Nagyon komolyan veszed az életet/d vagy inkább éled az álmaid?

Komolyan veszem, kuzdok a vegsokig, mindenbol kihozom a maximumot.

Őszinte leszek, sokat aggódok, rágódok egy egy kudarcon. Mi lett volna ha? Mennyivel könnyebb lenne úgy, ha...Viszont néhány nap depressziózás és önmarcangolás után felállok magamtól, és átértékelem az apró örömöket, hogy amit elveszítettem mi minden kedves dolog pótolja.

Én nagyon komolyan veszem az életem, mert meg akarom valósítani az álmaim és épp ezért nem borulok ki és húzom le magam hanem rögtön a következő lépésen gondolkozok.

Nem vagyok aggódó típus, inkább az álmaimnak élek, mindig igyekszem magamból kihozni a maximumot. Ha valami nem sikerül arra vállat vonok és hagyom a f*ancba. Változtatni nem tudok rajta szóval kár lenne keseregnem rajta, ilyenkor az jár a fejemben, hogy talán majd legközelebb. :) Pesze azért néha előfordul velem is hogy kiborulok egy kicsit, de hamar túlteszem magam rajta.

Élem az álmaimat és nem idegeskedek meg stresszelek semmin. a sors ellen úgyse lehet semmit se tenni.

Soha semmin nem aggódtam még, talán ezért is sikerült eddig minden. Most vagyok első éves főiskolás, már túlvagyok egy vizsgaidőszakon. Soha nem voltam tanulós, gimiben sem, mégis mindig 3-4-5-ös jegyeim voltak, sosem álltam bukásra semmiből, az érettségim is jól sikerült, pedig 5 nap alatt készültem fel rá (mármint a szóbelire, az írásbelikre egyáltalán nem készültem, szerintem arra nem is lehet). A matekom hármas lett, a többi négyes-ötös. Most a főiskolán úgy csináltam meg 12 vizsgát, hogy egyikre sem készültem különösebben, de mindegyik elsőre meglett, egyszer sem kellett pótvizsgáznom. De meglett elsőre a kresz/forgalmi/rutin vizsgám, mindkét nyelvvizsgám. Ha görcsölnék sokkal rosszabbul teljesítenék. Én nem arra megyek, hogy minden maximális legyen, én a sulival világ életemben úgy voltam, hogy csak ne bukjak. Ez eddig sikerült. Viszont láttam magam körül azokat, akik éjjel-nappal tanultak mert ötöst akartak, majd zokogva jöttek ki minden vizsgájukról, mert kettest-hármast kaptak. És felháborodtak, mikor kérdeztem, hogy megérte-e? Van köztük olyan, amelyiknél jobb lett az állagom 0 tanulással, vagy pl. egy darab ötöse nem lett, holott nekem minden szóbelim (4 db) ötös lett, csak mert nem görcsöltem, és megállás nélkül beszéltem, még ha hülyeségeket is, ők meg meg sem tudtak szólalni ha véletlenül elrontottak egy gondosan bemagolt mondatot. Szóval én inkább nyugodt vagyok, nem aggódok semmin feleslegesen. Valami úgyis lesz. Attól sem félek, hogy mi lesz a jövőben. Elég talpraesettnek tartom magam, fel fogom magam találni minden élethelyzetben, és abban is biztos vagyok, hogy sosem fogok az éhhalál szélén állni a munkanélküliség miatt. De amúgy értek már engem is rossz dolgok, de azokat is átvészeltem anélkül, hogy belebetegednék. Veszítettem el családtagot, túléltem, ez az élet rendje. Az élet nem habostorta, nem is szabad ezt várni tőle, de felesleges azzal elrontani, hogy mindenen görcsölünk, aggódunk, mert olyan gyorsan elrepül.