Miért piszkálnak ezzel, ha eddig pont ezt magyarázták?

Sosem volt szerencsém a társkeresésben. Pontosabban: senkinek sem kellek.

Eddig mindig azt szajkózták a barátaim és a haverjaim, hogy ne keressek, pláne ne legyek görcsös. Mert amikor nem számítok rá, akkor fog eljönni az igazi.

Több mint 1 éve történt egy dolog az életemben, melynek kapcsán jobban elgondolkodtam a világ működéséről, és a lelki egyensúlyról.

Azóta lemondtam arról, hogy barátnőm legyen. Nem keresek, nem képzelem el, és nem próbálkozok.

Most pedig azzal rágják a fülemet, hogy ha nem keresek nem is fogok találni. (mert rossz érzés látniuk, hogy egyedül vagyok) pedig tudják, hogy vágytam társra.

Valaki segítsen ezt a kettősséget megérteni.

u.i.: miért fáj az nekik, hogy nem próbálkozok senkinél, és ezzel sem adom meg a lehetőségét annak, hogy visszautasítsanak?