Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Komolyan gondolja? Mit merjek...

Komolyan gondolja? Mit merjek neki így írni? Hogy rázzam le?

Figyelt kérdés
Lehet kicsit hosszú lesz, ezért elnézést kérek. Van egy "férfi", aki 15 évvel idősebb nálam. Én még 20 körül vagyok(nem szeretném pontosan a kort leírni, lényeg hogy én még éppen felnőttem, ő meg már nagyon régen). Nagy ritkán összefutottunk, beszélgettünk, ennyi. Egy eléggé depressziós alkat. Nincs felesége, barátnője, gyereke stb. Háza sincs de volt. Járt külföldön dolgozni stb., szóval nem egy tutyimutyi alkat. Mostanság levelezgetni kezdtünk. Én mint barát mentem ebbe bele, meg se fordult a fejembe hogy ő mást gondol. Sose tettem erre utaló dolgot, nem is írtam. Ő viszont a napokban írt egy levelet amiben arra utalt hogy milyen jó, hogy én nem rázom le mint a többi nő, akiknél próbálkozott. Erre én visszaírtam, szerintem nem durván és bunkón hogy én csak barátként tekintek rá. Másról is szólt a levél, de ez is benne volt, ez lett belőle a lényeg. Azóta majdnem zsaroló leveleket ír, hogy ővele senki sem foglalkozik, meg hogy majd alig lesznek a temetésén meg hasonlók. Ismerem már egy pár éve, régen is gyakran mondogatott ilyeneket. Őszintén szólva lenni kellet volna annyi eszemnek hogy ne is írogassak neki vissza de én hülye megtettem. Bíztam abban, hogy kikecmergett ebből, vagy mit tudom én. Olyan mintha ezzel akarna zsarolni hogy foglalkozzak vele. Elegem van. Én nem fogom megsajnálni. Úgy érzem erre megy, de ezzel rossz lóra tett. De így semmi durvát nem merek neki írni, de még finomat sem mert félek hogy hülyeséget csinál. Öngyilkos lesz vagy hasonlók. Mit tegyek? Most viszont nagyon megbántott le akarom rázni magamról. Nem akarok felelősséget vállalni akkor, ha csak csinál magával valamit. Mi tanácsoltok? Mit tegyek? Mit ne tegyek? Egyszerűen nem tudom mit merjek mondani egy ilyen embernek.
2013. márc. 3. 21:49
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%
Kerüld el minden formában. Ha ír, ne válaszolj, ha telefonál ne vedd fel. Ha véletlenül találkoztok, mond, hogy dolgod van, rohansz. Tudom, ez így radikálisnak, sőt akár bunkó stílusnak is tűnhet, de nem tehetsz mást. Akármilyen kis visszajelzést adsz neki, soha nem tudod lekoptatni.
2013. márc. 3. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem nem lesz ömgyilkos. Csak fenyegetőzik, érzelmileg zsarol, sajnáltatja magát, így próbálja felkelteni a figyelmed. Szerintem borzasztó tulajdonság! Én a helyedben azt tenném, hogy keményen odamondanám neki. Mond meg neki egyenesen, de határozottan, hogy nagyon bírod mint haver, mert nagyon jó fej bla bla, de nem akarsz tőle semmit mert... és mond meg neki, hogy ne próbáljon érztelmileg zsarolni, mert náled ez nem működik és ha nem fogadja el a helyzetet és hagyja abba a depizést, akkor ne is írjon többé, mert neked erre nincs szükséged. Hidd el, hogy vissza fog venni. Mondhatod neki, hogy ez a depizés nagyon nem előnyös, mert az emberek nem szeretik a negatív embereket és emiatt nincsenek barátai/barátnői.
2013. márc. 3. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%

Esze ágában sem lesz öngyilkosnak lenni, ne aggódj. Dühíti őt, hogy nem voltál olyan naív csirke, hogy bedőlj neki, és sajnálja a feleslegesen rád vesztegetett időt. Annyit azért mondanék tanulságként neked, és a többi hasonló korú csajnak is, akik majdnem apjuk korú pasikkal "barátkoznak", és nagyon meg vannak lepve, amikor az illető egészen másra gondol. Egy magad korú lány, és egy majdnem dupla annyi idős pasi életében, gondolkodásában, problémáiban, nagyon ritkán van annyi közös pont, ami elég lenne valódi barátság létrejöttéhez. Ezek nyíltan, vagy burkoltan egy célért mennek, ami minden, csak nem barátság.

Hogy a kérdésedre is válaszoljak. Írd meg neki, hogy sajnálod, de valamit nagyon félreértett. Olyasmit kér rajtad számon, amit te soha nem éreztél, nem ígértél, és nem is fogsz. Te barátságon kívül semmiféle kapcsolatot nem tudtál volna elképzelni vele. De épp azért, mert ő sértődötten, és dühösen érzelmileg zsarolni próbál, a magad részéről szeretnéd ezt a kapcsolatot minden téren, és véglegesen lezárni. Nagyon szépen megkéred, hogy ezentúl ne írjon,mert nem fogsz válaszolni.

Ennyi. Ha ezután bármit ír, ne válaszolj neki, és főleg ne parázz azon, hogy te leszel az oka, ha bármi baja történik. Nem fog. Majd keres egy másik 20 évest, és azt hülyíti tovább.

2013. márc. 3. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ. Az a baj, hogy akkor jön egy sms vagy üzenet hogy "tudja hogy ő senkinek se kell és hogy milyen hamar elfelejtettem" stb. Én még ilyen emberrel nem találkoztam. Eleinte fel se tudtam fogni, miért keres mikor 1-szer beszéltem vele. Normális, művelt okos ember lenne, nem is csúnya de mindig talál valamit amivel sajnáltassa magát. Én arra gondoltam hogy kerek perec leírom neki hogy ha csinál magával valamit mekkora önző mert azt nem tudják mások feldolgozni és hogy inkább mentsen meg ettől a tehertől. Most viszont nagyon megbántott olyan dolog miatt amit szerintem csak felkapott hogy tudjon valamivel jönni így vissza is akarok neki írni. Sajnálom a dolgot mert tényleg segített egy pár dologban a közelmúltban, de ezek nem akkora szívességek. Nagyon bepipultam és ez nekem nem hiányzik most. De én nem tudnám feldolgozni ha tényleg valami hülyeséget csinálna és ezt én váltanám ki belőle. Szerintem csak nyavajgás ez is de sose lehet tudni. Nem találkoztam még ilyen emberrel.
2013. márc. 3. 22:26
 5/11 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudod teljesen letiltani a telefonodról a tőle jövő hívásokat, SMS-eket? Az ilyen érzelmi zsaroló, energia vámpírok ellen tényleg csak úgy szabadulsz meg, ha teljesen elvágsz minden kapcsolatot. Ha pedig nem látod az üzeneteit, legalább nem idegeskedsz miatta feleslegesen.
2013. márc. 3. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:
Az első válasz után írtam, bocsánat. Meg se fordult a fejembe hogy barátság lehetne közöttünk. Max haverság. Hasonló a "szakmánk" így hasznos volt, beszélgettem vele. de ki ne tenné akit érdekel egy kicsit is a saját végzettsége (tanulmánya, szakja, szakmája akármi) és találkozik egy tapasztaltabbal. Ő írt levelet és pont tudott valamiben segíteni, gondoltam hátha segít. Most egy igen, nem én így szoktamra kell gondolni. Amúgy hülye voltam. Tapasztalatnak jó volt. Az itt a baj hogy az idősebb csajokkal is ezt csinálja. Én meg megsajnáltam és legalább pár sorban beszélgetünk.. Áááá.. Most jövök rá mekkora hülye vagyok.. Tényleg naiv vagyok. Köszönöm a segítséget. Már rég megfogalmazódott bennem ez a vélemény de most tetszik neki vagy sem leírom neki. Én igazából úgy éreztem hogy gondolja, hogy nem fogok vele ágyba bújni vagy kavarni vagy akármi. Mással sem tettem, nem egy vele formaidőssel fogom kezdeni. Amúgy sem értettem mit akar mikor úgyse vesz komolyan. Na mind1. Igazából nagyobb bajom volt ennél minthogy erre figyeljek hogy ne írjak sokat vagy tartsam a virtuális távolságot :S tapasztalt lehet mert nagyon jól csinálta... Csak nem sikerült neki mert rossznál próbálkozott :S Amúgy barátkozik velem forma idősekkel. Vegyes a társaság. Nem gondoltam volna egy cukros bácsinak de úgy tűnik hogy az. Vagy nem az?
2013. márc. 3. 22:42
 7/11 anonim ***** válasza:
100%

Nem cukros bácsi, de egy nehéz valaki, aki mindenkit lehúz, mert ő is lent van, és nem képes a normál kapcsolatra, csak a birtoklásra, lelki terrorra.

Kerüld el nagy ívben, nyugi, nem tesz magával semmit, ha mégis, nem a te hibád. Magadra vigyázz, neki ne írj, ne beszélj vele. Felnőtt ember, rendezze a saját lelkivilágát, te pedig a tiédet.

:)

2013. márc. 3. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Cseréld le a sim kártyátad és csinálj új e-mail fiókat a meglévőt meg tiltasd le. Ne foglalkozz vele nem lesz öngyilkos.
2013. márc. 4. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Valószinű, hogy a többi nő is ezért rázta le és ők is megkapták az adagjukat az 'olyan depis vagyok, hogy mindjárt öngyi leszek'-ből. Ignoráld, nem fog semmit csinálni magával, neked meg nem hiányzik ez 20 évesen.
2013. márc. 4. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Le kell rázni. Nem tudod helyrehozni az ő életét.
2013. márc. 4. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!