Ennyi pénzből meg tudnánk élni?

Nem akarok oda menni. 30 éves vagyok, ideje a saját lábamra állni. Amikor elköltöztem 8 évvel ezelőtt a férjem anyukájához egy külön lakrészbe, akkor még nem hittem, hogy szorosabb felügyelet alá kerülök, mint ami otthon volt apukám részéről. Anyósom minden lépésemről beszámolót kér, telefonálni sem tudok nyugodtan, szerintem azt is kihallgatja, hogy mikor megyek vécézni :(

Sajnos apukámnak gondjai vannak az itallal, egyébként nagyon szeretem a szüleimet, de elegem van abból, hogy mindig mások irányítsanak és alkalmazkodnom kelljen egész életemben... talán hülyeség, de tényleg besokalltam.

Sajnos a férjemnek túl kényelmes volt ez a helyzet mindig is, mert így továbbra is élvezhette az anyukája rajongását... és lesöpörte a válláról azokat a problémákat, amiket én felvetettem az együttlakásunkkal kapcsolatban.

Egyébként anyósom nem rossz ember, csak egy iszonyatosan furfangosan manipulálni tudó személy, észre sem veszed és elmondasz neki olyanokat is, amiket nem kellene. Mindig résen kell lenni, és ebből elegem van. Ráadásul az utóbbi évben már a férjem sem volt itthon, mert távol dolgozik, így minden rajtam csapódott le, ő igazából semmit sem érzékel a gondokból. Hiába mondom el neki a problémám, ugyebár az nem olyan, mintha részt is venne benne, akkor jobban átérezné. De hát amikor itthon volt, ő akkor sem feszélyezte magát emiatt, különben is alapjában véve konfliktuskerülő természet a férjem, így inkább mindig próbált ellavírozni anyós és köztem, inkább nem foglalt állást kérdésekben, csak nehogy konfliktusba kelljen kerülni valakivel.

Már kértem, hogy menjünk el innen, mert én már nem bírom sokáig ezt a helyzetet elviselni. De a férjem annyira szépen le tudta vezetni, hogy anyagilag jobban megéri itthon lakni, mint elmenni egy albérletbe (hármónknak már nagyobb kellene, több bérleti díjjal és rezsivel nyilván), hogy egyszerűen nem tudtam vele vitába szállni. Persze anyagilag. De érzelmileg már nem éri meg, viszont ezt ő nem fogja föl, szerinte teljesen logikus itt élnünk, és tényleg az, csak ő nem érzi azokat a buktatókat, amikbe én már lassan beleőrülök.

Ráadásul gondolom ha az én anyámról lenne szó, akkor én is toleránsabb tudnék lenni, ezt még valahol meg is értem.