Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Tehetek az ellen valamit, ha...

Tehetek az ellen valamit, ha ennyire rámásztak a barátomra és befolyásolni is tudják ellenem?

Figyelt kérdés
20/L a barátom egyidős velem. 2 hónapja vagyunk együtt. Van egy lány 1 éve aki nagyon hajt rá, ezt barátom haverjai mesélték, meg utána Ő is elmondta mikor rákérdeztem, hogy igaz. Azt mondta bármikor összejöhetett volna vele az egy év alatt, de nem tud úgy tekinteni rá, mint nőre. Nem is érdekelt a dolog, találkoztam vele, bemutatott neki barátom (egy baráti társaságba járnak) már az első találkozásunkkor leszűrtem, hogy még a vak is látja, hogy teljesen meg van őrülve barátomért. Velem közönbös volt. Második találkozásunkkor pedig le se tudtam vakarni, mert a s*ggem nyalta, mennyire összeillő pár vagyunk -.-\'\' Egyébként így saját magához is hívogatja barátom. Elmentünk többször így hozzájuk és csak velem foglalkozott barátom meg azt nevette milyen gyerekesek, mert összeverekedett előttünk a 9 éves öccsével. Nem is érdekelt a dolog, hozzáteszem még így sem, hogy állandóan hívogatja telón barátom és napi 10-15 sms-t ír neki! Kiderült azóta pár dolog. Épp egy buliba tartottunk ahol itt volt ez a lány is. Megérkezett senkinek nem köszönt, végig lesett és súgdolózott rólam pár lánnyal, majd megkérte barátom, hogy hagyj aludjon nála, mint múltkor. Barátom nemet mondott. Elmesélte, hogy tényleg nála aludt, mert 30 km.-re lakik és szegény lekéste az utolsó buszt, gondolom véletlenül -.-\'\' A buli végén még barátom ment oda hozzá köszönni megpuszilni, holott ha az én haverjaim közül valaki így viselkedne vele, én nem hagynám, és megmondanám, hogy barátom és légyszives próbáld meg elfogadni. Aztán egyik este szokás szerint behívta magához a lány. Kérdezte van-e kedvem menni, mondom igen. Hív este, hogy Ő bemegy, de senkit nem visz magával, engem sem, és csak fél órát marad. Úgy volt aznap este talizunk egy fontos dolog miatt, mondja, hogy amint hazaér, hív. Én csörgettem meg fél éjfélkor. Fél 1-kor ír a lány telójáról sms-t, hogy későn ér haza, talizzunk-e? Eljött megbeszéltük amit akartunk, és el is ment, nem hoztam szóba a lányt. Most múlt héten találkoztunk szerdán. Hugom meséli, hogy a suliba a csaj egyik barátnője meséli neki, hogy kihúzták a lány fogát. Meséli barátom szerdán, hogy hívta a lány és képzeljem el, hogy műtötték... Mondom neki, mit mondott suliba a barátnője, erre barátom, hát Ő ismeri, nem hazudna. Utána egész szerda óta semmi hír felőle!!! Megbetegedtem nem tudtam keresni, de Ő sem engem. Tegnap felhívom, de semmi de rég taliztunk, vagy miújság, miért ilyen rekedt a hangod, benyögi, hogy a csajnál volt egész hétvégén. Tényleg csak a fogát húzták ki, de ez annyira megviselte szegényt és barátom támogatására volt szüksége... Én nagyon kedvesen/normálisan álltam ehhez a lányhoz, nem szóltam ellene barátomnak, de most olyan szinten kiakadtam, hogy szét tudnék robbanni, ezek mind azt mutatják, hogy befolyásolni tudja ellenem! Persze, hogy kedves/aranyos/tökéletes így mutatkozik barátom előtt, mert meg van bolondulva érte. Ma állítólag eljön azt mondta, szóljak neki, hogy ez nekem rosszul esik és zavar??? Az a baj, hogy soha nem veszekedtünk még, de tudom, hogy most ebből vita lesz, és az a legszomorúbb, hogy elérte az aljas célját az a ...... mert tudja befolyásolni ellenem :(
2009. szept. 15. 09:48
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
100%

Elég egyértelmű nem?

Szerintem egy 2 hónapos kapcsolat miatt nem éri meg ennyi fájdalom. Keress olyat aki a csillagokat is lehozza neked az égről, aki mindig törődik veled és aki sosem bántana meg.

2009. szept. 15. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
100%

Nem tudom mit gondoljak... Lehet, hogy csak nem akarja kimondani a srác, hogy "szakítsunk"? Én biztos nem viseltem volna el ennyit sem, de én régimódi vagyok.


51/Nő

2009. szept. 15. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
100%

Hát őszinte legyek én se tűrtem volna ezeket.

Mond el neki este, ha veszekedés lesz belőle, ha nem. Szerintem ez nem normális dolog tőle..

2009. szept. 15. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
100%
Nehogy vele maradj,jobbat érdemelsz-ezt majd belátod,ha találkozol a "jobbal"!A bokádig sem ér fel egy ilyen nyomulós nő(?),hagyd a francba ezt a pasit!NEM ÉRDEMEL MEG
2009. szept. 15. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
100%

Nézd...

Az, hogy ez a lány hajt a pasidra, még nem nagy ügy, sok ilyen csaj van és lesz is még.

A baj ott kezdődik, hogy a pasid miért nem pattintja le magáról, ha őt nem érdekli a csaj?!... Tessék szépen egyértelműen közölni a tyúkkal : szóba sem jöhet!

Miért kell vele összejárni, találkozni, meghívni magához, stb.???... 8-o

Mit szólna a barátod, ha neked is lenne egy ilyen "barátod", aki állandóan rajtad lóg, eláraszt SMS-kel, állandóan hívogat, és mellesleg szerelmes beléd?...


Szerintem is : hagyd a fenébe ezt a pasit, ez csak szórakozik a körülötte levő csajokkal, begyűjti magának az "udvarhölgyeket" és kedve szerint válogat közülük, bolondítja mindegyiket!... :-[

Ez a pasi mindig ilyen lesz, egész életében, jobban teszed, ha gyorsan elmenekülsz mellőle!!!

2009. szept. 15. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
100%
Ezt a fiút nagyon gyorsan felejtsd el,mert nem kellesz neki. Az kellesz,de nem egy komoly kapcsolatra. Anno az én férjemre(akkor még nem voltunk házasok) rámászott egy ilyen kiscsaj. Ő letisztázta vele,hogy én vagyok és más nem kell,a csaj akkor stílust váltott és ugyan így nekem kezdett el nyalni. Közben meg összeszürte a párom haverjaival a levet,hogy a közelében maradhasson és sunyi módon próbálkozott. A párom akkor megszakított vele minden kapcsolatot és soha nem titkolózott előttem,ebből is tudtam,hogy mennyire szeret. Akit el lehet szeretni,azt hagy vigyék! Ennél többet érdemelsz,ne pazarold rá a legszebb éveid!
2009. szept. 15. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
100%
Nem akarlak elkeseríteni, de nekem az a véleményem, hogy befolyásolni csak azt az embert lehet, aki ezt megengedi másoknak. Lehet játszani a mártírt és lehet bármivel védekezni, ha van aki mindezt elhiszi. Ha a barátod valóban szeret téged,akkor próbálkozhatna akárki akármivel. Nem sikerülne senkinek sem meggyőzni, sem közétek állni, mert ő nem engedné meg senkinek sem. Érzésem szerint lépj túl ezen a kapcsolaton, még akkor is, ha most fáj. Ne engedd meg senkinek, hogy játszon veled és az érzéseiddel. 30/L
2009. szept. 15. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
100%
Nem is a befolyásolásról van szó,de te elhiszed hogy az egész hétvégét együtt töltötték és nem volt köztük semmi???
2009. szept. 15. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 anonim ***** válasza:
86%
Valószínűleg én nem reagáltam volna ilyen higgadtan, a kapcsolatomban is én vagyok inkább a "főnők". Először is beszélnék a párommal feltenném neki azt a kis csúnya kérdést hogy akarja e folytatni vagy sem, ha igent mond és nem változik semmi, akkor a csajt verném agyon. ennyi
2009. szept. 15. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:
100%

hát ez így tleg gáz.

Jobban jársz ha szakítassz vele.

2009. szept. 15. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!