya-fia párosnál lehet megfigyelni.

más szóval: az, hogy alapvetően pozitív a viszonyuk, meg tudnak beszélni egymással dolgokat és bíznak egymásban, tök jó dolog és semmi gond nincs vele. de ha ez átmegy egy szimbiózisba, ahol a gyerek huszonéves korára még mindig isteníti a szülőt és rajong érte, emellett kortársaként és bizalmas barátjaként kezeli, na az már nem normális.